Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-22 / 16. szám
PESTI UTCA ÚTBAIGAZITAS inni? « ,v M — --4l4-4Mií—1- - Miért szemetelnek? — Nyugi! Még nincs tisztasági hónap! SZOBORTERV PERSPEKTÍVA Előkészítő tanfolyam általános iskolásoknak. Bevallom, én már rég figyelem önt meszsziről. Mindig derűs, jókedvű. Nos, azt szeretném megkérdezni, olyan vidám dolog a Televízió vezetőjének lenni? — Egyáltalán nem, sőt... De épp ezért! Azt az állandó pergőtüzet, amelyet a nézők, a kritikusok, a szerzők és nem utolsósorban a humoristák zúdítanak ránk, csak humorral lehet elviselni. A humorérzék az a rugó, amely lehetővé teszi, hogy a „szerkezetem” elbírja ezt a megterhelést. — Köszönöm a humor nevében és elnézést a humoristák nevében. — Sosem szabadkozzék! Én büszke vagyok erre a szolgáltatásunkra. Jóleső érzés tölt el a kabarészínházban, és valahányszor átlapozom a Ludast. „Lám, lám — mondom magam- ban —, mégsem sugározunk hiába.” humorügyben pécsi FORENCCGL — Hálásak is vagyunk érte. — A többiek, akik szintén élvezői ennek a szolgáltatásunknak, még véletlenül sem hálásak. Pedig kellene hogy méltányolják patyolatok, ingatlankezelőék, közérték, továbbá egyes intézményeink és szervezeteink, amióta mi vagyunk, kevésbé érik őket a közönség mennykövei, hiszen a televízió sok mindent magára vonz mint jó villámhárító. Igen, az embereknek van bizonyos szidásszükségletük. A kritika villámai pedig többnyire felénk csapkodnak, és mi levezetjük. Hol avval — például —, hogy slágerfesztivált rendezünk, hol avval, hogy nem rendezünk slágerfesztivált. Azután a szidásszükségletet maradéktalan kielégítését „segítik” a gyenge műsorok is. Ezenkívül telefonszolgálatunk, amely lehetővé teszi a kedves nézőnek, hogy 1 (azaz egy forintért (vagy államköltségen) — mint a jelentésből olvasom — „leírhatatlan szavakkal” illesse a tévé vezetőit, vagy pedig közölheti levélben, mint megtörtént a Rólad van szó műsorunk címével kapcsolatban, „hogy jön ahhoz a Televízió, hogy tegezzen engem, te Alelnök Úr?”. Látja, ha nem lennénk mi, a főnökének vagy a hitestársának olvasna be az a szegény néző. És az menynyivel kockázatosabb! — Apropó, kockázat! Nem lesz folytatása a Kockázatnak? — A Forsyte Saga talán unalmas? — Nem, csak olykor — nekem úgy tűnik — hosszú egy-egy folytatás. — No, tessék! A múltkoriban az édesanyám épp ellenkezőleg — a barátnői kívánságát tolmácsolta, hogy nagyobb részletekben sugározzuk. De hát hiába szeretnék én szófogadó gyerek lenni, ha a BBC ilyen egységekben készítette el ezt a filmet. — Tehát az Elnökhelyettes sem mindenható? — Nem, pedig úgyszólván az égből pottyantam ide. Ez nem képletes beszéd, majdnem így igaz. Elmondom: Jó három éve, mint az MTI főszerkesztője Vietnamban jártam interjú céljából, ahogy ön most nálam, csak nem éppen humor ügyben — sajnos. Hazafelé jövet, Moszkvában felszállt a repülőre az MRT párttitkára, és mellém ült. Beszélgetni kezdtünk. Többek között megkérdeztem, hogy van-e már új tévévezető. „Találtak már egy balekot, aki beleül abba a tömény rumliba?” — valahogy így mondtam: „Igen — válaszolta ő —, azt hallottam, hogy már csak az van hátra, hogy elfogadja az illető a kinevezését”. — „És ki az illető?” — kérdeztem. „Lefogadom, hogy nem találod ki” — mosolygott az orra alatt. „Szabad a gazda” — válaszoltam egyből, mert akkor még nem volt divatban a barkochba. „Valami Pécsi Ferenc nevű újságíró, aki most repül hazafelé Vietnamból” — mondta halálos komolyan és figyelte a hatást. Én jót nevettem az „ugratásán” és — mint látja — azóta is nevetek „a tömény rumliban”. — Ön csak szereti vagy pártfogolja is a humort? — Kötelességemnek érzem, hogy — mint szolgáltató vállalat — a nézőinket tehetségünk és lehetőségeink szerint ellássuk a humor nélkülözhetetlen vitaminjával. Mondja is a néző: ez nem műsor, ez vicc!! Bár az volna! — Igen, ezt tapasztaljuk, ha nem is mindig. Gondolom, ennek az az oka, hogy féltenek bennünket a túlzott „vitaminfogyasztás” káros hatásától. — Igen, olykor jóból is megárt a sok, no meg van, amit a nézők a vidám műsoroknál is jobban szeretnek. Nem a futballra gondolok, hanem — például — a politikai Fórumra, amely a Magyar Televízió specialitása. Nincs sehol máshol párja a világon. Épp a múltkoriban dicsekedtem vele az egyik baráti országbeli kollégámnak. Az illető nagy érdeklődéssel hallgatta szavaimat, kérdéseket tett föl, s én látni véltem az arcán, hogy mennyire elgondolkoztatják a válaszaim. Amikor elmondtam már a Fórumról minden elmondhatót, kis csend támadt köztünk, majd így fordult hozzám: „Nem lehetne kapni maguktól egy jó Latabár-estet?” Nekik is a humorvitamin hiányzott. Sólyom László