Ludas Matyi, 1976 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Minden kedves olvasójának BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A —■ olvasom az újságban a nagy jelentőségű esemény­ről szóló híradást. Mert bizony nem kis dolog ez. Olvasom továbbá, hogy a Telefongyár — másirányú elfoglaltságaira hivatkozva — átpasszolta a telefon­­készülékek „fejlesztését és korszerűsítését” a Mecha­nikai Művekhez, melynek „tervezői, fejlesztői már megtervezték az újabb tí­pusú, igényesebb készülé­ket is, sorozatgyártása n­é­­hány éven belül meg­kezdődik . . Röviden ez a szenzációs híradás lényege. És ez a lényeg elgondol­koztat kissé. Szinte látom, amint fel­­bolydul a Mechanikai Mű­vek tervezői-fejlesztői gár­dája, és egy ember­ke tl­ő menten nekilendül, hogy megtervezze ezt az újabb típusú, igényesebb készüléket. Rajtuk nem múlt , ők megtervezték. (Hogy hányan és mennyi idő alatt, arról nem szól a híradás.) Most már a soro­zatgyártókon van a sor. De hát — mint tudjuk már — erre csak „néhány éven be­lül” fog sor kerülni. Már­mint a sorozatgyártásra. És addig?... Mi lesz azokkal, akik évek óta várnak egy olyan csodaké­szülékre, mely „igénye­sebb” lesz a réginél? Mitől lesz egy telefonkészülék igényesebb? Bizonyára simogatásra, gyengéd bánásmódra vár. Esetleg arra, hogy naponta megöntözzék, ne ütögessék, ne csapkodják. Ennek fe­jében mit ad viszonzásul? Azonnali kapcsolást vagy a hívott fél foglaltsága ese­tén, a kiállhatatlan sipo­­gás helyett zenét közvetít? (Mondjuk, öregeknek Vi­valdit, fiataloknak beat-et.) És a három perc elteltével halkan sóhajt egyet figyel­meztetésül, vagy gyönge áramütéssel illeti azt, aki csúnya szavakat mond bele, netán gorombásko­­dik is. Nagy a gyanúm, hogy amire ezek az új és igénye­sebb készülékek sorozat­­gyártása befejeződik, az igények mércéje még ma­gasabb lesz, és akkor itt állunk — teszem azt — százezer korszerűtlen tele­fonkészülékkel. Mi a teendő, hogy ne le­gyen belőlük elfekvő kész­let? ... Volna egy javaslatom. Mihelyt elkészül a százezer készülék, osszák ki azok között, akik évek óta vár­nak telefonra. Addig is, amíg a távbeszélő állomá­sukat felszerelik, játssza­nak vele — ez valamelyest elfoglalja és megnyugtatja a türelmetlenkedőket. Olcsóbb megoldás: ve­gyenek telefonkészüléket a játékboltokban, divatszín­ben —, játszani ezzel is lehet. Zsiray Károly „TERVEZIK AZ ÚJ TELEFONKÉSZÜLÉKET” ROSSZABBUL IS TÖRTÉNHETETT VOLNA December 10-én, délután, sokadma­­gammal várakoztunk a 20/A jelzésű buszra, a Vágány utcai megállóban. Jó félórai ácsorgás után, 17 óra körül, vég­re megérkezett a busz, a szokottnál is zsúfoltabban. A Kámfor utcánál a buszunkat beérte a következő járat. Az utazóközönséget felkérték, hogy szálljon át a GC 48—70 forgalmi rendszámú kocsira, míg a má­sik visszafordult a Keleti pályaudvari végállomás felé. Az eddig is tömött két busz utasai alig-alig fértek fel egy jár­műre. Zúgolódni kezdtek, és megkérdez­ték a vezetőt, hogy csúcsforgalomban miért ilyen ritkán indítják a járatokat? A buszvezető válaszként lehülyézte az elégedetlenkedőket, s azzal a kijelenté­sével, hogy „...mindjárt megmondom, hová menjenek” teljesen „lefegyverezte” az utasokat, így csend lett. Csak a következő megállónál követke­zett újabb baj. A Chinoin Gyógyszer­­árugyár dolgozói és a közeli Ankara utcai óvodából a gyermekeikkel haza igyekvő szülők megrohamozták a buszt. Jómagam — megkísérelve a lehetetlent — 8 éves kislányommal szerettem volna leszállni. A GC 48—70-es busz vezetője azonban sietett és indított, rámcsapta az ajtót, még szerencse, hogy nem a gye­rekre! Csak a nagy kiabálásra állt meg ismét, és így sikerült „szerencsésen” hazaérnünk. De történhetett volna másképp is. Reims Józsefné, Bp. TV., Ankara u. 34. 2 JÓ HA VAN... Azt mondja a felesé­gem: ugorj le fiam a Zöldértbe, hozzál két fej hagymát és egy kiló krumplit. Ugrom, amennyire öreg lábaim­tól telik, odaállok a pult elé, kérek két fej hagy­mát. Azt nem tudok adni, mondja az eladó, de vigyen egy hálóval az ugyan két kiló, de jó, hogy van. Kérek (Vi­kik) krumplit is. Azt nem tudok adni, mond­ja az eladó, de vigyen egy hálóval, az ugyan két és fél kiló, de jó, ha van otthon. Mivel más választá­som nincs, megveszem s hazaviszem a négy és fél kilós pakkot. Köz­ben tűnődöm, mit kezd­jünk ennyi hagymával, a fele el fog rohadni nálunk, ki kell majd dobálni. Azon is tűnő­döm: mikor vásárolha­tok pontosan annyit, amennyi nekem éppen kell? M. G. Budapest KATONADOLOG 1973 októberétől 1974 má­jusáig fizettem a katonai hoz­zájárulást (pontosabban szól­va levonták), míg aztán be­vonultam katonának. Köztu­domású, hogy 11 hónap tény­leges szolgálat után az em­ber viszakapja a pénzét, ezt törvény biztosítja. 1975. júliusában felszereltem ma­gam egy igazolással, mi­szerint a katonai hozzájár­­lás visszafizetése számomra jár, hiszen már a 13. hónap tapostam akkor. Vittem ne­sze egy másik igazolást is a vállalatomtól (BKV), amely­ben hónaponkénti bontásban, majd összesítésben szerepelt, mennyi a számomra esedé­kes összeg. A zamárdi Tanács illetékese azonban ezt k kevésnek ta­lálta, ezért egy kérelmet kellett írnom, miszerint is ké­rem, hogy a számomra visszajáró összeget a Tanács ki­fizesse. Megírtam, s vártam, hogy mindezen papírokkal a pénztárhoz vezetnek, ahol a dokumentumokat leadom, a pénzt felveszem, amit aláírásommal igazolok. Ekkor ért a csalódás: a Tanácsban nincs pénztár. Nem kell persze kétségbeesni — nyugtattak meg — a IV. negyedévi köz­ségfejlesztési alapból majd „lecsípik” ezt az összeget. Ott kellett hagynom az összes igazolást, meg miegyebet, fel­írták a címemet és megígérték, hogy elküldik a pénzt. December 15-e van ma, mikor levelemet írom, a IV. ne­gyedév utolsó havának második felében járunk. Se pénz, se egy megnyugtató levél. Meddig várjak még? Winczheim Tibor őrvezető, 7601 Pécs, Pf. 248/S CSÍKELVEZETŐ TRAFÓ Orion „Duna" típusú nagyképernyős készülé­kemhez sehol sem kapok csíkelvezető trafót. Még a Gelka sem tud szerezni számomra. Abban re­ménykedem, hogy a Lu­das olvasói között akad valaki, akinek van ilyen trafója, vagy legalább jó ötlettel tud szolgálni, hogy hol keressem, hol találom? Oláh Sándorné, 2700 Cegléd, XIV. k., 182. sz. Külterület

Next