Ludas Matyi, 1976 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Minden kedves olvasójának BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A —■ olvasom az újságban a nagy jelentőségű eseményről szóló híradást. Mert bizony nem kis dolog ez. Olvasom továbbá, hogy a Telefongyár — másirányú elfoglaltságaira hivatkozva — átpasszolta a telefonkészülékek „fejlesztését és korszerűsítését” a Mechanikai Művekhez, melynek „tervezői, fejlesztői már megtervezték az újabb típusú, igényesebb készüléket is, sorozatgyártása néhány éven belül megkezdődik . . Röviden ez a szenzációs híradás lényege. És ez a lényeg elgondolkoztat kissé. Szinte látom, amint felbolydul a Mechanikai Művek tervezői-fejlesztői gárdája, és egy emberke tlő menten nekilendül, hogy megtervezze ezt az újabb típusú, igényesebb készüléket. Rajtuk nem múlt , ők megtervezték. (Hogy hányan és mennyi idő alatt, arról nem szól a híradás.) Most már a sorozatgyártókon van a sor. De hát — mint tudjuk már — erre csak „néhány éven belül” fog sor kerülni. Mármint a sorozatgyártásra. És addig?... Mi lesz azokkal, akik évek óta várnak egy olyan csodakészülékre, mely „igényesebb” lesz a réginél? Mitől lesz egy telefonkészülék igényesebb? Bizonyára simogatásra, gyengéd bánásmódra vár. Esetleg arra, hogy naponta megöntözzék, ne ütögessék, ne csapkodják. Ennek fejében mit ad viszonzásul? Azonnali kapcsolást vagy a hívott fél foglaltsága esetén, a kiállhatatlan sipogás helyett zenét közvetít? (Mondjuk, öregeknek Vivaldit, fiataloknak beat-et.) És a három perc elteltével halkan sóhajt egyet figyelmeztetésül, vagy gyönge áramütéssel illeti azt, aki csúnya szavakat mond bele, netán gorombáskodik is. Nagy a gyanúm, hogy amire ezek az új és igényesebb készülékek sorozatgyártása befejeződik, az igények mércéje még magasabb lesz, és akkor itt állunk — teszem azt — százezer korszerűtlen telefonkészülékkel. Mi a teendő, hogy ne legyen belőlük elfekvő készlet? ... Volna egy javaslatom. Mihelyt elkészül a százezer készülék, osszák ki azok között, akik évek óta várnak telefonra. Addig is, amíg a távbeszélő állomásukat felszerelik, játsszanak vele — ez valamelyest elfoglalja és megnyugtatja a türelmetlenkedőket. Olcsóbb megoldás: vegyenek telefonkészüléket a játékboltokban, divatszínben —, játszani ezzel is lehet. Zsiray Károly „TERVEZIK AZ ÚJ TELEFONKÉSZÜLÉKET” ROSSZABBUL IS TÖRTÉNHETETT VOLNA December 10-én, délután, sokadmagammal várakoztunk a 20/A jelzésű buszra, a Vágány utcai megállóban. Jó félórai ácsorgás után, 17 óra körül, végre megérkezett a busz, a szokottnál is zsúfoltabban. A Kámfor utcánál a buszunkat beérte a következő járat. Az utazóközönséget felkérték, hogy szálljon át a GC 48—70 forgalmi rendszámú kocsira, míg a másik visszafordult a Keleti pályaudvari végállomás felé. Az eddig is tömött két busz utasai alig-alig fértek fel egy járműre. Zúgolódni kezdtek, és megkérdezték a vezetőt, hogy csúcsforgalomban miért ilyen ritkán indítják a járatokat? A buszvezető válaszként lehülyézte az elégedetlenkedőket, s azzal a kijelentésével, hogy „...mindjárt megmondom, hová menjenek” teljesen „lefegyverezte” az utasokat, így csend lett. Csak a következő megállónál következett újabb baj. A Chinoin Gyógyszerárugyár dolgozói és a közeli Ankara utcai óvodából a gyermekeikkel haza igyekvő szülők megrohamozták a buszt. Jómagam — megkísérelve a lehetetlent — 8 éves kislányommal szerettem volna leszállni. A GC 48—70-es busz vezetője azonban sietett és indított, rámcsapta az ajtót, még szerencse, hogy nem a gyerekre! Csak a nagy kiabálásra állt meg ismét, és így sikerült „szerencsésen” hazaérnünk. De történhetett volna másképp is. Reims Józsefné, Bp. TV., Ankara u. 34. 2 JÓ HA VAN... Azt mondja a feleségem: ugorj le fiam a Zöldértbe, hozzál két fej hagymát és egy kiló krumplit. Ugrom, amennyire öreg lábaimtól telik, odaállok a pult elé, kérek két fej hagymát. Azt nem tudok adni, mondja az eladó, de vigyen egy hálóval az ugyan két kiló, de jó, hogy van. Kérek (Vikik) krumplit is. Azt nem tudok adni, mondja az eladó, de vigyen egy hálóval, az ugyan két és fél kiló, de jó, ha van otthon. Mivel más választásom nincs, megveszem s hazaviszem a négy és fél kilós pakkot. Közben tűnődöm, mit kezdjünk ennyi hagymával, a fele el fog rohadni nálunk, ki kell majd dobálni. Azon is tűnődöm: mikor vásárolhatok pontosan annyit, amennyi nekem éppen kell? M. G. Budapest KATONADOLOG 1973 októberétől 1974 májusáig fizettem a katonai hozzájárulást (pontosabban szólva levonták), míg aztán bevonultam katonának. Köztudomású, hogy 11 hónap tényleges szolgálat után az ember viszakapja a pénzét, ezt törvény biztosítja. 1975. júliusában felszereltem magam egy igazolással, miszerint a katonai hozzájárlás visszafizetése számomra jár, hiszen már a 13. hónap tapostam akkor. Vittem nesze egy másik igazolást is a vállalatomtól (BKV), amelyben hónaponkénti bontásban, majd összesítésben szerepelt, mennyi a számomra esedékes összeg. A zamárdi Tanács illetékese azonban ezt k kevésnek találta, ezért egy kérelmet kellett írnom, miszerint is kérem, hogy a számomra visszajáró összeget a Tanács kifizesse. Megírtam, s vártam, hogy mindezen papírokkal a pénztárhoz vezetnek, ahol a dokumentumokat leadom, a pénzt felveszem, amit aláírásommal igazolok. Ekkor ért a csalódás: a Tanácsban nincs pénztár. Nem kell persze kétségbeesni — nyugtattak meg — a IV. negyedévi községfejlesztési alapból majd „lecsípik” ezt az összeget. Ott kellett hagynom az összes igazolást, meg miegyebet, felírták a címemet és megígérték, hogy elküldik a pénzt. December 15-e van ma, mikor levelemet írom, a IV. negyedév utolsó havának második felében járunk. Se pénz, se egy megnyugtató levél. Meddig várjak még? Winczheim Tibor őrvezető, 7601 Pécs, Pf. 248/S CSÍKELVEZETŐ TRAFÓ Orion „Duna" típusú nagyképernyős készülékemhez sehol sem kapok csíkelvezető trafót. Még a Gelka sem tud szerezni számomra. Abban reménykedem, hogy a Ludas olvasói között akad valaki, akinek van ilyen trafója, vagy legalább jó ötlettel tud szolgálni, hogy hol keressem, hol találom? Oláh Sándorné, 2700 Cegléd, XIV. k., 182. sz. Külterület