Ludas Matyi, 1985 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-10 / 15. szám
- Ne mérgelődj, szívem, azt hiszem, mégis inkább téged választalak. - Miilyen változatos az időjárás, mióta saját meteorológusunk is van! - Könyörgök, Mester, miért akar mindenáron megtanulni a vízen járni? - Nekünk nincs csótányunk, de a feleségemnek sikerült elszaporítania a katicabogarakat. — Muszáj megfürdenem, mert nagyon megizzadtam! • - • ■ ’ » » • • I I 'I' ' • * • Iff \ I » ’ • • — És most építsen nekem egy hóembert... — Bezzeg, ha én próbálok feltalálni valamit, az csak afféle női szeszély! — Megmondtam már, ahogy névtelen levélre nem válaszolok! Úgy Verecke táján jártak, amikor Turul Pipi, a sereg politikai tisztje rágni kezdte a tábornok fülét. — Te Árpi, azt mondom, forduljunk itt be balra. — Minek? — Valami azt súgja nekem, hogy nem járunk rosszul. Egy titokzatos hatodik érzék. Egy alapvető politikai szimat — Gondolod, hogy jó hely ez? — Micsoda beszéd, egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. A tábornok már ki is húzta a kardját. — Figyelem! — kiáltotta. — Egység balra kanyarod! Aztán maga mellé intette Turul Pipit. — Tudniillik imádom a tejet. Egy pohár tej — tiszta fej! Egy pint komisz — S nem vagy komisz! — csak egyetlen dolog van a világon, amit még a tejnél is jobban szeretek. Ez pedig a méz. Idenézz, magyar méz, csillog, mint a sárgaréz. Trallala, de jó kedvem van! Pár hónap múlva aztán Árpád ismét magához rendelte Turul Pipit. — Te Pipi — mondta —, itt valami nem stimmel nekem. Egy csepp tej nem sok, anynyit sem látok. A mézről nem is szólva. Hát most tisztázzuk: folyik, vagy nem folyik? — Folyik, folyik! — vijjogott a politikai tiszt. — De persze nem magától. Ahhoz fel kell törni az ugart, szántani kell, vetni kell. Bizony mondom, arcod verítékével nyalod mézedet ... — Buuú! — mondta Árpád. — Már el is ment a kedvem az egész Kánaántól. Méz és tej! Még mit nem. Más sem hiányzik. Különben is, kinek kell? Nem vagyunk gyermekek. Mondok neked valamit, Pipi, ha csak mézre és tejre gondolok, tiszta egy libabőr lesz a melylyem. — De hiszen Vereckénél még azt mondtad, hogy imádod a tejet meg a mézet. Mondtad vagy nem mondtad? — Mondtam, mondtam — dünnyögött Árpád. — De volt egy dévai csillogás a szememben ... Aztán eltelt ezer-egynéhány év és a vezér beállított Turul Pipihez, a Vérszerződés utcai általános iskola igazgatójához. — Á, Árpád apuka — csiripelt a dili. — Mi újság, hogy vág a bajusz? — A fiamról, a kis Leventéről van szó — mondta komoran Árpád apuka. — Ah igen, igen, a kis Levi. Aranyos kölyök, eleven, mint egy ma született tüzérlő. — Pipi — tért a tárgyra Árpád apuka. — Te írtad azt a szaklapba, hogy az iskolás gyerekek harminc százaléka mozgásszervi elváltozásban szenved? — Én hát. — És te írtad a gyógylapba azt, hogy az iskolás gyerekek minden nyavalyájának a megrögzött mozgáshiány az oka? — Ezzel a két kezemmel. — És te írtad a csúcslapba, hogy kutya kötelességünk a gyermeki mozgásigény felkeltése és folyamatos kielégítése? — Még nívódíjat is kaptam érte. — És te írtad a kis Levente intőkönyvébe, hogy igazgatói megrovásban részesítem, mert nagyszünetben a folyosón rohangál? — Hát bizony, Árpád apuka, ezt is én írtam. — Érdekes. Mintha egyszer azt mondtad volna, hogy legfőbb érték az ember, és a legdrágább kincsünk a gyermek. Mondtad, vagy nem mondtad? — Mondtam, mondtam — dünnyögött Turul Pipi. — De volt egy dévaj csillogás a szememben. És a kettő között egy szeszélyes kis ország egész történelme... Peterdi Pál