Ludas Matyi, 1988 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-06 / 1. szám

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB - Kilenc előtt italos üveget nem váltunk vissza! Abszolúte valami Irigységgel vegyes irigységgel nézegetem a színes képes lapokban a mások lakásáról szóló írásokat, látod - mondom magamnak —, neked ilyen már sohasem lesz, mert a nézege­tés szintjén megrekedtél a fejlődésben! És félreértés ne es­sék, ez nem csupán anyagi kérdés, pénzszűke mellett ötlet­szűkében is szenvedek, s ez majdnem annyira elkeserítő. Nekem például soha az eszembe nem jutna, hogy a pincéből padlásteret alakítsak ki, vagy hogy 30 négyzetméteren be­rendezzem a teljes Schönbrunnti kastélyt, vagy, hogy 120 fo­rintért eredeti parasztbarokk szószékot vásároljak az Ecserin. És van, aki saját maga lambériázza ki a Kárpát -medencét, más önkezűleg vet véget a krónikus gardrób-szekrény hiány­nak, megint más csak gondol egyet és kettő lesz belőle. Nos, ilyesmire én képtelen vagyok, marad tehát az irigyke­­dés­­meg a nyálam csurgatása. Nemrég is, a népszerű művész otthonába kalauzoltak el engem az egyik szép képes újságban, voltak ott színes fotók, mellettük szöveg, hogy ő mit, miért, mikor, merre, meddig ahhoz, hogy ez a lakás olyan legyen, amilyen, vagyis tényleg csodálatos. A házigazda elmesélte: nem sajnálva a fáradságot, matt fehér csempéért elmentek a híres csempegyárba, ahol is csak zöld erezetűt találtak, az viszont pont a zöld erezettel volt több, mint amilyen nekik kellett volna. Jártuk bam­ keltük­­ben egyszerre csak rábukkantak egy kisebb kupacra álmaik csempéjéből, mondták: jé, miire a gyáriak elmesélték, erede­tileg ez is zöld erezetű csempének készült, ám az égetésnél nem volt elég meleg a kemence, azért ilyen, amilyen. Nosza, azonnal megvásárolták a gusztusuk szerint való, minőségi selejtet. Ugyanígy jártak egy kátéeszben, ahol nagynehezen, saját kérésükre, érdemeik elismerése mellett, a kiszemelt konyhabútort barna helyett fehérre festették. Mi ebből a tanulság? Abszolúte valami. Több valami. 1. Létezik olyan piackutatás is, amikor a piac kutat. 2. Ha már egyszer kutat, lehet hogy talál is. 3. De nem biztos. 4. Épp ezért jobb volna tán a letűnt korok hagyományos „gyártó-megyen-vevő-elébe” módszerénél maradni. 5. Addig is, mi, fogyasztásunkban korlátozott fogyasztók ne nagyon nézegessük a lakás divat­lapokat, mert: 6. Még majd több ilyen jó ötletünk támad ... Münz András Százmillió Elképesztő szenzáció jutott tudomásomra az időszámítás utáni 1988-ik év küszöbén. Tokiói tudósok arra következtet­nek kutatásaikból, hogy százmillió esztendő múlva Japán és a Hawaii szigetek összeérnek. Az ünnepi eseményre persze már nem kell annyit várni, hiszen a százmi­lliából egy év máris eltelt, új évet mutatnak az ÁPISZ kalendáriumai. Engem mindenesetre furdal a kí­váncsiság, vajon hogyan alakulnak dolgaink a két sziget randevújának idején. Nem kétséges, hogy aki ma beviszi a pénzét az OTP-be, bődületes összegeket cipelhet haza a ka­matokból százmillió év múlva. Habár az még bizonytalan, hogy addigra nem lesznek-e az árak is bődületesek. Való­színűsíthető, hogy százmillió plusz kilencszáznyolcvannyolc­­ban magasan fejlett adózási civilizáció él majd a Duna- Tisza közén, azok a nemzedékek már a génjeikben hordják őseik tudását a sávokról. Óvatos becslések szerint addigra sikerül lerakni az új Nemzeti Színház alapkövét, a költségvetést sem fogja az idő tájt terhelni a nyugdíj, mert az egészségügyi ellátás áldása­ként a nők ötszázötven, a férfiak hatszáz esztendős korukig dolgozhatnak. Sajnos az előrejelzések arra utalnak, hogy labdarúgásunk a Japán-Hawaii közös határ korszakában is gyermekcipőben fog járni, ám a technikai fejlődés oly magas szintet ér el addigra, hogy gyáraink ontani fogják az egész­ségügyi papírt, mindenki korlátlanul hozzájuthat az ilyen kitörölhetetlen emlékekhez. Persze ideje volna abbahagynom ezeket az utópisztikus badarságokat, hiszen lehet, hogy meg sem érem azt az időt. Maradok inkább a jelennél, mert ez az én dolgom, és nem is kevés. Hallgatom inkább a rádióban egyik utazási irodánk képviselőjének édesbús nyilatkozatát. Aggodalmas­kodva mondja, hogy nehéz év következik, például feltehetően kevesebben fognak jelentkezni az Ausztrália-Óceánia utakra. Hogy miért? Hát azért, mert egy ilyen turistaút­­negyed­­millió forint, és ha valaki a feleségét meg a két gyerekét is el akarja vinni, az ugyebár, már egymillió forint, és az el­nehezülő gazdasági helyzetben nem mindenki költhet eny­­nyit egy utazásra ... Jelentem, egy ilyen útra nem viszem magammal a csa­ládomat. Magamat sem. Jelentem, ha a pénzen múlik, Ausztrália és Óceánia hiába vár rám. Egyúttal jelentem, hogy nem mondok le végképp e csodálatos és egzotikus tájakról, éltet a remény, hogy a hazai utazási irodák jóságának kö­szönhetően eljutok egyszer az említett messziségekbe. Ha máskor nem, hát akkor, amikor Japán és Hawaii összeér. Fekete Gábor SIKERÉLMÉNY - ügyes vagy, apukám, ma csak egy százassal vágtak át a pénz­tárnál ...

Next