Lyukasóra, 2009 (18. évfolyam, 1-5. szám)

2009-01-01 / 1. szám

Márai Sándor megidézése Éppen húsz éve annak, hogy a magyar irodalom ünne­pelt, majd agyonhallgatott és napjainkra újra felfede­zett nagy alakja, az 1948-tól emigrációba kényszerült Márai Sándor, nem sokkal nyolcvankilencedik szüle­tésnapja és fél évvel a rendszerváltás előtt, saját revol­verével vetett véget életének. Bár a 80-as években, a lágyuló diktatúrában már kezdték hazahívni, ő követ­kezetesen kitartott fogadalma mellett, hogy „amíg egyetlen orosz csizma tapossa” a hazai földet, addig nem kíván hazatérni. És Márai, aki csak anyanyelvén, magyarul írt, a műveit sem engedte kiadni. Halála után, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott, könyveit itthon is sorra megjelentették, s színházaink újra műsorra tűzték színműveit. MÁRAI SÁNDOR HALOTTI BESZÉD Látjátok, feleim, szeme­tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek. Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ... Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „pillangó", a „gyöngy", a „szív"­­ már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek T­o I d i - t olvasod és azt feleli, oké A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „A halál gyötrelmei körülvettek engemet" Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppon és lehull nevedről az ékezet A türrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáltsz: „Az nem lehet,­ hogy oly szent akarat ..." De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét­­ Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady? Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene? Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme? „Az nem lehet, hogy annyi szív ..." Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket. Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is. Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad ..." Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad ..." S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten ..." Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen." Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért? Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek? ..." Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess. Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet Tűrd, hogy már nem vagy ember ! 11, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat Ne mukkanj, amikor a b­o­s­s megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet, És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk Látjátok, feleim, szemlékkel, mik vagyunk íme, por és hamu vagyunk LEXIKON:Márai Sándor 1900. április 11-én Kassán született. Már 1918-tól a Budapesti Napló szerkesztője, a 20-as években pedig, Németországban a Frankfurter Zeitung munkatársa lett. 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. A Röpirat a nemzetnevelés ügyében című tanulmánya miatt (1942, a kultúra hanyatlásáról, a tömegek manipulálhatóságáról) itthon, egészen 1989-ig, tiltott írónak számított. 1948-ban emigrálni kényszerült. Rövid ideig Svájcban, Olaszországban élt, majd az Egyesült Államokba, New­ York­­ba költözött. Az 56-os forradalom hírére Münchenbe sietett, de ott már a szovjet bevonulásról értesült. Továbbra is magyarul írt, műveit emigráns magyar kiadók adták ki. 1952 és 1967 között a Szabad Európa Rádió munkatársaként is ténykedett. Hatalmas életművet hagyott az utókorra. Elsősorban regényíróként tartják számon, bár gazdag novella-, vers- és tárcaírói munkássága, s irt néhány színdarabot is. A második világháború alatt kezdett naplóit tökéletes korrajzoknak tekinthetjük. 1968-ban költözött Kaliforniába, San Diegóba. Fia és felesége, Matzner Ilona halála után egyre zárkózottabb lett, utolsó éveiben betegen és szegénységben egyedül élt, végül 1989. február 21-én San Diegóban önakaratából fejezte be életét. Miklosovits László rajza (Posillipo, 1951. Nyár)

Next