Lyukasóra, 2015 (24. évfolyam, 1-10. szám)
2015-01-01 / 1. szám
HID ET NUNC SZAKONYI KÁROLY égi idők jutnak most eszembe, hogy gyűjteményes kiállítása nyílt , Várkertben Csók Istvánnak. Régi idők, mondhatnám, hogy a fiatalság, a pályakezdő éveink, amikor a napi írás, zenélés, festés vagy kőfaragás után találkozgattunk az Andrássy úti Fiatal Művészek Klubjában. Ismerkedtünk egymás művészetével, hajnalig tartó borozgatás mellett diskuráltunk, néha filmeket néztünk, máskor hallgattuk színész barátainkat, azután vagy átmentünk a Fészekbe, hogy a bárban felhajtsunk még egy konyakot vagy vodkát, s ha még mindig bírtuk, fel-felruccantunk valakinek a műtermébe folytatni a virradatra már szenvedélyessé vált vitákat. A klubban ismertem meg Konfár Gyulát is, a Domanovszky-tanítványt, a Derkovitsösztöndíjas festőt. Akkor még kötődött a realista ábrázoláshoz, ahogy sokan mások is, munkásokat és olvasztárokat festett erőteljes ecsetvonásokkal, vonzódott a monumentalitáshoz, de színkompozíciói már jelezték, hogy új utakat keresgél. A XXX. Velencei biennále és más, hazai és nemzetközi tárlatok után 1964-ben a londoni kiállítás hosszabb, angliai tanulmányutat is eredményezett, s megszülettek a modern szemléletű, immár összetéveszthetetlenül eredeti, kontárs művek, a gazdag színvilágú, szinte plasztikus textúrájú képek. A nagy táblák a rajtuk mindig többkilónyi festékkel jól elfértek a műtermében, ahol valaha Csók István élt és dolgozott. Kontár kapta meg a műteremlakás bérleti jogát. A széles, nagy ablakok alatt a munkapadon ott halmozódtak a porfestékek, vörös, kék, sárga és fehér halmocskák, mellettük a kencésüvegek és spaknik meg ecsetek. Mindig szerettem a festők műhelyeinek a világát, Gyulánál is otthon éreztem magamat. Nyaranta a tágas teraszra nyíló ajtó zárva volt, benyúltak föléje a platánok terebélyes ágai, a városligeti fák madarai pedig odaröppenve eleséget találtak a kitett tálkákban. Városligeti fasor 32. A ház falán emléktábla Csók István portréjával. Az emeletes épületet keskeny kert fogja körül. Kontár itt élt feleségével, Horváth Teri színésznővel. Innen utaztak képei a világ tájaira egészen a Távol-Keletig, tajvani műkereskedőjéhez. De Gyula szerény ember maradt, méltó lakója mind tehetségében, mind szemléletében az 1961-ben elhunyt mester galériás, szép műtermének. Ha Konfánnál jártam, arra gondoltam, hogy mi minden került ki Csók István ecsetje alól ezen a helyen is. Mert előtte ott volt München, azután sokáig Párizs. Még a magyarországi képei közül is sok ott készült. Tudjuk, szívesen festette meg lányát, Züzüt, attól kezdve, hogy a kicsi még babakocsiból néz a világba, azután játszadozása közben, kakassal a zongoránál, kerti virágok között, tengerparti fürdőzéskor meg amikor betegen feküdt az ágyában. És rézkarcot is készített róla, a sorozatból családi örökségként nekem is van egy színezett Züzü téren. A lányka az ablaknál ül, hajában masni, kinn havas tetejű házak látszanak, néhány elszórt épület. Nem tudom, hogy hányban metszette, olyan, mint egy skicc, elképzelem, hogy Züzü észre sem vette, amikor apja sebtében rákarcolta egy lemezre. Szeretet árad a képről, ahogy Csók munkáiról az élet, a természet, a nők és a szépség szeretete. Csók műveinek gyűjteményét most újra láthatjuk, az élet átmentett pillanatait a világból a világba.