MHSZ Vezetők Lapja, 1971 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1971-01-01 / 1. szám

E kérdésnél még klubjainkról kell né­hány szót ejtenünk. Valamennyi klubban — legyen az rádiós, vagy repülő, technikai vagy ejtőernyős — arra kell törekedni, hogy elsősorban a klubok legyenek gazdái a szakkiképzésnek, a fiatalok — esetleg több éven át — ott szerezzék meg szakképzettségüket, és a technika kezelésében való jártassá­gukat. S ha már a klubokról szóltunk, ne felejtsük el megemlíteni egyik legfon­tosabb tevékenységi formájukat, a hon­védelmi ismeretek tanintézetekben tör­ténő oktatásának segítését. Az új esz­tendőben ismét létszámnövekedés lesz, hiszen a középiskolák és a — négyéves oktatási időtartamú — főiskolák összes tanulói bekapcsolódnak a honvédelmi ismereti oktatásba. Klubjaink aktivis­tái az elmúlt években már megfelelő ta­pasztalatokat szereztek e munkaterüle­ten. Mindez nem jelentheti azt, hogy rutinszerűen végezzék ez irányú mun­kájukat. Sőt, ebben az esztendőben még nagyobb figyelmet kell szentelni­­ök e munkának, mert az oktatás befe­jezése után négy év tapasztalataiból kell levonni azokat a következtetéseket, melyek alapját képezhetik ez irányú munkánk további javításának. Kiképző tevékenységünk — mint ez mindenki előtt ismeretes — nemcsak a fiatal, hanem az idősebb korosztályra, a tartalékosokra, azok közül is elsősor­ban a tisztekre kiterjed. Róluk szólva csak ismételhetünk: oktatásukat maga­sabb színvonalra kell emelnünk. Ezen túl törekedni kell arra, hogy a hadse­regből leszerelt, gazdag tapasztala­tokkal és magasabb képzettséggel rendelkező tartalékosok közül mi­nél többen tevékenykedjenek a honvédelmi munka különböző szak­területein. Nem mondunk újat azzal, hogy a honvédelemre való felkészülés egyik fontos területe a fizikai erőnlét fokozá­sa, a sportmunka kiterjesztése mind na­gyobb tömegekre. Szövetségünk sport­jaiban — a minőségi és tömegsportban egyaránt — a legfontosabb feladat a résztvevők számának emelése mellett, az egyes személyek részére a többszöri versenyzési lehetőség biztosítása. Ezt a célt szolgálja többek között az ez évben bevezetésre kerülő Honvédelmi Kupa Lövészverseny is, mely évente hat for­dulóban ad lehetőséget ugyanazon sze­mély versenyzésére. A tömegsportok fejlesztése mellett továbbra is nagy figyelmet kell szentelni a minősítéssel rendelkező versenyzők között végzett munkára. Tartani kell az eddig elért szinteket, s fokozott ütemben szükséges fejleszteni azokat a szakágakat, amelyekben eddig még nem sikerült elérni a nemzetközi színvonalat. Ne felejtsék el MHSZ-vezetőink: a minőségi versenysport utánpótlását a tömegsport biztosítja. Csak a fiatalok tömegeivel való rendszeres foglalkozás útján biztosíthatjuk a magasabb fokú minősítést elérők számának növelését. Úgy érezzük, a sportról fentebb elmon­dottak egyaránt vonatkoznak vala­mennyi sportágunkra. Nem lehet kivé­tel ez alól egyik sem, ha céljainkat el kívánjuk érni. S végezetül azokra a kérdésekre hív­juk fel a figyelmet, melyek fontosságu­kat tekintve semmiben sem különböz­nek az eddig elmondottaktól. A gaz­dálkodásról, szövetségünk szerveinek, klubjainak e téren megvalósítandó fel­adatairól kell még néhány sorban emlí­tést tenni. Célkitűzéseinket — politikai, képzé­si és sportfeladatainkat — csak ak­kor tudjuk megvalósítani, ha min­den szinten céltudatosan és taka­rékosan­­ gazdálkodunk a rendelke­zésünkre álló anyagi és pénzügyi eszközökkel. Egy új esztendő mindig új feladato­kat is jelent. A fejlődés törvényét fi­gyelembe véve ezek a feladatok meny­­nyiségileg és minőségileg is csak növe­kedhetnek. Megvalósításukhoz igazi fe­gyelem, mély felelősségérzet és e mun­ka iránt érzett olthatatlan szeretet szükséges. Az MHSZ-szervek és -klu­bok aktíváiból ezek közül egyik sem hiányzik. Ez a biztosítéka annak, hogy nemes céljainkat elérjük, az új esztendőben előttünk álló feladatokat meg is való­sítjuk. E munkához kíván lapunk szer­kesztő bizottsága minden olvasónak erőt, egészséget. 3

Next