A Szent István Akadémia Értesitője, 1940 (25. évfolyam)
I. Előadások
A SERÉDI JUSZTINIÁN tekintély nem tudta helyreállítani a belső fegyelmet, nem tudott gátat vetni az egyre jobban elharapódzó, s kivált a magántulajdon ellen irányuló bűnözésnek, valamint a már szinte általános jogbizonytalanságnak. A régi pogányság maradványai és a keresztények között pedig még világnézeti harcok dúltak. Szent László trónralépésekor nagyatyja párthíveinek maradékai ismét reménykedtek, mert a Szent István szellemével és elveivel való szakítást érzelmileg az új király részéről is lehetségesnek tartották , azonban csakhamar észre kellett venniök, hogy tévedtek, mert Lászlóban valóságosan feltámadt a Szentkirály szelleme. Nemcsak hogy nem neheztelt István királyra, hanem éppen ő volt az, aki annak, valamint Imre hercegnek és a vértanú Gellért püspöknek szenttéavatását igazi vallásos buzgósággal szorgalmazta és 1083-ban az egész nemzet kimondhatatlan örömére keresztül is vitte. Mint a Szentkirály szellemének letéteményese, az új király egyházi és állami vonatkozásban egyaránt elődei, kivált Szent István szokásaira támaszkodott, bár a katolikus vallással és az ősi magyar hagyományokkal összeegyeztethető észszerű és üdvös újítások elől sem zárkózott el. Ezért először vallási vonatkozásban és belpolitikai téren iparkodott megszilárdítani a nemzetet, amelyet apostoli buzgósággal csakhamar egy vallásává tett s amelynek Szent István példájára ő is fajta s anyanyelvre való tekintet nélkül — egy, magyar polgárjogot biztosított, úgyhogy az idegenajkú magyar polgárok jogilag minden tekintetben egyformák voltak a magyar anyanyelvű polgárokkal, és közéletünkben a történelem tanúsága szerint — külön csoportokba való tömörülés nélkül is — éppen úgy érvényesülhettek és érvényesültek is, mint a magyar anyanyelvűek. A lehanyatlott királyi tekintélyt Szent László erélyességgel és jó példával magasra emelte , majd a vallásilag már egységes, belpolitikailag pedig megszilárdult nemzettel a háta mögött nemcsak végleg visszaverte régi ellenségeinket , a besenyőket és a kúnokat, akik gyakori betöréseikkel állandóan nyugtalanították az országot, hanem erőteljes külpolitikát is kezdett, amelynek célja az ország teljes függetlenségének biztosítása nyugat és dél felé egyaránt. Hogy hazánk függetlenségét nyugat felé kidomborítsa és biztosítsa, a német császárság és a pápaság között dúló investitúra-harcban nem IV. Henrik császár, hanem VII. Gergely pápa oldalára állott ; hazánkat pedig véglegesen a római egyházzal és a latin kultúrával jegyezte el. Viszont Bizánc hatalmi törekvéseit azzal is gyengíteni, hazánk függetlenségét pedig azzal is biztosítani igyekezett, hogy 1091-ben húgának, Horvátország özvegy királynéjának, hívására birtokba vette ezt az