Antik Tanulmanyok 48. (2004)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Király Erzsébet: A „Rossz Anyag" problémája Midnyánszky László Naplójában

126 KIRÁLY ERZSÉBET A platóni dialógusok sokféleképp árnyalt filozófusában talán a tudósi-pedagó­gusi éthosz modellje előlegeződött meg számunkra. A befogadástörténet szellemes paradoxonjai közé tartozik, hogy vonásai akár művészekre is átszállhatnak, amin Platón alighanem elszörnyedne. Márpedig az 1919-ben elhunyt Mednyánszky Lászlóval valami hasonló történt a századfordulón. Álnéven bár, de kulcsfigurája lett Justh Zsigmond utolsó regényé­nek, a felső- és nyugat-magyaroszági kastélyvilág széthullását jelképesen felvillantó Fuimusmik. „Tompa orra, kócos, nagy szakálla, óriási homloka, amely kopasz tarkó­jába veszett, az antik világ bölcseire emlékeztetett. Sókratésnek is hívták, de Czobor Lipót volt a becsületes neve. Az Ádám öccse, a »vándor bölcs«, a kóbor festő volt a fiú, három vármegye csudája...” — olvassuk az ifjabb barát és tanítvány sorait.A Justh közkeletű eszmék tolmácsolójaként és egy hiteles, új életforma képviselőjeként idézte meg 1894-ben a már korosodó festőt. A Sókratés-metaforát, ezt a kultikus gyökerű névátvitelt a művészregény műfa­jának hazai delelőjén nem tarthatom véletlennek, bár eddig nem vettük komolyan. Közhely, ezért Justh is tudhatta, hogy a platóni eszménykép, a baráti hallgatóság előtt megnyilatkozó tanító a kozmosz egészének ismerője, sőt a tudatlan halandókat leginkább foglalkoztató elmúlásé, s annak értelmét ő közvetítheti. A justhi didaxis szerint mármost a sókratési-sztoikus tartás a magyar századvégen esélyt adhat egy egzisztenciájában megrendült arisztokrata művésznek, hogy felülemelkedjék a va­gyonhoz láncoltság, az átöröklés és a degeneráció rettegett végzetén, bölcsességével vigaszt nyújtva sorstársainak is. Ennek emléke Mednyánszky Töprengő című, 1912 körül készült önarcképe. Későbbi tehát, mint a regény, ahol az író csaknem ugyanabban a jellegzetes, gondol­kodó testhelyzetben mutatja be a festőt. Az irodalmi előrajzot — ha a regényt annak vesszük — a festő maga hitelesítette. A csavargó attitűd és a gondolkodói póz, a megismerő szemlélődés e festményen egyetlen kompozícióba sűrítve, ars poetica­­szerű kettősségben mutatkozik meg. Megértvén Justh célzását, nevezhetjük immár a vándor-bölcs önportréjának is. Ilyenként pedig ritkaság a magyar festészet történe­tében. Tematikus-motivikus rokonságot inkább az egyetemes művészettörténet nagy Melankólia-ábrázolásaival tart, amelyekben a magányos művész mintegy a teremtett világ egészét fogja át merengő-töprengő tekintetével.­ A reneszánsz óta ő van hivatv ! A Faimus egyike Justh Zsigmond (1863—1894) ama három regényének, amely a balzaei igénnyel elgondolt és monumentálisra tervezett ciklusból elkészült. Megjelenését a szerző már nem érte meg. A regény keletkezéstörténetéhez és eszmevilágához lásd újabban:­­jászlányi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája. A Magyar Nemzeti Galériában 2003. október 14.—2004. február 8. rendezett kiállítás katalógusa, Budapest 2003, 71—88. ill. Kindy Erzsébet: A komor szépség festője. Vázlat Mednyánszky romantikus miszticizmusához. Uo. 101—13­­4 A probléma irodalmát lásd Raymond Klybansky—Erwin Fa­nofsky—Fits Sasi: Saturn und Melan­cholie. Studien zur Geschichte der Naturphilosophie und Medizin, der Religion und der Kunst. Frankfurt am Main 1990. A modern én-tapasztalatból és magányérzetből eredeztethető, Mednyánszkyéval rokon melankóliaélményről lásd különösen a 334—50. oldalakat.

Next