Heinrich Gusztáv (szerk.): Egyetemes irodalomtörténet. 3. kötet Kelták és germánok (Budapest, 1907)
IV. Németek
NÉMETEK. VI. PARZIVAL 453 fűződnek még ma is e szép és mély értelmű hagyományhoz. Míg Artus asztalkörének hősei a világi lovag ideálját tüntetik fel, addig a Grál lovagjai az egyházi lovagokét, akik csak alázatosság s önmegtagadás által jutnak a legfőbb javak birtokába. Kelta eredetű a grál-monda, de legrégibb alakja ki nem mutatható, mert a mabinogion, melyek róla szólnak, már franczia hatás alatt nyerték reánk maradt alakjukat. Ellenben kétségtelen, hogy a monda megalakulásához hozzájárultak népmesei elemek is, melyeket a legkülönbözőbb nemzeteknél találunk : egy edény, mely magától ad ételt, italt; egy hajadon, aki nem akar nevetni, míg a legderekabb leventét nem látta, és egy lovag, aki nem akar előbb egy szót sem szólni, míg a hajadont nevetni nem látja; egy ember, aki valami nagy bajból csak úgy menthető meg, ha egy véletlenül hozzá tévedt jövevény egy bizonyos kérdést intéz hozzá stb. Ez elemeknek népmesei jellege félre nem ismerhető, csakhogy ez elemek nem teszik meg a grál-mondát, sőt még nem is tartoznak a monda magvához. Wolfram legfontosabb műve a Parzival, melyben az Artus- és a Grál-monda nagyszerű egységgé fonódnak össze. A költemény 1203 és 1205 közt keletkezett Chrestien de Troyes és Évot de Provence költeményei alapján. Az előbbiből csak töredékek maradtak fenn, az utóbbiról semmit sem tudunk , azért Wolfram viszonya forrásaihoz és eredetiségének foka nem állapítható meg pontosan. Wolfram Parzival történetében az ember életét rajzolja, aki tévedez a legmagasztosabb czélok utáni törekvésében, elbizakodottsággal és daczczal fordul el Istentől, de végre legyőzi szenvedélyeit és visszatér Istenhez. Az alapeszmét kimondja maga a költő is : Boldog az, a ki hű tud maradni Istenhez és az emberekhez. De jaj annak, a kit a kétség tévútra visz; érte az ég és a pokol küzdenek. Isten könyörüljön meg rajta.» Parzival Anjou királyainak családjából származik. Atyja, Gahmuret, kalandos lovagi életet élt s megnyerte a szerecsen királynénak szívét. De csakhamar elszakította tőle a lovagi tettek hővágya, és visszatérve a keresztény világba, egy lovagi tornán feleségül küzdötte ki magának Herzeleidét ; de alig vett hírt újabb pogány háborúról, ismét keletre indult és ott a harczon el is veszett. Herzeleide nagy keserűség közt lett Parzival anyjává. S hogy fia ne jusson férjének sorsára, egy rengeteg erdő mélyébe vonul, hogy gyermeke sohase lásson lovagot, sohase halljon lovagi életről. De Parzival egy napon találkozik az erdőben négy lovaggal, és erre mit is megszállja a vágy, hogy lovaggá legyen. Anyja nagyon megrémül, bolondnak öltözteti fiát és reményli, hogy ha majd kikacagják és megvetik, hamar visszamenekül hozzá. Parzival kora hajnalban útnak indul és midőn egészen eltűnik a távolban, Herzeleide szíve megreped, lerogy a földre és meghal. Több kalandon megy keresztül az ifjú, míg eljut Nantesba, Artus udvarába, ahol mindenkit bámulatba ejt szépsége. Itt megvív Itherrel, a vörös lovaggal, s a bolond ruhára, melyet le nem akar vetni, ölti Ither fegyverzetét. Erre újra útnak indul s elér egy várba, melynek ura Gurnemanz, a ki őt bölcs dolgokra tanítja, többek közt arra is, hogy ne sokat kérdezősködjék. Azután harczi próbákra vágyva, tovább megy. Hosszú vándorlás után egy várhoz ér, melyet épen akkor ellenség ostromol és éhínség gyötör. A vár úrnője é az öreg Gurnemanz húga, Condviramur, a csodaszép királynő, akit atyja halála után Clamide király akar magához erőszakolni. Parzival legyőzi ezt, a szép királynét pedig nőül veszi. Az ifjú pár ezután a legnagyobb boldogságban uralkodik és az elpusztított ország megint virágzani kezd. Egr reggel Parzival elbúcsúzik nejétől, anyját akarja meglátogatni. Messze ellovagol , a pusztaságban egy felséges várhoz jut. Lovagok és apródok fogadják nagy tisztességben, leszedik róla fegyverét és selyem köpenybe burkolják. Lakoma