Heinrich Gusztáv (szerk.): Egyetemes irodalomtörténet. 4. kötet. Ural-altajiak és szlávok (Budapest, 1911)
I. Ural-Altajiak
258 PRÖHLE VILMOS formával sem férnek össze, mert elterjedésük csak erkölcsi hanyatlást, züllést vonhat maga után. Mielőtt tovább mennénk, néhány szót kell szentelnünk magának II. Murád szultánnak, mint költőnek és költőbarátnak. E nagy fejedelem udvarában hetenként voltak összejövetelek, melyeken kiváló tudósok és költők folytattak szellemes eszmecserét különféle kérdésekről. Azokat, kik különösen helyt álltak magukért, a szultán elhalmozta kitüntetéssel, ajándékkal. Különös gonddal kutatta fel és segítette a szegény sorsban sínylődő tehetséges embereket, jó példát adva utódainak. Költői versengésekben maga is részt vett s az alábbi verset állítólag a várnai csata után írta, mikor Maghniszába vonult pihenni : Csapláros, hozz, hozz újra tegnapi boromból ! Hogy szivemhez szóljon, hozd ide lantomat ! Amíg élek, jól esik örülnöm, vigadnom . Ha meghalok, ki látja porladó csontomat ? II. Murád (1421—1451) korában élt a két Jazidzsi-oghlu testvér is: Mehemmed és Ahmed, kiket rendesen bidzsán (élettelen) jelzővel illettek kortársaik, mert a sok böjtöléstől csak hálni járt beléjük a lélek. Mehemmed Gallipoliban született, mely város akkoriban Brussza és Drinápoly mellett a nyugati török műveltségnek egyik fészke s a félholddal még mindig daczoló Konstantinápoly ellen folytatott hadiműveleteknek sarkpontja volt. Jazidzsi-oglu Mehemmednek főműve a Megháribus z-Zemán (Az Idők Alkonya), melyben mindent összefoglalt, amit szúfi tudomány czímén a régebbi sejkhek műveiből, a Koránból meg a Hadiszból össze tudott hordani. A világ teremtése, a Muhammed előtti próféták dicsérete Muhammed cselekedeteinek és lényének magasztalása, az egész szúfi eschatológia megtalálható benne arab nyelven. E munkát Riszáb-i- Muhammedije czímen maga bidzsán Mehemmed rendezte török versekbe, megteremtve ezzel a muszlim törökségnek egyik legelterjedettebb, legkedveltebb vallásos és bölcseleti kézikönyvét, melynek egyes példányaival (a kazáni kiadásban) még a legnyomorúságosabb baskir falvakban is találkoztam, ahol — anélkül, hogy teljesen megértenék — különösen esti összejövetelek alkalmával, buzgón olvasgatják félig énekelve. A Megháribusz-Zemánnak török prózai fordításával bidzsán Ahmed, a szerző öcscse, örökítette meg nevét. A fordítás czíme Envárul-Asikin «A Szerelmesek Világossága», melyben természetesen mind a két szó szúfi vonatkozása szerint értendő. Egyébiránt a két testvér a híres Hádzsi Bejrám Velinek volt tanítványa s már atyjuk is elég jónevű író volt. Nem említve számos kisebb tehetségű s ma már régen elfelejtett költőt, át kell immár térnünk az oszmántörök irodalomnak következő