Toldy Ferenc: Az ó s középkori magyar irodalom története (Budapest, 1862)
Az első kiadás előszava
AZ ELSŐ KIADÁS ELŐSZAVA. HORVÁTH CYRILLNEK, A M. TUDOM. AKADÉMIA R. TAGJÁNAK , A PESTI NAGYGYMNASIUM IGAZGATÓJÁNAK. Fogadja Ön, tisztelt barátom, szívesen e könyvet, mely léterét, legalább ezúttal létesülését, egyedül az Ön felszólításának köszöni. Ön tudja azt, mi nehezen határoztam magamat el annak már most megírására, miután hosszas stúdiumaim gyümölcseit előbb egy, az egész irodalomtörténet anyagát bírálatilag feldolgozó s kimerítő terjedelmes munkában kívántam a hazának átadni, és csak ennek nyomán majd a nagy közönségnek szóló kézikönyvet dolgozni ki, mely talán a köztanításnak is alapul szolgálhatna. De a külső viszonyok s az Ön bizodalma máskép intézték ez egymásutánt. T. i. e tudomány, mely eddig az egyetemnél is inkább név mint valóság szerint űzetett, egyszerre rangjához méltó állást nyert az által. 1*