Toldy Ferenc: Sárospataki magyar krónika 1523-1615 (Budapest, 1857)
z ségnek, mely nem könnyen vegyül régi dolgok elbeszélésébe, miket t.i. nem magunk tapasztaltunk, s mik magunkat közvetlenül többé nem érintenek ; különösen a Báthori Gábor melletti elfogultság is, mely ily formában és mértékben csak azon íróknál észrevehető, kik e romlott, de geniális és hódító egyéniséggel bírt fejedelem személyes behatása alatt álltak (milyenek a róla kelt verses költemények írói),azt parancsolják hinnünk, hogy az író ez utóbbinak időszakában virágzott. De honnan veszik magukat a XVII. század végére mutató helyek ? Ha az előbbi okok állanak, úgy besikkasztásai (interpolátiói) egy 1697-ki leirónak; ilyen eljárásra pedig bizonyító példákat hozni fel szintoly könnyű volna, amily felesleges. Ellenben ha az 1697-ki leiró egyszersmind szerzője az egésznek, úgy (hacsak nem töredék a pataki kézirat) nehezen megfogható, miért nem folytatta azt saját koráig, melyet még jobban ismerhetett, s mely elkeseredett kedélyének újabb vádakra s kifakadásokra nem kevesebb óhajtott anyagot szolgáltatott volna. Felfogásom szerint tehát az előttünk levő krónika írója az első hetven év korjegyzeteinek általírója vagy összeszedője, s azoknak a következett évekre nézve folytatója egyszersmind; ki viszont mintegy nyolcvan évvel későbben egy oly másolat lelt, ki vele, azon egy politikai az vallási színezetű lévén, fogékony lelke hevében az 1604-ki és 1614-ki korjegyzeteket a kiemelt helyekkel pótlotta.Annyi mindenesetre bizonyos —a dolog maga beszélvén — hogy e jegyzetek anyaga közvetlen és eredeti, ha minden, a mit az érzés, a pártnézet és gyanúpör bele szőtt, egy későbbi leiró tollából folyt volna is. S épen ebben fekszik a krónika hitelességének biztosítéka, t. i.a históriai anyagra, a meztelen tényekre nézve. Neveli becsét szigorú ügyelete a chronologiára, s a körjegyzőnek, mint látszik, gondos utánjárása a részletekben. Bevallott iránya ellenben, melyet úgy a cím, mint az egésznek folyamatja ta-