Kárpáti Aurél: A kételkedő kritikus - Kultúra és tudomány (1928)
Az élő Jókai és a halott Kemény
AZ ÉLŐ JÓKAI ÉS A HALOTT KEMÉNY. 131 a diadalmenet ujjongva tapsolt a győztes mesemondónak, a szekér útja egyre távolabb, vissza a múltba fordult, elhagyva az európai irodalom fejlődésének jövőbetörő irányát. A romantika győzött, Jókai zsenije diadalmaskodott, a magyar regény nagyszerűen induló karrierje pedig derékbatört. Végzetes, áthidalhatatlan szakadék támadt a magyar és az európai literatúra között. Lemaradtunk. Tudom , ez súlyos vádnak tetszik. Éppen azért komoly bizonyításra szorulna. Mégse bizonyíték. Mert valójában nem vádemelésről van itt szó, hanem csak ismert tények puszta konstatálásáról. S ha egy pillantást vetünk a korra, amelyben ez a dráma lejátszódott, mindjárt világos lesz mindenki előtt : miért kellett szükségképpen győznie Jókai romanticizmusának s elbuknia kemény realizmusának? Az abszolutizmus két évtizede inkább hitt a színes mesékben, mint a sivár valóságban. Szívesebben nézte az idealizált, álmok hazugságaival teleszőtt múltat, mint a pesszimista lélek kiábrándult, fanyar kedvének látomásait. Amellett Jókai a kiegyezésig egyre kacérkodott a forradalommal, míg Kemény szinte ellenforradalmárszámba ment, objektív bírálataival, amelyek a bécsi politika erőszakossága és vaksága mellett , Kossuth tévedéseit is számba vették. Kemény sohasem tudott kritikátlanul lelkesedni a szabadságharc romantikájáért, Jókait viszont örökre megbabonázta a görögtüzes külsőség s ettől később sem bírt megszabadulni, túlzott aulikus voltában, «udvari költő» korában sem. Elsősorban itt dőlt hát el a siker és a kudarc kérdése, nem szólva a nemzeti psziché ősi saját