Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
618 III. fejezet. Regény és elbeszélés, parasztnő volt s egészséges életnek veti meg alapjait, Lőrincz pedig házasságával előre elveti bukása magvait, melyet az író megjövendöl, de nem rajzol. Azután még Erdélyt s a mai Pestet akarta rajzolni, de ebben halála meggátolta. Mindebből az látszik, hogy a magyar faj megújhodását az alföldi paraszttól várta, akiről azt tartotta, hogy »józansággal párosult idealizmus« és lelki egyensúly az alaptulajdona s ennek végső elfajulása a legmagasabb arisztokrácia, mely éppen ezért menthetetlen. (L. Fuimus, 221., 224., 230—311.) Justh tehát az analizáló, tézis-regény művelője s az elemzésben valóban sok finomat adott ; de kedélye, képzelőereje, jellemalkotó képessége s elbeszélő ereje kevés. Ezért alakjai iránt kevés érdeket gerjeszt, majdnem fantomszerűek, meséi, tézisének igazolására, főleg észbeli alkotások s talán ezért sok nála az ismétlés. A népből csak a saját falujabelit ismerte, de ezt jól, s ennek tulajdonítható, hogy 7 pár innen rajzolt alakja, mint Gányó Julcsa s néhány elbeszélésének szereplői a legjobban sikerültek. Stílusa, nyelve sokban a francia dekadensekre emlékeztet, föltűnően sok benne a keresettség és preciozitás. Figyelmet érdemlő azonban, hogy nagy célt tűzött ki magának, igazi író kívánt lenni a szó magasabb értelmében, a népet valóban szerette s ezt megmutatta azzal is, hogy birtokán a népből egész színtársulatot létesített, mellyel népszínműveket, Moliére és Shakespeare pár darabját is előadatta. Bródy Sándor (sz. Egerben, 1863-ban), mint hírlapíró, egyedül az irodalomnak él. Művei : Nyomor (elbeszélések, 1884), Don Quixote kisasszony (regény, 1886), Faust orvos (regénz, 1888), Emberek (elbeszélések és rajzok, 1890), Színészvér, Két szőke asszony, A halott, A bölény, Tanulmány fejek, A boldog szerelemről (elbeszélések, 1891), A kétlelkű asszony (1893), Regény tárgyak, Két szőke asszony (1893), Apró regények (1893), Színészvér (2 köt., 1893), Az egri diákok (1894), Éjszaka (1895), Rejtelmek (elbeszélések, 2 köt., 1895), Hófehérke (1896), Tündér Ilona (elb., 1898), Az asszonyi szépség (1897), Az ezüst kecske (regény, 1898), Egy férfi vallomásai és életképek (1899), Fehér könyv (12 köt., 1900), Dina (1900), Árva leányok (elbeszélések, 1901), Erzsébet dajka és más cselédek (1901), Uj erkölcsök. I. A nap lovagja (1902), Egy rossz asszony természetrajza (1904), Regényalakok (1907), A hercegkisasszony és más elbeszélések (1908), A villamos, Andornakyné (1909), Rembrandt fejek (1910). Színdarabjai, melyeket elbeszéléseiből és regényeiből írt : A dada (1902), Királyidyllek (1903), Hófehérke (1901), A tanítónő (1908), A medikus (1911) stb. Bródy egyike azoknak az újabb íróinknak, akik tehetségük iránt nagy várakozást ébresztettek s valóban érdekes és sajátos tehetség. Első műveiben nagy gonddal utánozta Zola és az ő naturalista iskolája módszerét. Maga mondja első könyvéről (A nyomor), hogy ez volt »az a munka, amely magyar nyelven először hirdette a naturalizmus tanait«, ami azonban csak korlátozással fedi egészen a valóságot. Mint mestere, kereste az élet különös, sajátos, sötét, rejtelmes alakjait, akik sülyedtek vagy sülyedők, kiket akár vak eset, akár állati különös mohó vágy, akár szuggesztió vagy kényszer ösztönöz, vezet, vagy akik természetüknél fogva mindenre képesek. Legkülönösebben kedveli a szerelem ösztönének állati vagy lázas mohósággal párosult rajzát. Stílusa azonban főleg a francia dekadensek prózájára emlékeztet, mellyel mindig valami különöst.