Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
626 III. fejezet. Regény és elbeszélés: Pasztellek (1902), Rokokó idillek (1903), Delila nyoszólyája és egyéb elbeszélések (1904), A liliomos asszony (1903, regény 2 kötetben a magyar életből a XVIII. század második feléről), A szultán árnyéka és egyéb elbeszélések (1905), Vitézi románcok (1907), Atalanta csókja és egyéb elbeszélések (1908), Tatárrabság (1908, I—II., regény II. Rákóczi György erdélyi fejedelem korából), A frigiai sipka (1909) , A kölcsönkért kastély és egyéb elbeszélések, A Szerechenek összeesküvése (1910), Vénusz könnyei és egyéb novellák (1912). Színdarabjai : Dodó főhadnagy (1899), Mátyás és Beatrix (1904), Drághy Éva esküje (1911). Mindezeken kívül sokat és sokfélét írt. Van útleírása (Délen és északon, 1898, Ferrara, Ravenna és Firenze 1907), írt Don Juanról, írt több látványos darabot az Urániának. Utazásaiból, hosszú párisi időzéséből, nyelvismeretéből következik, hogy talán egyetlen újabb írónk sincsen, akinek annyi irányból lett volna módja hatást elfogadni s e hatások kivált ifjabbkori művein valóban nyomot is hagytak. Első műveiben a francia analitikus regény hatása alatt állt. Flaubert és a róla nevezett Bovarizmus, Bourget, ifj. Dumas, Maupassant, Huysman, France s még mások is hatottak rá, stílusán pedig a francia dekadensek befolyása érzik. Az újnak keresése, de nagy nyelvismerete is okozta, hogy első műveiben sajátos nyelvezetbeli kísérletezésekkel próbálkozott, különös színezésekre törekedett ; de erről újabb műveiben letett, egyszerű, természetes, magyaros kíván lenni s így saját útjára talált. E sokféle keresés és kísérletezés jellemzi művei tartalmát is. Anyagát nemcsak megfigyeléseiből, tapasztalataiból szerzi, hanem nagy előszeretettel vesz témákat olvasmányaiból is. Elbeszéléseiben valósággal bekalandozza Olasz-, Francia-, Spanyolországot és meséit nemcsak ezeknek az országoknak jelenkori életéből, hanem történetéből is meríti. Felkutat régi emlékiratokat, levéltárakat, úgy hogy témáiban igen változatos ugyan, de másrészt alakjain gyakran megérződik, hogy nem az életből kerültek ki : olykor igen elvontak, máskor túlságosan szilhnetszerűek. Képzelete az efajta művekben inkább kalandos mint élesen látó és alakító. Írásmodorában kedveli a bőséget, a magyarázatokat, a szélességet, ami nem egyszer elvonja a lényegtől. Újabban teljesen magyar törekszik lenni életfelfogásban is, írói szellemben is. A magyar életet valóban tisztább szemmel nézi, mióta állandóan itthon él s pár történeti regényében és elbeszélésében sikeres tanulmányozással mélyedt el történelmünkbe, amint ezt néhány nemzeti tárgyú színdarabjának és elbeszélő munkájának a történelmi levegője mutatja. Ezek mellett termékeny író, neki az írás alig látszik fáradságot okozni, gyakorlata nagy, jól tud mulattatni, érdeket kelteni ; tartalmas, tanult fej s folyton halad, folyton jobbat igyekszik adni. Színdarabjai közül a legújabban adott Drághy Éva esküje, melyet egy romantikus elbeszéléséből írt, aratta a legnagyobb sikert. Cholnoky Viktor (sz. 1868 dec. 23-án, mh. 1912 jun. 3-án). Hírlapírói munkássága mellett elbeszéléseket is írt és első kötete Füstkarikák (1896) címmel jelent meg. Utóbb mint széles látókörű, soktudású, éles megfigyelő író és finom tollú zsurnaliszta tűnt ki. Zsurnalisztikai műveinek javát Beszélgetések (1910) címmel adta ki. Mint elbeszélő a modern szimbolisták tanítványa, ki a többnyire elvont gondolatot egy főleg keleti, kigondolt, alkalmazott történetből fejti ki, melyben az alapgondolat inkább ismeretközi mint tapasztalati.