Literatura 2. (1927)

1927 / 1. szám - Muzsika - Szabó Emil: Koldály Zoltán: Psalmus Hungaricus

MUZSIKA. A Literaturána­­ ezt az állandó mellékletét TÉREY SÁNDOR szerkeszti Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus. Az irodalom már régen megtette azt az utat, amelyre a komoly­zene csak a legutóbbi időben lépett. Amikor már minden forrás kimerült, le kellett szállni tudatosan a nép lelké­­hez, a zene ősi forrásához. Századok nemtörődömsége eddig is mérhetlen kincseket hagyott veszendőbe. A műzenének idevezető szálai elszakadtak, összekuszálódtak és a népi muzsika a műze* ne számára pusztulás* nak indult. Amint a magyar népdalokat évtizedek munkájával össze­­gyűjtve megmentették a feledéstől. Bartók Béla és Kodály Zoltán örök emléket állítottak maguknak első­sorban azzal, hogy szívós munkával, fáradságot nem kímélve, bejárták az országot és felvet­­ték a nép ajkáról a a népdalok zenéjét. Kodály Zoltán élete céljául tűzte ki, hogy a népzenéből a ma* gyar műzenét megte* remtse, amely nem régi magyar motívumokkal felcifrázott idegen ze* ne, hanem lelke leg* mélyéig érzésben és stílusban magyar le* gyen. Kodály főművei: zongoradarabok, két Kodály Zoltán, vonósnégyes, vonós* költő a 16. század pusztuló magyarságának minden panaszát ebbe a zsoltárba sírta volna. A „Psalmus Hungaricus“ formája rondo, amelyben a téma mindig más hangnemben tér vissza. A teljes zenekar zúgó kitörése diminuendóban hal el, utána az alt és basszus pianisszimóban intonálja az első strófát Dávid király panaszából. A második versszak a vonósok tremolója felett melléktémaként hat. A tenorszólót („Istenem uram ne hagyj el engemet...“) nyugodtabb, átvezető rész követi a violák kíséretével. („Akarok inkább pusztában bujdosni...“), ezután tér vissza az első téma (e*moll) azonos szöveggel. A vonós* kar nyugtalan kontrapunktos hullámzása következik. Belép a kórus és a fájdalmas sírás felett a tenorszóló énekli: „Éjjel, nappal azon forgódnak, engem miképpen megfoghassa* nak...“ Ennek tetőpontján fortissimo harsan fel ismét a főtéma a kórusban. A gazdag fantázia mellett a mű technikailag is tökéletes, látszik, hogy Kodály a vokális zenében érzi legjobban otthon magát. A zenekar és kórus kezelésében teljesen új, eredeti és ami a legfontosabb, egyszerű. A szólamok könnyen énekelhetők és játszhatók, ez a klasszicizmus titka. Formai egysége csorbítatlan, összetartozó egész, amelynek minden darabja egy hatalmas épület kiszakíthatatlan köve, trió, csellószonáta, he* gedülcselló duó, sok dal, népdal,átirat, kó* rusok és a Háry János opera zenéje. Külföl­­dön azonban mégis a „Psalmus Hungaricus“ tette legismertebbé nevét. Az alkotó gazdag lelkivilága és a ma* gyar lélek különös sa­­játosságai egységessé olvadtak ebben a mű* ben. A középkori ma* gyarságnak „két ellen közt egy hazáért“ való küzdése, az ország szertehullása feletti fájdalom megrázó ki*­fejezésre talált Végh András zsoltárköltő* ben, aki Dávid király zsoltárának fordításába belopta a maga fájdal­­mát a bizó reménység* től a törhetetlen hitig, — az elkeseredéstől a kitörő átokig. A zsol­­tár minden sora annyi­­ra magyar, mintha a Szabó Emil.

Next