Magyar Géniusz, 1900 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-01 / 1. szám

TÉLI MŰTÁRLAT. V V V V V II. Panem! Ezt kiáltja néhány kép a meste­­rerük részére. Kenyérért pingálódtak az olyan képek, mint az «Ábránd», «A leánykérő». Ezek­nek alkotóit nem a komoly művészi ambíczió vezette. Atelierben beállított pózok ezek a figu­rák. Vadonat­új szűr, mesterséges lyukkal. E képek előtt az elmúlt időkön tépelődhetünk, amikor még a szűrőket nem Bécsben gyártották és amikor még a magyar bajuszpedrőt nem Frankfurtból hozták ide hozzánk. Kevesebb szűrt és gatyát látunk Révész Imre képen, melynek alakjai ezt kiáltják: «Panem!» Ő a magyar genrét máskép fogja fel, mint kollegái. Őt nem a szűr és gatya inspirálta, hanem azoknak a viselői. Nincs a tárlaton kép, amely ennyire magán viselné a modern magyar faj jellegét. A megfestett néptömeg, szoczialista gondolatok­kal , a «Kenyér» problémájával tépelődik. JANTYIK MÁTYÁS «Búzaszentelés» czímű képéhez túlságosan nagy vásznat választott. E thémának ily nagyban való feldolgozása több érzést kíván. A képet látva, attól félünk, hogy egynémelyik alakja kidől a keretből. A térdelő parasztok arcza roppant hideg, az ünnepi áhi­tatnak még halvány árnyékát se tudjuk a pro­­c­essziós tömegen felfedezni. A színek kemé­nyek s ezért hatástalan marad a különben ambiczióval festett kép. JÁSZAY JÓZSEF képe azok közé tarto­zik, melyek az idei tárlaton meglepetést sze­reztek a közönségnek. Rohamos fejlődése szinte csodálatos. Nagy vászna a harcz borzalmas jelenetét ábrázolja. Hullákkal födött nyugalmas harcztér; a háttérben rozog a híd és azon egy őrszem. A hullák felett varjak serege. A boron­­gós őszi tájon borzalmasan csendes hangulat uralkodik. Azt hiszem, Jászai bátran pályázhatna e képével tárgyánál fogva a Nobel interna­­czionális nagy díjára, amelyet az nyerhet el, aki a világbéke érdekét leginkább előmozdítja. BIHARI SÁNDOR «Krisztus temetése» czímű képével irányt változtatott. E remek­mű­vével annak adja bizonyságát, hogy nem csupán a magyar genre az ő speczialitása. A táj gyö­nyörű. Az alakok a jobb oldali csoportban fel­tűnőbben sikerültebbek a többinél, a színek is mintha frissebbek volnának itt. A kép egészben véve díszére válnék bármely templomnak. TÜLL ÖDÖN az idén a magyar genrével próbálkozott meg. Képei nagy megfigyelő tehet­ségről tanúskodnak. Egyik festménye hazatérő mezei munkásokat ábrázol. A lenyugvó nap érdekesen világítja meg az arczokat. Az egész oly «Plainer» kép hatását teszi, mely nem az iskolák sablonjai szerint készült, s nem atelier­ben, hanem az isten szabad ege alatt. «Méhes»-e «Kovács műhely»-e és akvarellje, az mutatják, hogy Túli a természet gondos megfigyelője. Élénk színekkel fest, melyek mindig a megfelelő hangulatba olvadnak össze. Túli az ő képeivel két félt elégít ki egyszerre: áldoz a művészet­nek, de a közízlésnek is. SPÁNYIK KORNÉL, «Szent Erzsébet» képén egy nyitást mutat be; megszoktuk, hogy a dicsfényt a szentek feje fölött lássuk. Spá­­nyik egy alulról kapott fénynyel ad világosságot képének. Az «Elkényeztetett férj» azok közül való, melyek előtt a közönség kedvvel időzik, tárgya kedves s a képről valami különös melegség árad le, ami a kép piros tónusának következ­ménye. De ezek mind oly színek és hangula­tok, melyek ott sohasem találhatók fel a ter­mészetben, a­hol azokat Spányik felhasználja. S mégis el kell ismernünk, hogy színei kelle­mesen hatnak. MARGITTAY Tihamér képén örvendetes haladást fedeztünk fel. Meglátszik rajta, hogy az egykor oly népszerű művész nem csupán a

Next