Magyar Géniusz, 1903 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-04 / 1. szám
MAGYAR GÉNIUSZ XII. ÉVFOLYAM, 1. sz. BUDAPEST 1903. JANUÁR HÓ 4. KÖZÖNY. Bús ködruhába, nézd, leszáll az estve, Gyötri a csendet fuldokló ütem, — Az óra! Halld ? A mint ébredve — veszve Az összecsengést hasztalan keresve Belehangzik a szavad, — s a szivem, Most, — most! Hogy biztat egyre, mindörökre S előbbre egy lépést se’ tett az óra, — Nem érzed-é, hogy sorsunk odakötve A reszkető, ijedt kis mutatóra. Hagyd a panaszt! Száll még sok alkony árnya, Együtt beázgatunk sok este még — Kéz-kézben, csendes óra jöttűl várva Utóbb elég lesz, — néked is elég, Kalandos terveket se’ foltozz váltig! — Marad az éltünk ünnepnapja ez. Tán jobb neked, hogy valóra se’ válik. — Tán jobb nekem, ha fészkünk soh’se lesz. Paula. JÉGVERÉS. Sokat tűnődtem én már azon, hogy voltaképen mire való is a pap a világon. Mert hatvan Isten, akkor beszéljem-hidenki egyenest ő véle és ne bizza másra ügyes-bajos dürgátga^E Pedig nincs Isten, akkor annyit ér csak a pap, mint a falra föstött ajtó : sehova sem jut azon az ember. ^ ' De ha aztán az én szegény rusnyák földjeim jutnak az eszembe, akkor nyomban belátom, hogy milyen fontos kellék az emberi életben a pap. Például Rakovnyik gazdatól ,akinek hégy köbles tengeri földje van a viskója végén, nekivárjat senki. hogy megértse az istenség fogalmát. Ha ő felkönyörög az éghez, honnan tudja, hogy meghallgatták odafönn ? Van-e szája az Istennek, hogy