Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 1. (1879)
Kertbeny Károly: Petőfi arcképeiről
KERTBENY KÁROLY : PETŐFI ARCKÉPEIRŐL. 15 kik figyelmesen s érdeklődéssel hallgatták minden szavát. Hogy Petőfi mikor kezdett hozzám simulni, — azt egy más alkalommal1877-ben már elbeszéltem. 1845 január vagy február havában lett szívélyesebb irántam , egy ízben egész váratlanul «Te Kari!» megszólítással közeledve felém. Ez időtől fogva nem egyszer késő éjeiig elcsevegtünk a Fillinger-kávéházban s nem egy éjet töltöttem fekete bőr divánján, midőn megkésve, nem mertem alkalmatlankodni szüleimnek lakásán. Leírtam már azt is: egy éjjel miként esküvöm meg neki, hogy nevét egykor a külföldön is «híressé» teszem. Benső megnyugvással mondhatom el, hogy megtartottam esküvésemet! * * * E hosszas bevezetést előre kellett bocsátanom, hogy olvasóim megérthessék, miért tartom magamat illetékes bírónak Petőfi Sándor arcképeinek megítélésében. Tudomásom szerint eddig öt oly képe van Petőfinek, mely a költő életében, természet után készült. A legelső azon arckép volt, mely őt állva, félig az ég felé tekintve, s két karját hátra téve ábrázolja. Ez a rajz Vahot Imre «Divatlapja» julius 3-diki (14-dik) számának mellékletét képezte s rajzolójának , érdemdús művészünk Barabás Miklósnak hozzám e tárgyban intézett levele szerint is 1845 tavaszának elején készült. A nagy nyolcadrét alakban készített kőrajz, melyet néhány nap előtt újra figyelmesen megszemléltem , művészi kéz által előállítva, tagadhatlanul legtalálóbb arcképe Petőfinek. És mégsem az, ami Petőfi valóságban volt. Ég felé néző szemei valami ájtatos, sentimentális kifejezést kölcsönöznek neki, mely teljesen hiányzott nála. Nem tudom, maga a költő választotta-e ezt a keresett állást, de annyi bizonyos, hogy benne csak alig ismerhetünk a «mogorva Petőfire». Felállása, homloka, orra, szája és füle azonban teljesen megegyeznek azon daguerrel-