Koszoru. A Petőfi-Társaság havi közlönye 8. (1882)

1882 / 4. szám - Reményi Károly: A Petőfi-szobor története

REMÉNYI KÁROLY : A PETŐFI-SZOBOR TÖRTÉNETE. 327 tokraciánknak Széchenyi szobrára a főpapság, főnemesség és a nagybirtokosok között rövid idő alatt tekintélyes ösz­­szeget gyűjteni egybe, alig leküzdhető feladatul tűnt fel a Petőfi-szobor tőkealapjának létrehozása. Kormánykörökben bizalmatlansággal kísérték az indít­ványt, melynek apostolai csak a magyar nép zöméből támad­tak, buzdítva a sajtó — akkor még szintén csak gyönge és gyér szavától. Ily körülmények között, noha ideiglenes szoborügyi bizottság mindjárt kezdetben, még 1860. év december 26-án — a báró Kemény Zsigmond lakásán egybegyűlt értekez­leten — alakult,s pár évig főleg csak arra szorítkozott a működés, hogy ahol Reményi Ede, mint a bizottság elnöke, személyesen megjelent, hangversenyeiben s a tiszteletére rendezett estélyeken hegedűszóval buzdította aláírásra a honfiakat, gyűjtései eredményét pedig kellő ellenőrizhetés végett a Pesti Napló útján tette közzé, így mindjárt az indítvány megtételekor a halasi hang­verseny alkalmából befolyt 183 forint. — Makón 88 frt, Hódmezővásárhelyen 176 frt, Szentesen 184 frt, Szarvason 60 frt, Gyulán 75 frt, Nagyszalontán 64 frt, Nagyváradon 358 frt, 30 kr., a p.­ladányi indóház várótermében 38 frt, Debrecenben 262 frt, Dobsinán 30 frt, 21 kr., Iglón 82 frt, 55 kr., Szepsiben 60 frt, Baján 124 frt, Aradon 158 frt, Kisújszálláson 52 frt, Károly-Fehérvárott 125 frt, Nagy- Enyeden 100 frt, Csik-Zsögödön 56 frt, Fogarason 40 frt, 40 kr., Szegzárdon 70 frt, a pöstyéni fürdőben 140 frt, a hajdúböszörményi banketten 64 frt. Egyes honfiak és honleányok, s műkedvelő társulatok is buzgólkodtak a szobortőke gyarapításán, úgy hogy az 1863. év­ i E bizottság­ tagjai voltak : Arany János, Barabás Miklós, Csen­­gery Antal, Egressy Gábor, Greguss Ágost, Henszlman Imre, Jókai Mór, b. Kemény Zsigmond, Királyi Pál, Pákh Albert, Szász Károly, Székely József, Tomory Anasztáz, Tóth Kálmán és Urházy György.

Next