Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 5. szám - Petőfi Sándor életéből
KORZ ORTT Mindkettő zavart, elfogult s Terezt az öröm, a boldogság egészen elnémítja. Aztán beszél az ifjú. Elmondja jövetele célját s hogy tegnap óta orvos s most nőt akar haza vinni Erdélybe, hol kis öröksége várja. Hét év óta laknak egy födél alatt és »Remegve, titkos, mély gyönyörrel Bimbó nyílását lestem én, még gyermek volt gyermekörömme Hogy magamnak eljegyezem. Az ifjú édes fogadalmat Beváltni jött, a férfi most: Oh szentesítse ön frigyünket Oh adja nékem a Margitót! Csak néhány percig küzdött Teréz szivével, szerelmével, egész magával Sápadtan, halottas fehéren hívja Margitot, ki boldogan kiáltja: »Édes Teréz!« »Ekkor a zord varáznak vége, Győzött a testvér — az anya ! Zokogva vonja őt keblére A mig öleli csókkal hordja Fülébe suttog untalan Egy szót, a, melyben vívódása És szerelme és lemondása Ah, minden, minden benne van. Egy szót — csak ennyit tud rebegni : »Szeresd, szeresd! Ugy-e te nagyon fogod őt szeretni ?« E félsorral végződik a költemény. Részletesen mondtuk el meséjét és azért, mert ez a mese — mint látható — végtelen egyszerű, mindennapi s csak a részletek költői, természetes színezése által válik érdekessé. Valami különösebb, új invenció nem ragadja meg az olvasót; a helyzetek sem újak, kevéssé ismertek ; de amint azokat rajzolja a költő s amint az alakok kedélyállapotát kizárja, az valódi művészet, mely nem ismer hatásvadászatot, sem mesterkéltséget. Nincs a kis elbeszélésnek része, melyet mély hangulat ne hatna át. Mindvégig az élet közönséges jelenségeit mutatja be a szerző, sokszor szánt szándékkal kerülve azt, ami némi romantikus lendületre csábítaná s mindez egyszerű jeleneteket az életvalódiság erejével tünteti föl. Ez egyszerű alakok iránt kezdettől megszerzi érdeklődésünket, rokonszenvünket s azt mindvégig meg is tartja számukra. Igaz,hogy Teréz az egyedüli, akit látunk, ismerünk, megértünk. Őt rajzolta legtöbb előszeretettel, míg Margitot, Jenőt csak némhány vonással mutatja be futólagosan ; s az apa, az uj feleség s a kis bankáré csak staffage-alakok, kiknek kontúrjai is hamar elmosódnak. Kiss József, balladáiban sokszor röviden és jól jellemez, de ilyen hoszszabb lélegzetű elbeszélésben az efféle vázlatos rajz: megbosszulja magát. Már az élet apró jelenségeinek festésében sokkal szerencsésebb. Tolla legtöbbször ecsetté válik, így a bevezetésben a szalon, később az üldözött árvák összehuvása, Teréz új otthona, a varróintézet, a kis bankárné lakása, a gép megérkezése, a lépcső-kaland s végül a megkérés mind meg annyi sikerült rajzok, melyekben szin, vonás, árnyalat mind igaz, ha nem is valami markáns. Ezekben Kiss József új oldalról mutatja be tehetségét, mely e művében ismét emelkedést jelez; dacára annak, hogy az elbeszélés a kissé mesterkélten fölcsigázott és túlzott igényeknek nem mindenben felel meg. Szerencsésen vegyülnek a lírai s az elbeszélő elemek s ami reflexió van, az szorosan a helyzethez simul. E reflexiókban nyilvánul a társadalmi tendentia is, mely e mű alapjául szolgál, s a költő emberszeretete, a munka s a nyomor rabszolgái iránt ezekből sugárzik ki a legszebben. E lendületes, szép helyek feledtetik az itt-ott lapos részleteket, a kelleténél gyakoribb döcögős sorokat s a rímekben való koronkinti gondtalanságot, mely másnál nem lenne oly feltűnő, mint Kiss Józsefnél, aki tudvalevőleg meseszerűen fontolva halad a parnassuson. PRÉM JÓZSEF: PETŐFI SÁNDOR ÉLETÉRŐL. Érdekes adatokat olvasunk a »Miskolc és vidéke« című lapban Petőfi követjelöltségéről. Mindez adatokat Bankos Margit urhölgy közli a nevezett lappal, édes atyja irományaiból, ki levelezésben állt a nagy költővel. Tudvalevő, hogy Petőfi a Kis-Kunságban az 1848. évi választás alkalmával követ akart lenni, de a boroshordóknak hathatós ékesszólása elbuktatta, pedig a nép nagy ragaszkodással viseltetett iránta. Petőfi ellenei azon érvet hozták fel, mikép hiába akarja a nép Petőfit követnek megválasztani, azt a törvény nem engedi meg, minthogy nem redemciós kun ember. Erre a sokaságból előállott egy köpcös öreg, mond 77