Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 10. (1943-1944)
1944 / 4. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
ügyesen álcázott reklámja szült, nem szabad, hogy befolyásolják társaságunk ítéletét, íróelviségünket pedig a Petőfinév már maga is elég világosan fejezi ki. — Ebben az évben a Jókai-nagydíj kiadása van soron, melyet a regényírók számára alapítottunk. Régebbi tagjaink közül: Bókay, Bónyi, Gáspár Jenő és Hegedűs Sándor azok, akiket számbavehetünk, bár az újabban megválasztottak közt is van több olyan (Jankovics, Nyirő, Szitnyai, Terescsényi), kiknek írásai fölkeltik az ítélkező figyelmet. Bókay, Bónyi és Hegedűs azonban inkább drámaírók s így őket a Madách-díj odaítélésével lehet majd elismerni érdemben. E mérlegelések után a kiküldött bizottság (Kállay Miklós elnöklete alatt v. Bodor Aladár és a jelentéstevő) egyhangúlag abban állapodtak meg, hogy az ezévi Jókai-nagydíjat Gáspár Jenőnek adassák ki. Ahogy benne a közéleti emberben, épp úgy az író Gáspárban is megnyilatkozik az a szuggesztív magyarság-érzet, nyelvbeli művészi készség és teremtő fantázia, mely nélkül maradandó munkásság nem születhetik. Nem lelkesítette, mint annyi kortársát: sem a naturalizmus, sem a verizmus zászlaja, melyeket a rideg testiség jegyében tűzött ki a kor, megmaradt a lélek és a szellemiség mélyrelátó búvárának, azzal a bizonyos neoromantikus ízzel s azzal a szigorú írói hitvallással, mely az emberben az emberi felsőbbrendűséget tekinti a művészet mindenkori feladatának. Kilenc regényének és két testes novellakötetének úgyszólván minden lapjáról ránk ragyog az élet őszinte szeretete, a fiatalság és harcvállalat kedve. Hősei azonban nem a sápadt elképzelés kiagyaltjai, belső és külső életükben egyaránt cselekvő lények, akiket elragad a hév, a vágyak és szenvedélyek tüze, botlanak, tévednek ők is, amiért emberi módon meg is szenvednek. Erkölcsi világrendjük, minden moralizáció nélkül úgy hat ránk, mint a jó versben a felséges ütem. — Az író ezt azonban sem a természetesség, sem a művészet rovására nem fitogtatja, úgy van beépítve műveiben, mint a betonban a cement A megítélés alkalmával ez is teszi rokonszenvessé munkáit. írói szeme vizsgálódva néz bele a lélek és a tények misztikumába, elemzi főképp a szerelmet, mely témái közt a leggyakrabban szerepel. Az aranypáva, A nagy tavasz, a Szonáta című legkiemelkedőbb, igen eleven hangú három regényében oly üde és mély színeket, s eredeti megvilágítást kap ez a nagy emberi érzés, ami rendkívül leköti és megragadja az olvasót. Vannak helyek, amikben írása szinte forró lírává élményesül, ami azonban nem árt szépprózájának, ellenkezőleg: növeli eredetiségét és lendületét. — A hazai széppróza egyik előkelő harcosa és mestere jelenik meg előttünk Gáspár Jenőben. Magyar a hangja, nyelvezete, gondolatfűzése, fordulatos és gazdag a megjelenítő ereje. Az a gondolatvilág nyilatkozik meg műveiben, mely bölcsőkorunk óta kísér minket és otthonunk gyöngédségét, komolyságát, sok színét és változatát juttatja eszünkbe. A századforduló idején divatossá lett elbeszélők prózája könnyedebb, csevegőbb lett, de színéből, hangjából, tartalmából sokaknál kiesett a magyar élet melegebb bensősége. A fölülkerekedett érzékiség és vastagabb lelkiség a maga számára új prózát kreált. Gondoljunk csak az akkor nagy íróvá kikáltott néhány író regényeire. — A Gáspár Jenő prózája természetszerű és termékenyítő. Zengésében, hangulatleheletében ha ünnepiesebb is, de mindig fordulatos, íze pedig a hazai zamatot érezteti velünk minden mondatában. Témái, még ha a múltba is elmegy érették, a mai ember problémái és töprengései, vagy pedig örömei. Műveiből tehát érdekkeltő, de egyben értékes világnézete beszél hozzánk. Csak fájlalni lehet, hogy volt egy idő, amikor ez az érték önerejében megfogyatkozott a radikalizmusi