Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 10. (1943-1944)
1944 / 5. szám - Gáspár Jenő: Petőfi 1844-ben (Tanulmány)
PETŐFI 1844-BEN » ÍRTA: GÁSPÁR JENŐ I. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Petőfi rövid, változatos és szenvedésekkel teli életében legsorsdöntőbbesztendő az 1844-ik. A húszéves költő végigjárta a szenvedések infernóját, amelynek mélypontja a debreceni tél volt 1843-ban, mikor a nélkülözésektől és a betegségtől meggyötörten már-már a megsemmisülésre gondolt s végső kétségbeesésében mindent egy lapra tett fel: verseinek első kis füzetére, amellyel elindult meghódítani a magyar Parnaszszust.. Végeszakad a vándorlásoknak, a színészet és a költészet között vergődő kóborcigányéletnek, Pesten állandó elfoglaltságot kap, szerény, de mégis biztos jövedelemmel, belekerül az irodalmi élet zajlásába, kibékül szüleivel, életkedve megjön, érzi magán a nap éltető melegségét, külföldi költőkkel foglalkozhatik, egyszóval egyenesbe lendül költői pályája, amelynek lesznek még válságai és rossz periódusai, de már többé nem lehet megtagadni tőle az érvényesülést, a felfelé jutást s azokat a csúcsokat, amelyek Petőfi költészetét jelentik. És ebben az esztendőben jelenik meg első versgyűjteménye, a Versek A helység kalapácsa és születik a János vitéz. Centennáris megemlékezéseinksorán a múlt esztendőben a költőt a debreceni pokolban hagytuk el Fogas Józsefné, a debreceni színház jegyszedőjének kis kunyhójában, a zsírszagú város szélén, ahonnan cseppet sem vigasztaló kilátás nyílt a város akasztófájára. A dermesztő hidegben a költő meggyötörten, lefogyva, éhezve, szinte saját vérével körmölte verseinek első füzetét, amellyel mindenáron Pestre akart jutni, hogy kiadót s rajta keresztül nyilvánosságot szerezzen magának. Az emberséges Fogas Józsefnén kívül egyetlen egy barátja élt Debrecenben, Pákh Albert, akiben bízhatott s akihez életének nagy válságában fordulhatott. Február elején annyira erősnek érezte magát, hogy megkockáztathatta a Pestre vivő gyalogutat, de az út előtt még rendeznie kellett adósságait. Százötven váltóforintnyi tartozása állt fenn Fogas Józsefnénál s erős becsületérzése nem engedte, hogy csak úgy bohémesen hagyja ott Debrecent. Elment tehát Pákh Alberthez s megkérte, adjon egy kötelezvényt, amelyben jótáll azért, hogy százötven váltóforintnyi tartozását Fogasnénál negyvenöt nap alatt meg fogja fizetni. Pákh Albert szó nélkül aláírta a kötelezvényt s mikor megkérdezte, miben bízik, hogy negyvenöt nap alatt az adósságot kifizeti, a költő összeírt költeményeire mutatott ezekkel a szavakkal: — És ha térdenállva kellene is házról-házra koldulnom, mégis bizonyos lehetsz, hogy napjára megküldöm az összeget. Elindulása előtt a debreceni diákok elbúcsúztak tőle s elénekelték A szerelem, a szerelem című dalát, amelyet Kovács József zenésített meg. Valami kis összeget is gyűjtöttek az útra s a költő