MTA Tagajánlások, 1891

II. osztály. 3 általános méltánylást s tiszteletet, melyet úgy az összes jogászvilág, mint a hazai igazságügyi kormány részéről folyton növekedő mérték­ben élvez, úgy hiszi ajánló, kellőképen indokolja rendes taggá vá­lasztatása iránti, legmélyebb meggyőződéséből folyó javaslatának jogosultságát, s azon reményét, hogy javaslata a t. akadémiai válasz­tók általános helyeslésével fog találkozni. Dr. BOKOR JÓZSEF tud. egyetemi magántanárt, a „Magyar Philosophiai Szemle] szerkesztőjét levelező tagot ajánlja Kerkápoly Károly­­t. Bokor József rég megkezdte munkásságát a philosophiai és paedagogiai irodalom körében. A ma divatossá vált egységes középiskola eszméjét ő vetette föl először 1874-ben megjelent, „A Középiskola Eszméje» czímű művében. De nemcsak az eszmét vetette föl, egyúttal tervet is adott hozzá, melyet 1883-ban megjelent második műve, az „Egy Középiskola» még határozottabban körvonalazott. Szétszórva megjelent értekezéseit fölösleges elősorolni. De szükségesnek látszik hangsúlyozni, hogy az ajánlottat maga az Akadémia ismerheti legjobban, mert hét év óta nemcsak erkölcsi, de anyagi támogatásában is része­sítette az ajánlott által szerkesztett és kiadott «Magyar Philosophiai Szemlét]. E folyóiratnak, s épen az ajánlott szerkesztői és írói mun­kásságának számítható be, egyebet nem említve, hogy a Comte-féle positivismust ma már egész rendszerében bírja irodalmunk. FELMÉRY LAJOS kolozsvári egyetemi ny. r. tanárt levelező tagot ajánlja Schvarcz Gyula rt. Felmérynek az angol iskolázásról irt jeles munkáját az Akadémia már 200 darab arany pályadíjjal tüntette ki és a «Neveléstudomány» czímű év oly szellemes mint terjedelmes műve által szakirodalmunkat azóta is egy kiváló elmetermékkel gazda­gította. Már a múlt évben is ajánlotta Felméryt 1. tagút; teszi ezt ez idén is, azon reményben, hogy a m. Akadémia az ő érdemeit méltányolni fogja. Dr. FÖLDES BÉLÁ­t, a budapesti egyetemen az államtudo­mányok ny. r. tanárát, az országos statisztikai tanács, a M. Tud. Aka­démia nemzetgazd. bizottságának, az Institut International de statisticque, a British Economic Association stb. tagját, levelező tagot ajánlja Hegedűs Sándor­­t. Húsz év óta kifejtett irodalmi tevékenysége kiterjed a nemzetgazdaságtan, pénzügytan és statisztika körére, felkarolván a legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseket. Ebbéli önálló munkái és monographiái, a hazai irodalom legbecsesebb termékeihez sorakoznak. Tudományos kutatásai a külföldi irodalomban is számot tesznek; szá­mos kérdésben,­így a módszer, jövedelem, papírpénz, gabonaárak stb. kérdésében a külföldi tudományra is előmozdítólag hatott, minek bizo­nyítéka az, hogy dolgozatai közül egynémely idegen nyelvre is (olasz) lefordíttatott, másfelől azon körülmény, hogy első rangú írók (Roscher, Öttinger, Wappäus, Kolb, Engel, Hellwald, Schönberg, Neumann, továbbá Haushofer, Stringher, Loria, Westergaard, Kremp, Juraschek stb.) dol­gozatainak eredményére és tekintélyére hivatkoznak. Önálló könyv

Next