Településtudományi Közlemények 30. (1981)

Granasztói Pál: A közlekedési létesítmények városképalakító szerepe

egészét, nagyságát, hanem az ország két része: a Dunántúl és a Dunán inneni országrészek intenzív egybefogását, a fővárosnak tehát ily módon is a köz­ponti szerepét. (Ehhez hasonló, de még nagyobb arányú a New York-i hidak szerepe, látványa.) Ez azonban mit sem von le kisebb hidaknak s nagyvá­rosokban való csoportosulásuknak esztétikum értéké­ből, városkép-alakító szerepéből, amire jó példák Leningrád kisebb hidjai a csatornák felett, Párizs hid­jai a Szajna felett, Velence egyik fő ékessége, a Rialto­­híd a Canal Grande felett. S még egyetlen kisebb híd is lehet - kisebb városban - tetszetőset bájos. Még ha egyszerű is. E gondolatmenetben érdemes a budapesti Lánchíd különleges esztétikai jelentőségéről, értékéről szólni. Nagy értékét tartja másfél évszázad óta, holott idő­közben több nagyszabású s jelentős esztétikai értékű híd épült közelében. Értéke azért is különleges, mert minden újabb s nagyobb híd nagyobb szerepet tölt be, nagyobb fogalmat bonyolít le, de a Lánchíd ma is szinte sugározza esztétikumát és az összvárosképet jelentősen gazdagító, sőt meghatározó voltát. Egy­részt történelmi múltja révén, amiben az rendkívüli jelentőségű, hogy első ízben kötötte össze állóhídként a város két parti részét s ekképpen,ha nem is jogilag, egyesítette azokat. Másrészt azért, mert díszes, igen szépen formált kőpilléreivel és akkor korszerű, sőt újdonságnak mondható vasszerkezetével, ezek egyesü­lésével jelentős építészeti alkotásként is olyan formát mutat, amely az esztétikum igen magas fokán áll, a főváros bármely más, a legjelentősebbek közé tartozó középületével egyenrangú. Sőt - és ezért építették még egy ideig a főváros hídjait függőhíd, vagy függő­idként formált (Szabadság-híd) módon, mert a lán­cok hullámvonalai oldották, illetve jelképezték és egybefonták a Duna itt szűkülő szakaszán Budapest belsejének két különböző látványát: a hegyvölgyes budait és a sík pestit. Mindezek alapján úgy véljük, hogy a Lánchíd ügyét, idetartozását e témában min­denképpen ki kell emelni. Viszont megállapítani, hogy újabb vagy még csak tervezett hidak esetében ma semmiképpen sem feltétlenül indokolt a díszítés, illetve díszes építészeti elemekkel való kialakítás. A műszakilag tökéletesen megalkotott híd minden­képpen esztétikummá válhat a hidak említett kiemel­kedő jelentősége, szerepe folytán. Érdekes példa erre a korábbi, szecessziós elemekkel díszített budapesti Erzsébet-híd és az új híd egybevetése. Ha az egykori Erzsébet-híd megmarad, úgy díszítő formálása avulttá vált volna, s inkább történeti értékű, ugyanakkor szélessége már nem tett volna eleget a növekvő forga­lomnak, bővíteni pedig igen nehezen lehetett volna. Az új híd korszerűségével, egyben díszítésektől men­tesen egyszerű, de kiváló funkcionális formálásával mondhatni meghaladta elődjét. Igen jelentős téma a hidakat illetően a célhoz, tehát a túlparthoz érkezésük, vagyis a hídfők és ezek közvetlen környékének kiképzése. Különösen közúti forgalmú s nagyobb méretű hidaknál. Hiszen a hídfők a cél elérését jelentik — ha az esztétika terén újabban gyakran és joggal említett­­jelentéstartalomra” gon­dolunk — s jelentik akkor is, ha az útvonal a száraz­földön tovább halad, még inkább, ha szétágazik. A kiképzés módja nagymértékben függ a híd jelentő­ségétől és dimenzióitól, valamint hová érkezésétől. A budapesti Árpád-híd útvonala a parthoz érkezés után például lejtve mélyen belehasít mindkét oldalán a várostestbe, s térnek már nem mondható tágas tér­ségbe. Kisebb helyi híd esetében tér esetleg nem is szükséges, különösen ha csupán gyalogoshíd — a par­tokhoz érkezéskor a meglevő, odatorkolló utcákon is tovább lehet haladni. De e két véglet között vannak olyan hidak — és ilyenek a korábbi budapesti Duna­­hidak is —, amelyek e célból megformált városi térbe torkollnak, ezekhez a folytatódó úton kívül utcák is csatlakozhatnak. Akad olyan különleges, fordított helyzet is, mint a párizsi nagyszabású, pompázatos tér: a Place de la Concorde - a rávezető híd úgyszól­ván jelentéktelen, inkább csak e nagyhatású csomó­pont kisebb kiegészítője. A korábbi fogadó terek egyébként általában a hídhoz csatlakozó zárt terek­ként épültek ki, geometrikus módon és üres oldaluk­kal a híd felé fordulva. Ilyen volna a budapesti volt Rakpiac, ma Roosevelt tér, azzal a különbséggel, hogy már előbb kialakult, s a Lánchidat érthetően indítot­ták innen, illetve érkeztették e tér középpontjába. A gyakoribb eset volt olyan hagyományos, négyzetes teret,esetleg térséget(mint például Szegeden) képezni e híd érkezése körül,mint a Margit-híd pesti oldalán,vagy pedig kisebb parkokba érkezésként,mint az Erzsébet-híd mindkét oldalán.Új hídnál és új városrészben ezek rész­ben megadott s formális, illetve hagyományos meg­oldások. Helyettük hasonló megoldások indokoltak, amilyeneket az előző fejezetben a forgalmi csomó­pontok esetében jeleztünk: nem zárt téren, hanem tágas térségben s a közlekedés funkcióinak teljesérté­­kűen eleget téve alakulhatnak és alakítandók ki. Fő forgalmi utak célját szolgáló nagyobb hidak eseté­ben ez mindenképpen érvényes lehet, hiszen meg­érkezésük többnyire csomópontot képző, s új város­rész ilyen tágasabb kiképzésére lehetőséget ad.A Kis hidak hídfőjének kiképzése pedig mindenkor az adott körülményeknek s a forgalom követelményeinek meg­felelő kell hogy legyen, s többnyire lehet is. * Legyen szabad itt említenünk Heim Ernővel és Orczy Gyulával készített, díjazott pályatervünket (1936) a mai Petőfi-híd budai hídfője térségének rendezésére. A pálya­tervek többsége a fentebb említett hagyományos hídfő tér­­kialakítást alkalmazta, a miénk viszont tágas, élesen nem körülhatárolt térségbe érkező, az akkor újdonságnak épült s ma is áll. Az ugyanekkori teljesen újszerű lakónegyed tervünk csak jóval később, s másként valósult meg, s létrejött az újabb fejlődés során a Budapesti Műszaki Egyetem épületcsoportja. 32

Next