Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 2. (1901)
1901 / 5. szám - K. J.: A mozgófényképekről
venni, így a gyorsan lengő ingát csak a szélső fordulópontoknál látjuk, a futó ló lábait szintén csak azokban a helyzetekben, amikor közben egy pillanatra nyugszik, vagy igen lassan mozog. Ezekből a pillanatnyi, egymástól kisebb-nagyobb körök által elválasztott képek sorozatából áll tehát a mi látásunk a mozgásról, mégis érzésünk folytonos, mert az utóhatás folytán az egyes képek hatásai összefolynak s a folytonos mozgás érzését keltik. Hogy az utóhatás gyorsan egymásután következő megszaggatott fénybehatásokat folytonosnak tüntet fel nekünk, arra sok példát látunk mindennap. Ki veszi észre, hogy utczáinkon a kirakatok előtt világító villamos ívlámpák egy része — az úgynevezett váltakozó áramnak — nem folytonosan világít, hanem másodperczenként körülbelül top-szor majdnem kialszik. Mégis folytonosan világítani látszanak. Pedig hogy úgy van, meggyőződhetünk róla, ha ilyen lámpa fényénél mozgó testet nézünk, azt többszörösen látjuk, például kezünket mozgatva egymás mellett, több kezet látunk, mert az egymásután következő rövid megvilágítások kezünket mindig más helyen mutatják, de éppen az idő rövidsége miatt ezeket a különböző helyeken megjelenő képeket egyszerre látjuk. Folytonos világításnál kezünket a szemünk előtt eléggé gyorsan ideoda mozgatva, észre se veszszük,átlátunk rajta éppen úgy, mint a gyorsan forgó küllős kereken, ha a küllők vékonyak, mert a küllők által megszakított fény a folytonos fény benyomását kelti. Nem veszszük észre a megszakítást, ha az eléggé rövid ideig tart. Mint az utóhatás, úgy az az idő is, amely szükséges, hogy a fényt teljes erejében észrevegyük, ismét a fény erősségétől és szemünk állapotától függ, és pedig erősebb fénynek rövidebb ideig kell hatnia. Nagyobb világításnál körülbelül V10-ed másodperczre tehetjük az utóhatás idejét, úgy hogy az egymásra következő fénybehatások megszakításának Zio mp.-nél rövidebb ideig kell tartani, hogy azok a folytonos világítás érzését keltsék. Látásunknak ezek a sajátosságai magyarázzák meg a madarász jelenségét. A papírdarabot eléggé gyorsan forgatva, a kalitka és a madár képei szemünk ugyanazon helyén Viv-ed másodpercznél rövidebb időközben követik egymást s így a megszakítást nem veszszük észre, a két benyomás összefolyik, és a madarat a kalitkában látjuk. Abból, amit előbb a mozgás észrevevéséről mondottam, következik, hogy ha a mozgó test egymásután következő pillanatnyi képeit megfelelő sorrendben 110-ed másodpercnél rövidebb időközökben ugyanazon a helyen látjuk, akkor a képek összefolynak s a mozgás látszatát keltik. Csak a látszatot, mert igazában nem a mozgást látjuk s így szemünk csalódik. Szemünk nagyon hiszékeny, könnyű félrevezetni; mindegy neki, akár a mozgást látja, akár a pillanatnyi képek sorozatát gyors egymásutánban, éppen úgy, mint mindegy neki, a lámpát látja-e, vagy a tükörképét. Csak az értelem az, amely kritikájával ellenőrzi a hiszékeny szemet s megkülönbözteti a valóságot a látszattól. Ezt az elvet használta fel már 1832-ben Plateau a stroboskopban, hogy a jól megrajzolt pillanatnyi képekből a mozgás illusióját keltse. Természetesen az illusio foka attól függ, hogy az egyes képek milyen híven adják vissza a valóságot, s így mikor a photographia technikája a pillanatnyi felvételekig fejlődött, ezt használták fel. Különösen Muybridge és Anschütz készítettek évekkel ezelőtt kitűnő ilyen pillanatnyi képeket, amelyek az emberek és állatok mozgását meglepő hűséggel adták vissza a stroboskopban s így kellemes szórakozásul, de egyúttal a mozgás tanulmányozására is szolgálnak. Ezek a pillanatnyi felvételek egyenként készültek a stroboskopban, a képek egymásutánjának előállítása pedig primitív módon történt; teljes illusio szempontjából pedig fontos, hogy a mozgó testről felvett pillanatnyi képek nemcsak ugyanabban a sorrendben,hanem ugyanabban az időközökben is kövessék egymást a szemünkben, mint a valóságban. Erre a czélra Edison (s utána azután többen) olyan photographáló gépet szerkesztett, melylyel kényelmesen lehet egy hosszú photographáló lemezre egymásután sok pillanatnyi felvételt készíteni s azután ugyanazzal a géppel a fixált képeket nagyítva egy ernyőre vetni. Ez a készülék a kinematograph. Lássuk, hogy készül ezzel a pillanatnyi fényképek sora: a kinematogram. A kinematograph lényegében egy olyan photographáló kamara, melyben a szalagalakú érzékeny celluloid lemezt megfelelő fogaskerék szerkezettel exponálás után egy kép hosszával hirtelen el lehet húzni, úgy hogy a következő exponálásnál már friss lemezre jut a kép. Azalatt az exponált lemezt a kamarában elhúzzuk természetesen a fényt is el kell zárni. Mindez automatikusan történik, csak egy kerék forgatásával, mint azt az 1. ábra vázlatos rajza érthetővé teszi. Az (LL) hengerek közül az egyikre, például a felsőre van felsodorva a felveendő 1 A cinematograph vázlata.