Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 11. (1910)
1910 / 12. szám - Benkóczy Emil: Eger bora és pinczéi
a városban való elmérésre senki ne vehessen, mert ez confiscatio büntetése alatt tilalmaztatik. Azonban a „nemes tanács“ csak a bor egy részét bocsájtotta kimérés alá, mert a többi a város tisztviselőinek conventióképpen járt ki évente, amiről a tiszti fizetések listájából könynyen meggyőződhetünk. A borbirák minden esztendőben kiszolgáltattak : Eger város főbirájának két gönczi hordó bort, a nótáriusnak egyet, a plébánosnak tizenkettőt, a preceptornak egyet stb. A conventio mellett ajándék is ment a város borából, meg nagy napokon áldomásra is jutott belőle. Szabó Ignácz említi, hogy „főherczegek, helytartósági tisztviselők, magasrangú katonák igen szépen megköszönték a számukra discretióban küldött fáii egri bort s erősen ígérik, hogy Eger város dolgát minden tehetségük szerint elé fogják mozdítani. Különösen sok köszönő levél van a levéltárban az adóbiztosoktól, akik bőségesen fogyasztgatták a jó egri bort, de hát dicséretükre legyen mondva, meg is szolgáltak érte.“ Nem volt mellőzhető a régi magyar szokás, a magnum albumas irása sem; valahányszor a város érdekei megvédelmeztettek, valamely városi épület tető alá került, valami nagyfejű érkezett vendégül a városhoz, mindenkor sok dolga akadt a borbirónak. De az sem volt ám utolsó szokás, amikor a tanácsülésben a buzgó tanácsbeliek kiszáradt torkukat a város borával locsolgatták. A hosszújáratú fogathoz meg „pinczetok“ is járt, azaz, ha a város emberei hosszú útra indultak pl. Budára a portrót beszolgáltatni vagy hivatalos kirándulásra, olyankor a városi pinczetokot hivatalos borral töltötték meg, amely 32 stczével telt meg, ami aztán 4-5 napi járóútra is elegendő volt. Pinczetok nélkül soha sem keltek útra, — éppoly szükséges volt ez, mint a pipa vagy a tűzszerszám. Eléggé hosszú hasábalakú doboz volt ez 10 — 16 rekeszre osztva, amelyekbe erős üvegeket illesztettek bele. Bizony minden üveget megtöltöttek a derék tanácsbeliek, de az is igaz, hogy az út után inkább kilocsolták, mintsem visszaszolgáltatták borbiró uramnak a megmaradt fölösleget. A város pinczéjéből nyertek áldomást sátoros ünnepeken vagy egyes alkalmakkor: a katonaság, a város kisebb ellátású alkalmazottai, fertálymester, városi munkások, éjjeli bakterek stb. Még a gyepmester is kapott áldomást „valahányszor az eldöglött állatokat a városból kiczipelte, különben pedig conventiója kikötése szerint egy pint bora járt minden rossz erkölcsű asszonyszemélytől, kiket kötelesség szerint a városból kikorbácsolt“. Nem voltak-e ezek igazán régi jó idők, mikor a város első tisztviselőjétől az utolsó bakterig, mindenki ihatott — hivatalosan! Sőt még a köznépnek is jutott a város borából, amiről a következő borbirói utalvány tanúskodik. „Eő Felségének, Második Leopold választott Római Császár s Apostoli Király Felséges Urunknak nevenapjára tartatott illuminatiónak és következendő napokra való vigasságnak alkalmatosságával következendőképpen erogáltam a N. város Pintzéjébül a Bort úgy mint: 1° 15. Szeptember. A közt Népnek számára, melly a Város Házáról az illuminatio alatt lefolyt adtam 3 akót. 2° A Város Házára az illuminatio mellett levő Strázsáknak és Tiszteknek számára míg az illuminatio tartott, kiadtam 5 akót. 3° 16a 9-bris. A Magyar Compániának vigasságára kiadtam 7 akó 47 itczét stb.“ Mindezek az ország előtt mesebeli várossá varázsolták Egert. Az izzótüzű bort szájára vette még a néphagyomány is; költők megénekelték a csodás nedűt, amelyből mindenkinek jut, boldognak, boldogtalannak egyaránt. Petőfi is erről ábrándozik már „Eger mellett“, midőn mondja: Hol jó bort érezek, betérek. Ne térnék hát Egerbe ? Ha ezt a várost elkerülném, Az Isten is megverne! Ez az, amitől kinyílik a szív, a lélek, s amitől felmelegszik még a legfásultabb kebel is, ez az, amely a barátkozás útját egyengeti az idegen és „bennszülött“ között. Az „Egri hangokban“ is elismeri ezt a nagy költő: Itt benn ülök a melegben, S környéket sok jó barát, Töltögetve poharamba Egri bérezek jó borát. Jó barátok, jó borocska, Kell-e más ? Kebleinkben a kedv egy-egy Óriás. Vörösmarty is zeng eleget Eger dicsőségéről, úgy védelméről, mint boráról. Az egri bor ivására pedig érdekes epizódok adtak neki alkalmat. Unalmas, szürke estén egyik költőtársával „mulatni“ indul a régi Pest egyik városrészében. Betérnek ide is, oda is, keresik a jó bort, de bizony sajnos nem találják. Fanyar vinkót raknak eléjük mindenütt, mire Vörösmarty méltó bosszújában verset ír, a melynek harmadik szakában ezélzást tesz Egerre is: Mondják: Egernél hires bor terem, Verembe szűrik tán ? Nem ismerem. Megénekeltem harczait, borát S mind e napig nem láttam áldomást. Csapláros, méregkeverő. Ne pislogj, egrit adj elő ! Czudar lesz ez, de ám igyunk Hiszen magyar költők vagyunk! Hogy azonban Eger városán a hálátlanság szörnyű bélyege rajta ne száradjon, Tárkányi Béla akkori érseki titkár, szintén ismert nevű költő, ki különben Vörösmartynak is jó ismerőse volt, egy hordó jóféle egri bikavért küldött a költőnek, mellékelvén hozzá egy verset is „Vörösmartynak, kíséretül egy hordó egri borhoz“, amelylyel jóvá teszi az egriek eddigi sajnálatos figyelmetlenségét. Breznay: A fertálymesterségről. Városi levéltárból közli Szabó Ignácz.