MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 51. ÉVFOLYAM (2002)
2002 / 3-4. sz. - VITA - PÁSZTOR EMESE: " Hódoltság-kori oszmán-török textíliák Erdélyben és a királyi Magyarország területén " című PhD-értekezésének vitája
vethesse a múzeum modern grafikai anyagával. Meiler följegyzése szerint Majovszkynak az volt a szándéka, hogy a lapokat a múzeumnak ajándékozza úgy, hogy a mindkét helyen meglévő grafikákat előbb más, a múzeum számára fontos lapokra cserélje ki. A munkát elvégezték, s a gyűjteményt Majovszky 1914-ben ajándékozta a Szépművészeti Múzeumnak. A rajzgyűjtemény adományozásának kezdettől meglévő szándékát az őt már gyűjteményének kialakulása idejéből ismerő muzeológus barátai, Meiler Simon, Petrovics Elek, Hoffmann Edith, valamint író és kritikus barátai, Szép Ernő és Elek Artúr állítják egyöntetűen a harmincas években keletkezett írásaikban. Majovszky 1908-ban jutott hozzá 1906-ban elhunyt édesanyja örökségéhez. Ez volt az anyagi alapja a rajzgyűjteménynek. Anyagi viszonyai 1918-ban rendültek meg, mert a háborús években értékpapírokba fektetett vagyonát elvesztette. A Magyar Művészet című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott 1925-től 1935-ig. 1934-ben, 63 éves korában a szűkös körülmények között élő szerkesztő váratlanul megbetegedett. Ebből a szükségből fakadt, hogy rajzgyűjteményét életjáradék fejében ajánlotta fel az Országos Gyűjteményegyetemnek. A gyűjteményt Pigler Andor és Hoffmann Edith vette át 1934. december 20-án, a rajzokat kiállításon is bemutatták 1935-ben. Az életjáradék kifizetésére azonban a gyűjtő halálának bekövetkezte miatt nem kerülhetett sor. Válaszom befejező része Beke Lászlónak az egyes rajzokkal kapcsolatos megjegyzéseire vonatkozik. A Sally Falk-gyűjtemény Münchenbe helyezése a disszertáció 30. oldalán elírás. A 28. oldalon és a 127. lábjegyzetben szerepel a helyes adat, Mannheim. Gustave Courbet A Love forrása című, 1864-ben készült nagyszabású krétarajzának az ikonológiai elemzését 1978-ban Werner Hofmann végezte el »Courbets Wirklichkeiten« című tanulmányában. Hofmann amikor a természetet Courbet nyomán pánerotikus élményként női mivoltában láttatja, a »Grüne Dame« című német legendára hivatkozik. Úgy vélem, hogy indokoltan állította párhuzamba a rajzot a Hatvany-gyűjtemény egykori darabjával, az 1866-ban festett L'origine du Monde-dal. A cikk közlésének idején a festmény a francia pszichoanalitikus, Jacques Lacan tulajdonában volt, aki jó barátságot tartott fenn a szürrealista festők közül Daléval, Bretonnal és Massonnal. A híres képet Lacan nem párizsi gyűjteménye részeként, hanem vidéki nyaralójában, Guitrancourt-ban őrizte, ott is egy kerti pavilonban. Hofmannt a szürrealisták véleménye is arra ösztönözhette, hogy a rajz erotikus jelentéstartalmát kiemelje és a festményt a rajzzal összekösse. Köszönöm Beke Lászlónak, hogy felhívta figyelmem a kép őrzési helyével kapcsolatos tévedésemre. Nem korrigáltam ugyanis kéziratomban azt, hogy a művet, amelyet Jacques Lacan halálát követően letétként a Petit Palaisban helyeztek el, 1995-ben megvásárolta a Musée d'Orsay és mint új szerzeményt be is mutatta azt a La revue du Musée d'Orsay első számában. Théophile-Alexandre Steinlen A ligetben című kompozíciója pasztellváltozatának őrzési helye azonban a Petit Palais-ban van. Tisztelt opponensem figyelmét elkerülte, hogy az ilyen nevű genfi múzeumra hivatkoztam és nem a párizsi gyűjteményre. Forain izgalmas szamaritánusa kapcsán Daumier kompozícióját feltétlenül számításba kell vennünk, hálásan köszönöm, Beke Lászlónak hogy erre fölhívta a figyelmemet. Manet Miksa császár kivégzése című krétarajzának, valamint a hátlapján látható Barikád című akvarellnek a kompozíciós és technikai elemzésekor nem az opponensem által említett fényképfelvételről beszéltem, hanem Manet-nak egy korábban készült litográfiájáról. Ennek a litográfiának a körvonalait másolta át a festő a Miksa császár kivégzése című rajz főszereplőinek az ábrázolásakor. Juliet Wilson Bareau és Oskar Batschmann tanulmányai 1992-ben és 1993-ban azonban valóban ráirányították a figyelmet négy olyan fényképfelvételre, amely François Aubert készített Querétaróban, Habsburg Miksa mexikói kivégzését követően. 1867. augusztus 11-én a Le Figaro számolt be először ezekről a felvételekről, amelyeken francia uniformisba öltözött mexikói katonák láthatóak. Auguste Renoir: Tollabdázók és Théodore Rousseau: Az apremont i hegytorok című rajzainak magyar címében Hoffmann Edith fordítását őriztem meg az iránta érzett tisztelet jeleként. A századelő jelentős magyar magángyűjteményei közül egyedül Majovszkyé került be hiánytalanul a Szépművészeti Múzeumba. A rajzgyűjteményt a művészeti értékén túl a magyar progresszió erőre kapásának emlékeként is számon tarthatjuk, azoknak az éveknek az emlékeként, amelyekben a haladás eszméjében egy széles réteg osztozott. Majovszky gyűjtési ars poeticájának mozgatóit Fülep Lajos is megfogalmazhatta volna: »A hazafias frázisokból végképp elég volt, valamint a magyar kultúra múlt és jelen sorsán siránkozó tehetetlen gyöngeségből is.« »Mikor legtöbben kifelé és fölületesen élnek.. .akkor mi azt keressük és ahhoz fordulunk, ami az emberek lelkében legjobb és legmélyebb.« Amikor még egyszer megköszönöm opponenseimnek, hogy disszertációmmal oly megtisztelő módon foglalkoztak, s azt kedvező bírálatban részesítették, kérem, hogy fogadják el a válaszomat." PÁSZTOR EMESE: „HÓDOLTSÁG KORI OSZMÁN-TÖRÖK TEXTÍLIÁK ERDÉLYBEN ÉS A KIRÁLYI MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN" CÍMŰ PHD-ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA A nyilvános vitára 2002. június 12-én került sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a B épület 217. termében. A bizottság elnöke Galavics Géza, az MTA levelező tagja volt. A hivatalos formaságok után először Kakuk Zsuzsa nyugalmazott egyetemi tanár, a nyelvtudományok doktora olvasta fel opponensi véleményét. „Ismeretes, hogy a hódoltság korában a három részre szakadt ország területére beáramló török áruféleségek legjelentősebb csoportját a különböző török textíliák s a belőlük készült ruhadarabok, kendők, szőnyegek, textilanyagú lófelszerelési tárgyak alkotják. E gazdag anyagot ma két forrás alapján tudjuk megismerni: az írásos forrásokból és a tárgyi emlékekből.