Magyar Alföld, 1936 (5. évfolyam, 2-102. szám)
1936-01-05 / 2. szám
2 A kormányzó újévi beszéde Újév napján a szokásos díszes külsőségek között jelent meg a Budapesten székelő diplomáciai testület Horthy Miklós kormányzó előtt, hogy kifejezésre juttassa szerencsekivánatait. Angelo Rotta apostoli nuncius a diplomáciai kar rangidős tagja intézett üdvözlőbeszédet a kormányzóhoz, amelyben komoly szavakkal adott kifejezést a békéért való aggodalmának. Boldogságot kívánt a magyar nemzetnek és beszéde során megemlékezett a Pázmány Péter Tudományegyetem 300 éves jubileumáról is. Horthy Miklós kormányzó az üdvözlésre a következőkép válaszolt: — Őszinte örömmel fogadom az újév napján azon jókívánságokat, amelyeket a doyenjük őexcellenciája a diplomáciai kar nevében hozzám intézni szives volt. — Excellenciád igen helyesen mutat rá arra, hogy a mindnyájunk által annyira érzett és immár évek óta tartó nehéz krízis néha meglebegteti előttünk az általános jobbrafordulás lehetőségeit, majd ismét feltornyosítja az aggasztó bizonytalanság jellegeit. — Hálásak vagyunk Excellenciádnak, hogy a súlyos gondok közepette is rámutatott arra, hogy a magyar nép minden szenvedése ellenére megőrizte higgadtságát és fegyelmét és hogy a Pázmány Péter Tudományegyetem alapításának háromszázéves jubileuma alkalmából többi nemzet is felfigyelt a magyar a nemzet fejlődésére és haladására. — Mi ezen az uton tovább fogunk haladni azok felé a célok felé, amelyeket helyeseknek és igazságosaknak tartunk. Ma már mindenki kezdi belátni, hogy a túlzott gazdasági elzárkózás, valamint a szabad gazdasági fejlődés útjába állított akadályok végeredményben minden nemzetnek csak ártalmára vannak. Örömmel állapítjuk meg, hogy mindinkább szaporodnak a kölcsönös támogatásra és a nemzetek együttműködésére irányuló komoly kísérletek. — Őszinte szívből kívánom, hogy a Mindenható Isten világosítsa meg a népeket és egyéneket, hogy a nemzetek érdekeinek igazságos méltányos mérlegelése megvalósul és jón és mindnyájan megtalálják az egyedüli utat, amely tartós megértéshez, békéhez és boldoguláshoz vezet. — Megismételve hálás köszönetem kifejezését, részemről is őszintén kívánok Excellenciádnak, a diplomáciai kar tagjainak, valamint az Önök által képviselt uralkodóknak és államfőknek boldogságot és szerencsét az uj esztendőben. A beszéd elhangzása után a kormányzó beszélgetést folytatott a nunciussal, majd egyenkint megszólítta a követeket és kíséretük minden tagját. IÁI In4-ha szemüvegét szakszerűen kéilOI In L szütteti. Recept-munkák azon Uwi rumnak készülnek. Zeiss üvegek! Klein Erzsi látszerész Gyula, Városház u. 8 sz. Magyar AlfSId Még az eddigieknél is élesebb beszédben támadta Eckhardt Tibor újévkor a Gömbös-kormányt (Saját tudósítónktól) A független kisgazdapárt tagjai csütörtökön délelőtt igen nagy számban jelentek meg a párt helyiségében, ahol Tildy Zoltán üdvözölte Eckhardt Tibort, a párt vezérét. Eckhardt több mint másfélórás beszédben válaszolt az üdvözlésre. Beszédét azzal kezdette, hogy ez az esztendő a döntő harcok esztendeje lesz, amelyek el fogják dönteni a magyar nép sorsát. Megállapította beszédében, hogy diktatórikus veszély van Magyarországon, mert az ország jelenlegi miniszterelnöke, Gömbös Gyula diktatúrára törekszik. Ez az esztendő a diktatúra elleni harc jegyében fog lefolyni A diktatúra a nemzet céljainak, hivatásának feladását jelentené, mert a szolgaságban élő magyar nemzetnek még arra sem volna joga, hogy akár csak tiltakozó szavát hallassa elszakított véreink elnyomása miatt. — Mi felvesszük a harcot, — mondotta, — de elvárjuk a tisztviselőtársadalomtól, hogy ezzel a mi harcunkkal jóakarattal, megértéssel és korrektséggel fognak szemben állani. Tiltakozik Marton főtitkár NÉP- szervezkedési utasítása ellen, amelyek tételes magyar törvényekbe ütköznek bele. — Vagy kormányválság következik el, vagy alkotmányválság! Ha ez a kormányzat megmarad, akkor az alkotmányválság automatikusan bekövetkezik, mert az alkotmányosság ezzel a kormányzati rendszerrel összeegyeztethetetlen. Az országnak és minden felelős tényezőnek választania kell tehát, hogy a magyar alkotmánytól, vagy Gömbös Gyulától akar-e búcsút venni. Igen élesen bírálta az amnesztiarendeletnek azt a részét, amely a választások során elkövetett visszaélésekre vonatkozik. Soha kormányzatnak a nemzet lelkben olyan keskeny alapja nem volt — mondotta tovább — mint a Gömbös kormánynak. Gömbös például kiirtotta a parlamentben a Legitimista Pártot, de az országban soha olyan talaja nem volt, mint most, a legitimizmusnak. Az emberek úgy okoskodnak, ha itt lenne a király, Gömbös nem basáskodhatna felettük. Láng módjára terjed a legitimizmus azzal a rendszerrel szemben, amelyet a nemzet nagy többsége tarthatatlannak és károsnak ismert fel. — A mai körülmények között — mondotta Eckhardt egyre növekvő érdeklődés közepette — egyetlen fix pont a kormányzó magas személye, akit az Isten minél tovább éltessen. A kormányzó ur halála esetére azonban — folytatta — a legszörnyűbb kétség és aggodalmak között gondolok. Vajjon mi történnék, ha a kormányzó ur halála Gömbös kormányzása idején következnék be? Mi lesz ebből az országból, ha Gömbös kormányzó és miniszterelnök talál lenni egy személyben? Pedig az 1925. évi törvényünk erre sajnos majdnem alkotmányos lehetőséget biztosít. Ügyelnünk kell arra, hogy az államfői és miniszterelnöki tisztség egy kézben ne egyesülhessen, mert ez végérvényes diktatúra lenne. Sürgős szükség van tehát arra, hogy még a kormányzó életében az államfő helyettese megválasztassék, akire az ország egész karhatalmát fel kell esketni, hogy a diktatúra veszélye elkerültessék. Rendkívül élesen bírálta ezután Eckhardt a kormány legutóbbi törvényjavaslatait és intézkedéseit, majd így folytatta: — Felelni kívánok azoknak is, akik hibáztatták, hogy 1935 tavaszán nem fogadtam el a miniszteri tárcát, mert szerintük könnyebb lett volna belülről eredményt elérni. Azt felelem erre, hogy nem az a mi feladatunk, hogy becsempésszük magunkat Gömbös kormányába és olyan szerepet játszunk ott, mint Gömbös tette Bethlen és Károlyi Gyula miniszterelnöksége alatt. Nekünk, ki kell tartani, mert ha a magyar nép bennünk csalódnék, akkor — de csakis akkor — bekövetkezhetnék a forradalom Két legfontosabb programpont elérésére kell törekednünk. Egyik a diktatúra elleni küzdelem, a másik a titkos, becsületes választójog megvalósítása. Amikor örömmel állapítom meg, hogy az első programpontban az egész magyar nemzet és minden ellenzéki párt egy plattformon van, sajnálattal kell megállapítani, hogy a választójog kérdésében nincs meg az egység. Bejelentem, hogy a legközelebbi hetekben mindent el fogok követni a választójog ügyében becsületes pártközi megállapodás létrehozása érdekében. — Mi nem vagyunk radikális párt és mérsékelt haladást is akceptálunk, ha annak megvalósítása a nemzet javát szolgálja Nekünk az angol közélet színvonalán kell tartanunk magunkat, ahhoz hogy kísérletezésekbe kezdjünk, kicsinyek vagyunk. Bízony abban — fejezte be beszédét Eckhardt, hogy ez a nemzet, amely megállotta helyét a tatárokkal és törökökkel szemben, meg fogja állani helyét Gömbössel szemben is. Fekete karácsony után szomorú Szilvesztere volt a gyulaiaknak Pezsgő helyett habzó bort ittak az emberek (Saját tudósítónktól) Most, hogy mögöttünk van az elmúlt év, kissé megkönnyebbülten állapíthatjuk meg, hogy nagyon sok meglepetést hozott és sokkal nehebb viszonyok súlyosodtak a vállainkra. Mindenki türelmetlenül várta a fekete karácsony után az év utolsó napját, a Szilvesztert, amely valamikor a gondtalan, vidám mulatozások napja volt. Az idén azonban szomorú volt a gyulai Szilveszter és azok is, akik megpróbáltak gondtalanul eltölteni egy éjszakát, másnap azzal az érzéssel ébredtek, hogy a gondtalanság, a vidámság kissé erőltetett volt. A helyőrségi tisztikar és a város előkelőségei közül sokan a Békés megyei Casinoban töltötték a Szilvesztert. A hangulat nehezen jött meg, bár a katonazenekar pompás jazz-zenekara játszotta az édes-bús tánczenét és sokan keringtek a tükörfényes parketten. A Gyula Vezér Bajtársi Egyesület a Göndöcs kerti pavillonban rendezett jól sikerült, hangulatos szilveszteri mulatságot. Jó közönség és jó hangulat jellemezte az estet Itt is nehezen alakult ki a gondtalan jókedv és itt is látszott, hogy mindenki megnézte, mire és mennyit költhet. Néhány üveg pezsgőt bontottak s az a durrogás, ami néha hallatszott, nem volt más, mint a pezsgőt pótló habzó bor megtévesztő durrogása. A frontharcosok az Egyesült Katolikus és Polgári Körben búcsúztak az 1935. évtől. A búcsúzás a szomorúság, a jegyében folyt, azonban lehangoltság éjfél után már igen emelkedett és jó hangulatban igyekeztek az emberek minden kellemetlen dolgot elfelejteni. Itt pezsgő helyett jókedv gyöngyözött a poharakban. A Komló kávéházban a megszokott törzsközönség Rácz Karcsi tánczenéje mellett igyekezett hangulatosan és jókedvűen eltölteni az év utolsó estjét. Jó bor, kitűnő malacpecsenye, kifogástalan kiszolgálás, hangulatos zene, sötét éjfélkor két kéményseprő, majd malacvisítás szolgálta a jókedvet, mely csak jóval éjfél után emelkedett tetőfokra Négy óra tájban a szolid polgári családok közül csak egykettő maradt és néhányan azok közül, akik máshonnan látogattak el a Komlóba. Az Ipartestületben szintén a pénztelenség rontotta el a mulatságot. Van Gyulán iparos, aki gondtalanul 10 pengőt elkölthetett Szilveszterkor? Talán egy, vagy kettő akadt Jó bor, pattogó muzsika és tánc azonban pótolták az anyagiak hiányát és bizony a jókedvű és hajnalban is együttmaradó társaságot alig lehetett szétzavarni a záróra szigorú rémével. Elégedetlen a szilveszteri forgalommal az Otthon kávéház is Jó társaság, legnagyobbrészt tisztviselők gyűltek itt össze. Bor fogyot, de pezsgő? Olcsó habzó borból is csak néhány üveg. Féliter és egy szóda! De ebből is csak igen mérsékletesen. Jóval éjfél után emelkedett tetőfokára a jókedv és kitartottak majdnem mindannyian a vendégek közül a záróráig. és finom sütemény kapható . Szolid érok !