Magyar Állatorvosok Lapja, 1983 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - Glózik András: Változatlan célokért, megváltozott feltételek között

VÁLTOZATLAN CÉLOKÉRT, MEGVÁLTOZOTT FELTÉTELEK KÖZÖTT , és nem az összetett feladatban — állatlétszám, te­lepülések száma, irányított szakemberek létszáma stb. — gondolkodnánk. Biztos azonban az is, hogy az állandóság és a folyton változó, fejlődő viszonyokhoz való egyidejű, rugalmas alkalmazkodás érvényesítése az állam­­igazgatásban is fontos követelmény. Változtatni viszont a már kialakult, a köztudatban is meg­gyökeresedett, megszokott hatáskörökön, megol­dásokon csakis nagyon megfontoltan, körültekin­tően szabad (az állategészségügy vonatkozásában egy esetleges járvány gyors leküzdésének igényét is feltételezve­, mivel ellenkező esetben zavarokat idézhetünk elő a munka igényelt, elvárható rend­jében, eredményében. Szakigazgatási intézményeink szervezetének kor­szerűsítését az elmondottakon túlmenően mégis alapvetően az indokolta, hogy az állami feladatok újra­fogalmazásával az állami költségvetés kiadá­sainak mérséklésére váljék lehetőség. Széles körben megvitatott, több hivatalos fóru­mot és testületet megjárt javaslat került végül a Minisztertanács elé, amely határozott tárcánk egyes szakigazgatási intézményeinek korszerűsítésé­ről. A változás a növénytermelés, az állattenyész­tés, az állategészségügy és az élelmiszerellenőrzés szakigazgatási intézményeit érinti (2024/1982. MT számú határozat). A határozat értelmében a megyékben és a fővá­rosban Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomásokat kell létrehozni úgy, hogy a megyei Állategészségügyi Állomás, a megyei Élelmiszer­ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, valamint az ÉHÉSZ megyében levő kirendeltségei összevonásra kerülnek. Heves, Pest és Tolna megyékben nem mű­ködik megyei Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, így ezekben a megyei állategészségügyi ál­lomásokból és az ÉHÉSZ-kirendeltségekből áll össze az új intézmény. Az élelmiszer-minőségellen­őrzési feladatokat Heves és Tolna megye területén a Borsod és a Baranya megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás, míg Pest megyében a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszer Ellen­őrző Állomás fogja végezni. Az állomások változatlanul kettős — miniszté­riumi és megyei tanácsi — felügyeleti és irányítási rend alatt működnek. A minisztériumi szakmai irá­nyítással a népgazdaság szempontjából legfonto­sabb feladatok egységes értelmezésének és megvaló­sításának a teljesítését kívánjuk elérni. A megyei tanács felügyelete a helyi termelési igények, ter­vek érvényre jutásának feltételeit, a közigazgatási határokhoz kapcsolódó hatósági tevékenység tel­jes körű ellátásának lehetőségeit teremti meg. Az Állomás az állategészségügy és élelmiszer­­ellenőrzés állami feladatainak ellátásán túlmenően átveszi az 1982. december 31-én megszűnő megyei Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség­től a baromfikeltetők és méhanya-nevelők, vala­mint a köztenyésztésbe kihelyezett állami apaálla­tok felügyeletével kapcsolatos hatósági feladato­kat, továbbá a kistermelők tulajdonában levő te­hénállomány után járó állami támogatás jogosságá­nak elbírálásával, annak folyósításával összefüggő teendőket is. A közegészségügyi és kereskedelmi hatósági szer­vek, intézmények hasonló területeket érintő ellen­őrzései folyamán az átfedések elkerülésére az állo­más élelmiszerhigiéniai ellenőrzései elsősorban az élelmiszer-nyersanyagok és termékek fogyasztható­­ságának elsődleges elbírálására, a piacok higiéniai ellenőrzésére, az élelmiszer-nagykereskedelem rak­táraira és a kijelölt kiskereskedelmi egységekre (pl. húsboltok) terjednek ki. A minőségellenőrzés nem érinti az importból származó élelmiszereket és a kereskedelemben azokat az árucsoportokat, ame­lyek a nagykereskedelem közvetítésével kerülnek az elárusító kereskedelmi egységekhez. Tevékeny­ségének fő területe tehát az élelmiszerelőállítás. Az érintett minisztériumokkal közösen határoz­zuk meg az időszakos ellenőrzések rendjét, vala­mint azokat a területeket, amelyeken hatósági el­járási rendjükben kötelesek elfogadni egymás vizs­gálati eredményeit. Az állomások szervezeti felépítésében tükröző­dik működésük három fő területe: az állategészség­ügyi, élelmiszerellenőrzési és gazdasági feladatok. Szervezeti egységei a területi elv megtartása mel­lett megfelelnek a szakterület speciális igényeinek. Az igazgató-főállatorvos a hatásköri tagozódásnak megfelelően helyetteseinek — igazgatóhelyettes­­főállatorvos, igazgatóhelyettes-főmérnök, igazgató­­helyettes gazdasági vezető — segítségével egysze­mélyi felelőséggel vezeti az intézményt. Az állomás főbb szervezeti egységei: — jár­vány­védelmi és állathigiéniai osztály (amely magába foglalja a megyei szakállatorvosokat és az állattenyésztési feladatokat ellátókat); — állategészségügyi kerületek (amelyek a megye nagyságától, az állatlétszámtól, a körzeti, üzemi állatorvosok létszámától stb. függő számban szerveződtek: megyénként 3—6 állategészség­ügyi kerület); —­élelmiszerhigiéniai osztály (amely a volt ÉHESZ-kirendeltségek dolgozóiból és az élelmi­szerhigiénikus állatorvosokból, technikusokból ál); — élelmiszer-minőségellenőrző osztály; — megyei állategészségügyi és élelmiszervizsgáló laboratórium (amely az adottságoktól függően vagy egy központi laboratórium, vagy külön működő laboratóriumi egységek); — változatlan szervezeti felépítésben végzi fel­adatait az állatkórház, a határállomás, az állat­egészségügyi telep és a pénzügyi osztály. A megyei állategészségügyi és élelmiszerellen­őrző állomások szerteágazó munkájának összehan­golása érdekében, közvetlen minisztériumi fel­ügyelet alatt, országos hatáskörrel rendelkező Ál­­lategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Központot hoztunk létre. Egyidejűleg megszüntettük az Ál­lategészségügyi Állomások Gazdasági Központját, a MÉM Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Köz­pontját és a MÉM Élelmiszeripari Higiéniai Ellen­őrző Szolgálat Központját. Az új központ szakmai feladata az állomások élelmiszerhigiéniai és élelmi­szer-minőségellenőrző munkájának összehangolása, értékelése, ellenőrzési módszereinek fejlesztése. Ki­emelt feladata az exportra bejelentett és elfogadott

Next