Magyar Állatorvosok Lapja, 1989 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Tölgyesi György: A bór helyzete és szerepe a táplálékláncban
MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1989. 44. (4.) 249—262. 249 Az Állatorvostudományi Egyetem takarmányozástani tanszéke (tanszékvezető: Bokori József dr. egyet. tanár, az állatorvos-tudomány doktora) A kór helyzete és szerepe a táplálékláncban Irodalmi összefoglaló Irta: Tölgyesi György dr., a mezőgazdasági tudomány kandidátusa A közeljövőben várhatóan növekedni fog a borral kapcsolatos állásfoglalások és intézkedések szükségessége az állatorvosi tevékenység minden területén. Eddig ezt a mikroelemet a hazai szakirodalom a fémes alkotórészekhez képest ritkán és szűk terjedelemben tárgyalja. A külföldi források is csak a legritkább esetben ölelik fel a globális eloszlás és mozgás törvényeit (5, 9, 10). Szükségesnek látszott egy olyan összefoglaló elkészítése, mely a gyakorló állatorvost lehetőség szerint eredeti források és saját tapasztalatok alapján tájékoztatja. Elsősorban mennyiségi szemléletű áttekintést kívánok nyújtani, hiszen az általunk befolyásolni kívánt folyamatokat elsősorban a közegek koncentrációja szabja meg. A növényben már részleteiben megismert törvényszerűségek analógiája alapján várható, hogy az állati szervezetben is ennél az elemnél a „sok” és a „kevés” közti határ keskeny, és az „optimum” viszonylag szűk sávban várható. A kór néhány tulajdonsága és előfordulása a természetben A periódusos rendszer harmadik csoportjába tartozó, ötös rendszámú, 10,82 atomtömegű bór két izotóp keveréke. Az öt protont és öt (10B) vagy hat (11B) neutront tartalmazó izotópok aránya a földkéregben közel 4 (0B = 80,2% és 10B = = 19,8%). A periódusos rendszerben legközelebbi szomszédai, a berillium és az alumínium tipikusan amfotér elemek, a szén és a szilícium pedig tipikusan nemfémes. A bor is nemfémes jellegű, de tulajdonságaiban sok a kivételes. Jellemzője az igen kis ionátmérő és a nagy ionizációs potenciál, mely két tulajdonság a legnagyobb ugrást mutatja a bortól az alumíniumig a harmadik oszlop elemei között. A vegyérték-elektron nehéz eltávolíthatósága következtében a borra nem jellemző az ionos kötés. Az oxigénnel és a fluorral szemben tipikusan sav-, illetve komplexképző elemként viselkedik. Míg a harmadik csoport elemei közül a bor atomtömege, sűrűsége, atomtérfogata és ionrádiusza a legkisebb, addig olvadás- és forráspontja a legnagyobb. Ezen csoport oxidjai közül a boré vízben oldódik és az ortobórsavat képezi, a többi elemé viszont vízben rosszul oldódik, amfotér karakterű és lúgokban oldódik. Egyéb tulajdonságai is kivételesek. Míg pl. a BF3 olvadáspontja —127,1 °C, addig az alumínium, indium és germánium fluoridjainak olvadáspontja 1000 °C körüli. Az említett tulajdonságok csak kiragadott példák különálló helyzetére. A bór migrációja a természetben elsősorban ortobórsav (H3BO3) formájában zajlik, mely igen gyenge sav. Vizes oldatban molekuláris, alig diszszociált formában van. Jellemző, hogy a bórsavelsőfokú disszociációja az ortokovasavéval azonos nagyságrendű, míg az ugyancsak gyenge savként számontartott szénsav elsőfokú disszociációja is három nagyságrenddel nagyobb. A gyakorlatban használt fontosabb bórvegyületek közül az ortobórsav 5,0%-ban, a bórax (Na2B407 • 10H2O) 2,7%-ban oldódik a 20 ° C hőmérsékletű vízben. Számítások (10) szerint a naprendszerben tízmillió szilíciumatomra mintegy 24 bóratom esik. A holdfelszíni kőzetek az Apolló 11 mintavétele alapján 2 mg/kg, a Luna 16 mintavétele szerint 4,4 mg/kg bórt tartalmaznak. A meteoritokban 1—5 mg/kg bór található. A Föld litoszférájában az eltérő becslések 100—300 mg/kg koncentrációval számolnak. Mintegy 145 bortartalmú ásványt ismerünk, és jellemző, hogy nem ismerünk olyan izomer keverékeket, melyekben a bőrt más elem helyettesíti. A magmatikus kőzetek közül a bázikusak 5—7, a savanyúak 10—30 mg/kg bort tartalmaznak átlagosan, az üledékes kőzetek pedig többet: a mészkövek és dolomitok 27, a homokkövek 35, az agyagok és agyagpalák 100 mg/kg körüli bórtartalmúak. Ezen adatokból is kitűnik, hogy a bór migrációja a víz mozgását követi. Mivel egyéb fontos mikroelemektől, pl. a vastól és a mangántól eltérően nem változtatja a vegyértékét, a talaj reduktív és oxidatív miliőjének változása kevéssé hat oldódására, vagy akkumulációjára. Annál nagyobb a közeg pH-jának a hatása, mivel mind savas, mind erősen lúgos (szikes, szódás talaj) közegben megnövekszik az oldékonyság. Nem ellentmondó, hogy karbonátban gazdag semleges talajokban a bór nehezen oldható vegyületeket képez a kalciummal és a magnéziummal, másrészről az, hogy a talajok oldható Ca + Mg mennyisége arányban van a bór oldhatóságával. Arid és szubarid éghajlat alatt a bór az alkálifémek és a magnézium kloridjaival és szulfátjaival együtt vándorol és esetenként a talaj felszíne közelében összegyűlik. A talajok borkészletét a humid klíma, a kilúgozási folyamatok csökkentik, az arid viszonyok és a biológiai felhalmozódás viszont növelik, így pl. az orosz síkság szántott talajrétegében, szürke erdőtalajokban 18,5, kilúgozott csernozjomokon 35,6, tipikus csernozjom talajokban pedig 56,8 mg/kg volt az átlagos bértartalom. Megemlítendő, hogy a talaj bérszolgáltató képességéről annak összmennyiségénél jobb felvilágosítást ad az úgynevezett „forróvízoldható bér” mennyisége. Kevés olyan talajvizsgálati módszer van, mely ennyire általánosan elfogadott és használható. Növényfajtól függően 1 mg/kg koncentráció közelében jelzi a talaj megfelelő ellátottságát. A talajok bértartalmával kapcsolatban fontos figyelmeztetni, hogy a humuszos ho