Magyar Cserkész, 1932 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1932-11-01 / 21. szám

346 MAGYAR CSERKÉSZ 21. szám BARRY, A HŐS SZENT BERNÁTHEGYI TÖRTÉNETE. Közép- és Déleurópa egyik legfontosabb összekötő, pont­ján, a Szent Bernát-hajón már évszázadok óta ott áll egy ősi kolostor, melynek csendes lakói mind a mai napig azt tekintik élethivatásuknak, hogy az alpesi havasokban ve­szélyben forgó embertársaiknak segítséget és me­nedéket nyújtsa­nak. Pár hétig tart csak náluk az igazi nyár: augusztus köze­pén gyakran köd és hóvihar teszi járhatatlanná az utat, de mégis té­len a legnehezebb a barátok munká­ja, amikor a por­­hólavinák és der­mesztő szelek kö­zött állandó élet­veszélyben forog a merész utazók élete. Ezt a kemény és idegekre menő munkát nem is tudná az ember egyedül elvégezni, ha nem szegődne mellé éber és ret­tenthetetlen segí­tőtársul leghűbb barátja, a kutya. Nem tudjuk pon­tosan, mióta használják a szerzetesek a világhírű, óriási szentbernáthegyi kutyafajt az eltévedt vándorok felkeresé­sére, sőt valószínű, hogy az ősi faj ki is halt már. Régi időkből sok kép maradt fenn róluk, de ezeken orruk rövidebb és fejük összenyomottabb, mint a maiaké. 1774-ben említi elő­ször egy útikönyv, hogy a szerzetesek óriási nagyságú kutyá­kat tartanak és arra idomítják őket, hogy a ködben eltévedt utasokat a kolostorba vezessék. A barátok által évről-évre vezetett annalesekből megtudjuk, hogy 1787-ben rablók tá­madták meg a kolostort és ki akarták rabolni a kincstárát, a szerzetesek azonban kutyáik segítségével visszaűzték őket. Mi azonban most csak a leghíresebb szentbernáthegyi kutyá­nak, Barry-nak az életéről szeretnénk pár szót elmondani. Az ő születéséről és életéről nem írtak össze annyit az emberek, mint ahogy például a nagy hadvezérekéről szokták, pedig amit Barry megtett, nem mindenki csinálná utána. Pár év alatt nem kevesebb, mint negyven ember életét mentette meg a biztos, pusztulástól. Nap-nap után, néha többször is, otthagyta a biztos, meleg kőházat és egyedül ösztönére bízva magát, nekiment a szürkén kavargó hóviharnak. Hátán két oldalt boros üveg lógott, hogy a feltalált vándor erejét felfrissítse, amíg a kolostorba ér. Bejárta a hólavinás oldalakat és a hómezőket, ugatással adott jelt a széltől megdermedt, akkor még igen rosszul felszerelt uta­soknak, akiket — ha még tudtak járni — a kolostorba vezetett. Ha nem volt jártányi erejük sem már, addig ugatott, míg a ba­rátok segítségére nem siettek, ha pedig igen messze voltak, egyedül vergődött haza a tomboló viharban és úgy vezette visz­­sza a segélycsapatot a szerencsétlenül járthoz. Gyakran kis gyer­meket helyeztek az oldalán lógó kosárba és Barry óvatosan, vi­gyázva hazaszállította féltett terhét a kolostorba. Barry hőstetteinek híre egész Európát bejárta már. Egy szent­­galleni szerzetes csak azért ment el a szentbernáthegyi barátok­hoz, hogy őt lássa és leemelhesse előtte süvegét, mint valami előkelőség előtt. Körülbelül 10 évet élhetett Barry (tehát 70 emberi életévet) és ezalatt 40 ember életét mentette meg. Vájjon melyik mai orvos merné elmondani magáról, hogy ő minden évben négy embertársát menti meg a biztos haláltól? 1814-ben történt, hogy egy viharos délután a soros szerzetes szokás szerint kibocsátotta Barryt a kolostor kapuján. Amint az állat behúnyt szemmel beleszagolt a levegőbe, emberi nyomot érzett. Érezte, hogy valakinek szüksége van őrá; gyorsan futott a puha hómezőkön a messzeségben segítséget váró gyenge em­ber felé. Végre megpillant egy vándort, aki vékony ujjasban, keztyű nélkül, behúnyt szemekkel, félholtan fekszik a lassan betemetéssel fenyegető hótakaró alatt. Barry megbökdösi, nyi­tott szájjal szaglássza és meleg lehelletével próbálja magához téríteni. A fiatalember felnyitja szemét és kábult pillantással ha­talmas fehér fogakat, tátongó farkastorkot lát maga felé hajolni. Rettenetes félelmében összeszedi minden erejét, előrántja pisz­tolyát és az állat fejébe lő. Ki tudja, mire gondolt utolsó pillanatában a szegény Barry, aki önfeláldozását életével fizette meg. A szerzetesek meghallot­ták a lövést, segítségére indultak, de akkor már az állat nem élt. Elképzelhetjük a fiatalember kétségbeesését, mikor megtudta, hogy élete megmen­­tőjét ölte meg. Barry hősi halálá­nak híre egész Euró­pában elterjedt. Utol­só jelenetét a képek egész sora örökítette meg; őt magát ki­tömték és a berni múzeumban helyez­ték el. A szerzetesek a kolostor mellett emléket emeltek tisz­teletére, a párisi ku­tyatemetőben pedig ezzel a felírással örö­kítették meg emlékét: „Negyven embert mentett meg a halál­tól és a negyven­­egyedik­et ölte meg!“ K. L. Barry az ápoló baráttal. Az enyelgő Barry. Emberek, emberek, nyugtánk már nem lehet mindenféle fegyvertü­l. Japánban temetnek, Kínában temetnek, vérét kérik emberiül. Sokan keserednek, nagy búnák erednek, mert vállukra kereszt­­ü­l. 31 AI KURUC KESERGÉSE. Bizony balra fordult, nehéz kínra csordult, csak magános a sorsunk. Lórul lemaradtunk, csak gyalog maradtunk, száraz, tikkadt, jó torkunk, pedig országunkért, sorsunkért, házunkért inni jókat mi tudtunk. Mostan ócska korsó, fületlen koporsó asztalunkon vízzel jár. Orosznak, németnek Szavával rémítnek. Minden országokban, helységben, városban vagyon mostan nagy éhség. Munkára, kenyérre, forintos, jó bérre viszálkodás, nagy hévség. Vagyon jó uraknál, szegény, jó uraknál kuruc, koldus kevélység. Szabó Zoltán, s minden ajtó pénzre jár. Háború, Trianon, Trianon, Trianon életünkön ócska zár.

Next