Demokrata, 1996. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)
1996-07-04 / 27. szám
TARTALOM hárommal feljebb: agytorna Dorogon Buzánszky Jenővel ÉLETMÓD 42 Pityke kanállal eszik: huzavona egy különleges napközi körül GAZDASÁG 44 Fekete és virágzik: a gazdasági élet sikeres szelete __________TALLÓZÓ__________ 46 Cikkek a külföldi sajtóból KULTÚRA 52 Nyelvőr-akadémia: a közelmúltban egy holland illetőségű mamutcég, a Wolters Kluwer vette többségi tulajdonba az Akadémiai Kiadót 54 Az értékek felfényesednek: beszélgetés Bencsik István szobrász, egyetemi tanárral 56 A szakadt ingű martinász: nyolcvan éve született Somogyi József 57 Szahalina Vérász az Új Színházban ARCKÉP 58 László Gyula történész, régész és festő KRITIKA 62 Mechanikus narancsok (Tuti balhé) Szakralitás és rutin 63 Megy a zenebicikli A mindenség jegyese SZÍNES 20 Levelezés 48 Keresztrejtvény 49 Pénzpiac 53 16x: Kalocsai Zsuzsáról MINI 2 Közvélemény 61 perc 29 Impresszum Demokrata 1996/27 Bencsik András Elvtársak, baj van! Már akkor gondolni kellett volna, hogy baj van, amikor a legutóbbi kongresszusukon is elénekelték az Internacionálét: „fel, fel, ti rabjai a földnek, fel, fel te éhes proletár". Istenem, micsoda mulasztás... Megjegyzem, már előbb gyanakodhattunk volna. Hogy nem tettük mégsem, annak egy oka volt: az öntudat. Egészen pontosan a proletár öntudat, amelyről úgy gondoltuk, túléli az idők viharait, túlél minden változást (miként a szociális érzékenység), s vezérlő csillaga lesz a kormányzópárt proletársorsból sarjadzott fiainak és leányainak. Hát nem lett. Ugyanis, miként azt a nagy Marx Károlyról elnevezett marxizmus megfogalmazta, a lét határozza meg a tudatot, s nem fordítva. Ha tehát a proletár felkel végül, s miként a nóta mondja, úgy találja, hogy éhes, akkor a marxizmus hervadhatatlan tanítása szerint a léte meghatározza öntudatát, azaz enyhíti éhségét. És hogyan teszi ezt? Ahogy szokta, elvesz. Honnan vesz el? Ahol van. Mit vesz el? Mindent. Hiszen ezt is megmondja a nóta: „...semmik vagyunk, s minden leszünk.” Csak azt nem értem, mindez hogy nem jutott előbb az eszünkbe. Most aztán tessék, itt állunk sopánkodva, amikor látjuk, hogy a kádári káderdűlőn úgy szaporodnak a százmilliós villák, mint eső után a gomba. Pedig hát legyünk őszinték: hát nem semmi emberek voltak tegnap még, akik most mindennek hiszik magukat, s úgy csapolják, csatornázzák elvtársi magánzsebeikbe a köz pénzét, mintha még mindig Rákosi apánk idejében volnánk? A világ eközben Moszkvára figyel, ahol Borisz cár vívja élet-halál harcát a zjuganovisták maradék hadaival. A háttérből Lebegy tábornok figyeli az eseményeket, akinek tulajdonképpen teljesen mindegy, ki az elnök ma, amikor már egészen biztosan övé a holnap. A világ figyelmét nem köti le Budapest budai felének, az úgynevezett kertvárosi övezetnek egyik-másik barátságosan kanyargós utcája, zöld lombos ligete, kertje. Ugyan melyik nagy nemzetközi tévétársaság jön el azért Moszkvából, hogy lefilmezze a Horn-villát, a Szekereskúriát, a Csintalan-lakot, a Máthé-udvarházat, a ... kastélyt. Ez utóbbit ki sem merem mondani. Nem, a világot nem érdekli, honnan lett az elvtársaknak hirtelen annyi megtakarított pénzük, hogy egyik percről a másikra építik maguknak az úszómedencés házakat. A világ azt gondolja, ez így van rendjén. A magyarok egyre szegényebbek, egyre kellemetlenebb arroganciával turkálnak a kukákban, miközben vezetőik szép és ápolt otthonaikban szép és ápolt mondatokat fogalmaznak a szép és ápolt múltról, s a még szebb és még ápoltabb jövőről. S a jelenről is, amely e villákban ugyancsak szép és ápolt, csak azokon kívül ronda, ingerült, keserű és szegényszagú. A világot egyáltalán nem érdekli, hogy a magyar bíróság bejegyzett egy Magyar Demokrata Néppárt névre hallgató pártot, melynek kapcsán egy Isépy Tamás nevű politikus múlhatatlan szükségét érezte annak, hogy sietve belerúgjon egy Giczy György nevű pártelnökbe, amiért az a jog eszközeivel próbált egy nyilvánvaló névbirtoklás ellen védekezni. Giczy György egyébként valóban hibázott, amikor a bírósághoz fordult. Abban az országban, ahol nem lehet elérni, hogy a miniszterelnök és a többi pártfejes a nyilvánosság előtt számot adjon vagyona eredetéről, ott a jog már halott. A világot az sem érdekli, hogy Göncz nem ment el Poznanba, az ottani 1956-os munkásfelkelés 40. évfordulójára, mert a szocialista Kwasniewski elnököt nem látták szívesen a rendezők. A világ ugyanis már rég tudja, hol van Göncz Árpád helye. Most megtudhatták a lengyelek is. Meg mi is. Ha nem tudtuk volna. 3