Demokrata, 1996. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)

1996-09-26 / 39. szám

SZÉKELY KECSKÉS JÁNOS Hetre csak vezérelnének ezek az elvek, vallotta be, mert nem mindig sikerül azt a BBC-től származót betartani, hogy csak két, egymással független forrás által meg­erősített hír tekinthető igazoltnak, tehát közölhetőnek. Mint mondta, az MTI-vel általában kivételt tesznek, benne megbíz­nak. A gyanútlan magyar állampolgár pedig arra gondol, hogy a rádiósok nemcsak az MTI-ben, hanem egyes hazai újságokban is túlzottan megbíznak, ezért a BBC-vel ellentétben a mi közszolgálati rádiónkban gyakori az olyan hír, hogy „a Népszabad­ság értesülése szerint az SZDSZ nem állít jelöltet a politikai államtitkár tisztségére a lemondott Soós Károly Attila helyére és Suchman Tamás miniszter mellé”, vagy: „a ma reggeli Népszabadság szerint Ko­vács András, a Magyar Televízió kuratóri­umának elnöke elküldte lemondólevelét Gál Zoltánnak az Országgyűlés elnöké­nek". (A Népszabadság természetesen be­helyettesíthető a Magyar Hírlappal, a Népszavával, vagy esetleg a Kurírral is. A Magyar Nemzetre ritkán hivatkoz­nak, hiszen ebben az újságban nem szokás a szenzáció kergetése okából félérte­süléseket feltupírozni, tehát kicsi a hírérté­ke a rádiósok tudományosan felkészült szerkesztő gárdája számára. Az sem mondható, hogy az Új Magyarországra sosem hivatkoznak, de többnyire csak úgy szégyenlősen, a lap nevének említése nél­kül. Ilyenformán, ,Az egyik reggeli napi­lap azt állította, hogy Horn Gyula úszó­medencés villát épített”. Bár számomra vitán felül áll, hogy a Népszabadság sok szempontból a legjobb hazai napilap — mit napilap, mindent behálózó szervezet —, de gyakorta téved. Talán éppen azért, mert mindig a legjobban értesült pózban kíván tetszelegni. A fenti (ál)hírek például A/f c­lm egy héten belül láttak napvilágot az újság­ban. Az elsőt az SZDSZ elnöke, a másodi­kat pedig maga a levélíró Kovács András cáfolta. Persze, hol vannak ezek a kis melléfo­gások ahhoz az akkor eltussolt botrányhoz képest, amit néhány éve követett el a leg­kedveltebb, amikor egy félkolumnás ri­portot szentelt annak, hogy eladták a Do­hány utcai zsinagógát. (Persze lehet, hogy akkor éppen Selmeczi volt a napos szer­kesztő.) 14/]" Bár többen kritizálták már a rádiónknak ezt az újságokra hivatkozó hírgyártását, mondván, ez nem hírszolgáltatás, hanem lapismertetés, magam nem tartom önma­gában elítélendőnek, hiszen ezáltal bővítik a kört, ahonnan információkat merítenek. De csak olyankor szabadna élni vele, és akkor is csak a reggeli órákban, amikor tényleg olyan információról van szó, amely rendkívüli jelentőségű, és hozzá kellene tenni, hogy ,s máshonnan meg nem erősített”. Egyúttal a rádió saját munka­társainak rögtön le kellene ellenőrizni az információt, és legkésőbben délben már olyan saját hírként kellene közölni, ame­lyet az újságértesülés indukált, illetve cá­folni a reggel ismertetett újságcikket, ha az derül ki róla, hogy nem felel meg a való­ságnak. Szeptember elején beindultak a parla­menti csatározások is, azok pedig sok munkát adnak a rádiós és televíziós hír­­szerkesztőknek, hiszen kell egy kis szak­mai ügyesség ahhoz, hogy lehetőleg mindig az derüljön ki: az ellenzék csak akadékoskodik, sértő a hangneme, pártér­deknek rendeli alá a társadalom elégedet­lenségét, választási propagandát folytat, nem nyújt alternatívát stb. Ezt ugyan aka­dályozza egy kissé, hogy a televízió né­hány órányi vitát közvetít az ülésteremből, de hát ez munkaidőben van, és csak a nyugállományban levők, meg mi, a MŰHELY Disney és Fenyő „A Népszabadság értesülése szerint....” A szeptember 11-i, szerdai Krónika utáni Ráadásban arról hallhattunk összeállítást, hogy miként születnek a hírek, és minek van hírértéke. Elő­ször Selmeczi Tibornak a Hócipőben megjelenő „híreit” népszerűsítették, még maga a szerző is úgy vélekedett, hogy akár igazak is lehetnének, majd a profik következtek. A Krónika szerkesztője szerint hosszú évek alatt ala­kult ki, csiszolódott tökéletessé az a mai hazai rádiós gyakorlat, amelyet rendkívül összetett és precízen betartott elvek vezérelnek. Sajnos, az elvek ismertetése elmaradt, miként az sem derült ki pontosan, végül is mit tarta­nak a rádióban hírértéknek. MI a Demokrata AZ IZGALMAS VALÓSÁG Főszerkesztő: BENCSIK ANDRÁS Főszerkesztő-helyettes: SESZTÁK ÁGNES Vezető szerkesztő: _ ) CSERMELY PÉTER Riport: I I DIPPoLD PÁL, MATÚZ GÁBOR "LclLIcItste"etc BÁNHIDAI KÁROLY \ v | Arckép: l/S I 1 l i FARKAS ADRIENNE I lÁA-V! Kultúra: VÉGH ATTILA >űl Egészség: R. PAPP AGNES V Naptár: .0,1 BODNAR DANIEL iL^- ai/all Péter! AGG KÁROLY, TÓTH TIBOR Számítógépes grafika: ECSEDI VIKTOR Tördelő: BENKE ATTILA . j , Szedők: /?'/[ dSEH ÁGNES, TÓTH ANNA -C-­­ Lé' \/ Főntunkatárs: K^olijesi József Szerkesztőség: 1051 Budapest, Sas utca 25. Telefon: 269-3697, 269-3762 Telefax: 269-3695 Levélcím: 1243 Budapest, Pf. 561 Kiadja a Nemzeti Korona Lap-, Könyvkiadó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Felelős kiadó: VASS LÁSZLÓ ANDRÁS Kiadóvezető: CSERNY ZSUZSANNA Kiadóhivatal: 1051 Budapest, Sas u. 25. Telefon: 269-3699, 269-3696 Telefax: 269-3699/17 Levélcím: 1243 Budapest, Pf. 561 WWW cím: http://www.siliconvalley.com/demokrata/ E-mail: demokrata@public.siliconvalley.com Hirdetésfelvétel: JENEI MARGIT Telefon: 269-3699 Terjeszti a HÍRKER RT., NH RT., GONDOS BT. Alternatív terjesztők és a LibroPress Kft. Külföldi terjesztő: Batthyány Media Consulting Előfizetési díj: egy hónapra 299 Ft, negyedévre 897 Ft, fél évre 1794 Ft, egy évre 3588 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR, 1900 Budapest XIII., Lehel út 10/A) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 02102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Nyomás: Közlönynyomda, Lajosmizse Felelős vezető: Burján Norbert Terjesztési, szervezési ügyek gondo­zását a Baranyi és Társa Kft. végzi Cím: 1062 Bp., Bajza u. 68. Tel.: 153-27- 55. Fax: 132-75-14 HU ISSN 1219-3909

Next