Demokrata, 1997. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
1997-01-09 / 1-2. szám
Demokrata 1997/1—2 MŰHELY Rovásírás és mitológia A székely rovásírás a magyarság legnagyobb kultúrkincsei közül való, s a magyar nyelv, népzene és krónikáink jelentőségéhez fogható. Ősírásunk eredetének tisztázásával mégis adós a tudomány, mert már a rovásírással való foglalkozás is „a komolyabb öregedés" jele” az akadémikus kutatás meghatározó köreiben. A tartózkodásnak köszönhetően a magyar nyelv- és történettudomány nélkülözi e kultúrkincsünk tanúvallomását népünk múltjának tisztázásakor, ezért e diszciplínák legfontosabb következtetéseit a tudománytörténeti tévedések közé sorolhatjuk. A székely rovásírás kapcsolatai ugyanis nem az őshazának tekintett Urál-vidékre, hanem a déli magaskultúrák világáha vezetnek. VARGA GÉZA Az utóbbi években egyetlen számottevő vélemény jelent meg a székely írás eredetének tárgykörében, Benkő Elek tollából. A neves szerző a Magyar Nyelv 1994. júniusi számában a „következtetéseiben vitathatatlanul műkedvelő" értekezések példájaként említette az Írástörténeti Kutató Intézet által korábban kiadott tanulmánykötetünket, de annak tudományos igényű bírálatára — érvek híján — nem vállalkozott. A kötetben tárgyalt legfontosabb kérdéskörre, a származásra vonatkozó félmondata szerint a székely írás „még tisztázatlan eredetű". Véleménye jelentősen újnak tetszik, mert elismeri az addig általában hangoztatott ótürk-glagolita eredeztetés tarthatatlanságát, de csak e felemás módon hajt fejet további adataink és következtetéseink előtt. Ma még nem ismerjük ősírásunk pontos, korai történetét, a fenti félmondatnál azonban többet mondhatunk róla: rovásjeleink genetikus kapcsolatban vannak az antik mitológiák több ezer éves szimbólumaival (világmodellekkel és részeikkel, fa-, hegy- és folyóábrázolásokkal). A világmodellek révén a mítoszok egyik feladata a természeti állapotából kiemelkedő embert körülvevő világ értelmezése, a mitologikus ábrázolások között különféle világmodellek is találhatók. Ezek az antikvitás talán leggyakoribb, máig használt jelképei, népszerűségük csak a faszimbólum elterjedtségéhez fogható. Amíg azonban ez utóbbinak könyvtárnyi irodalma van, a világmodellekről alig esik szó, bár a fa jelkép a világmodellek része, s ezért ugyanebbe a fogalmi körbe tartozik. E világmodellek felülnézeti, szembőlnézeti és térbeli csoportokba sorolhatók, s az időszámításunk kezdetét jóval megelőző évezredekben az egész akkori művelt világban általánosan ismertté váltak. Megjelennek többek között kőkori, bronzkori és népvándorláskori agyagedényeken, hímes tojásokon, perzsa jellegű szőnyegeken, vallásos és uralmi jelképeken, a magyar népművészet tárgyain és a legkülönbözőbb írásrendszerek jelei között is. A képszerű világábrázolások segítik az egyszerű, lineáris világmodellek szimbólum-összetevőinek megértését, és általuk tisztázható több székely írásjel egykori szóértéke is. A felülnézeti modellek legegyszerűbb formája a körbe, illetve négyzetbe zárt kereszt vagy X. Ilyen a kínaiak és az asztrológia „Föld”, az egyiptomiak „település” fogalomjele, valamint a székely „f” (Föld) rovásjel. Ezek a teremtett, rendezett világot térképszerűen ábrázolják. A jelforma amerikai indián ábrázolásokról is kimutatható. Közel áll ezekhez a képszerűbb elemekből építkező római crux invicta „győzhetetlen kereszt”, a keleti mandala, a „négyszarvú” antik oltártípus, a regölyi hun ezüstcsat, a szarmata bronztükrök szokásos díszítése, a kelet-ázsiai „szélrózsa” teknőse, stb. A keret a horizontot (a hullámfonal a szárazföldet övező Ókeánoszt) jelképezi. A sarkokon és az oldalfelezőknél gyakori a hegy- és faábrázolás. A világmodell belsejében esetenként megjelenő napszimbólum, vagy a gyakoribb kereszt és a világot teremtő és megszervező isteni középpontot, az Éden négy szent folyóját és Bél istent (1. ábra) ábrázolja. A szembőlnézeti modellek az eget tartó világoszlop (hegy és fa) ábrázolásai. Az eget boltozat jelzi, amelyet a tetőpontjánál támaszt alá a világoszlop — ez néha napszimbólumban végződik, megszemélyesített és kettős kereszt alakú. 1. ábra: Török gördesz imaszőnyeg kétsarkú, vízzel övezett felülnézeti világmodelljének közepén a sumér dingir „csillag, isten” képjel korai, nyolcágú változatával összevethető motívumból kiemelkedő , a székely „b” (betű, Bét, Baál) megfelelője T 25