Magyar Demokrata, 2001. július-szeptember (5. évfolyam, 27-39. szám)

2001-07-26 / 30. szám

Tizenkét éves léggömbhámozás A tudomány ott fejeződik be, ahol egy tudományos kérdést lezártnak tekintenek. Ez jutott eszembe, amikor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által kijelölt legújabb „szakértői bizottság” állásfoglalását június 28-án közzé tette a médiá­ban. A dolgok menete az Akadémia részéről kezd tragikomikussá válni, mert ez talán a hatodik bizottság, amit létrehoztak; a legutóbbi „lezárást” a Petőfi-ügy­­ben május 31-én jelentette be egy előző bizottság, amivel nem tudom azóta mi lett. Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében megpróbálom felidézni a Petőfi-kér­­désben tevékenykedő akadémiai bizottságokat és ismertetni eddigi működésüket. KISZELY ISTVÁN A most megnyilatkozó „grémiumot” a Megamorv Petőfi Bizottság (nekünk csak ez az egy volt tizenkét év alatt!) kérésére Glatz Ferenc elnök kérte föl arra az esetre, ha mégis exhumálják a Petőfi-család tagjait és elvégzik az egyetlen döntő vizsgálatot: a DNS-összehasonlítást a Hrúz Mária és a barguzini 7-es számú sírból, a Petőfiének vélt csontból vett mintából. A Megamorv Petőfi Bizottság levélben kérte: „...szeret­nénk a bizottsági tagokkal egy előzetes, ki­zárólag szakmai, tudományos beszélgetést folytatni a kontrollanyag vételezése és a DNS-vizsgálat elvégzésével kapcsolatos forgatókönyv egyeztetése céljából... tiszte­lettel kérem Önt, szíveskedjék megjelölni az időpontot és a helyet, amikor megkereshet­jük Önöket...” Nem állásfoglalásokat, ha­nem segítséget és együttműködést kértünk. Természetesen a nemzet akadémiája most sem - mint tizenkét éve eddig sohasem - adott alkalmat és lehetőséget arra, hogy a két fél leüljön és közösen oldja meg e kényes, mára botrányossá fajult kérdést. Glatz Fe­renc, az MTA elnöke a Megamorv Petőfi Bi­zottsághoz írt, 2001. május 24-én kelt leve­lében pontosan meghatározta az általa fel­kért szakemberek feladatát, amely szerint „a tudomány mai állásának megfelelő” szakvé­leményt fogalmazzanak meg. A bizottság el­nökének Bálint Csanád régészt, az MTA Ré­gészeti Intézetének igazgatóját, tagjainak Raskó István humán DNS-szakértőt, az MTA Szegedi Biológiai Központja DNS- vizsgálatokkal foglalkozó részlegének veze­tőjét, Woller János igazságügyi DNS-sza­kértőt és Susa Éva igazságügyi antropoló­gust nevezte meg. Azóta alig több mint négy hét telt el, ami arra sem volt elegendő, hogy az új „agytröszt” csak bepillantson a tizenkét év óta felgyülemlett vizsgálati dokumentu­mokba, arról nem is szólva, hogy számos, a Megamorv Petőfi Bizottság tulajdonában lévő dokumentumhoz hozzá sem juthattak. Ezért kellett volna leülni és megbeszélni a vitás pontokat. Ehelyett visszaélve az Aka­démia tekintélyével és Glatz Ferenc jóhi­szeműségével, minden vizsgálódás nélkül újfent „lezártnak” minősítették az ügyet. Tették ezt magukat szaktekintélynek tartó genetikusok, egy antropológus és egy ré­gész, akik sohasem látták és vizsgálták a kérdéses csontvázat. Szerepük akkor lehetett volna, ha a sír­bontás után elvégzik az össze­hasonlító DNS-vizsgálatokat. Állást foglalni egy olyan kuta­tásban, ami számukra még el sem kezdődött, több, mint tisz­tességtelenség. Csak remélni merem, hogy Glatz Ferenc el­nök - az Akadémia presztízse érdekében is - ezt nem hagyja szó nélkül. Nézzük az állásfoglalás „érve­it”, melyek alapján lezártnak te­kintik a Petőfi-kérdést. 1. „A grémium a tudományos vizsgálatok alapján megállapí­totta: nincs hiteles történeti adat arra vonatkozóan, hogy Petőfi Sándor eltemetésének a helyét a szibériai Barguzinban kellene keresni.” Furcsának tartom, hogy genetikusok ennyi idő alatt a történeti kérdésekbe is „beásták” magukat, annak is egy szerteágazó, csak kutatási fázisban lé­vő tematikájába. 2. A bizottság szerint „az eltemetett sze­mély sírbeli helyzete valószínűtlenné teszi, hogy a sír felső csontváza férfié lett volna.” Ezek szerint „fölé temetéskor” csakis nők jöhetnek számításba, már ahogy ezt a dilet­táns mondatot értelmezni lehet, hiszen a bi­zottság egyetlen tagja sem volt Barguzinban, nem ismeri a körülményeket, az adott helyzetet és a teljes dokumentációt. 3. „A csontkémiai vizsgálat a felső csont­váz eltemetésének a dátumát az 1890-1950 közötti évekre, azaz Petőfi Sándor 1856-ban vélelmezett eltemetésétől jelentősen távoli időpontban határozta meg.” Ez a megállapí­tás csak olyan emberek agyából pattanhatott ki, akik kronológiai meghatározásokat soha sem végeztek, Barguzinban nem jártak és nem ismerik a problémát. Az abszolút kio- Demokrata 2001/30

Next