Magyar Demokrata, 2001. július-szeptember (5. évfolyam, 27-39. szám)
2001-07-26 / 30. szám
Tizenkét éves léggömbhámozás A tudomány ott fejeződik be, ahol egy tudományos kérdést lezártnak tekintenek. Ez jutott eszembe, amikor a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által kijelölt legújabb „szakértői bizottság” állásfoglalását június 28-án közzé tette a médiában. A dolgok menete az Akadémia részéről kezd tragikomikussá válni, mert ez talán a hatodik bizottság, amit létrehoztak; a legutóbbi „lezárást” a Petőfi-ügyben május 31-én jelentette be egy előző bizottság, amivel nem tudom azóta mi lett. Az olvasók pontos tájékoztatása érdekében megpróbálom felidézni a Petőfi-kérdésben tevékenykedő akadémiai bizottságokat és ismertetni eddigi működésüket. KISZELY ISTVÁN A most megnyilatkozó „grémiumot” a Megamorv Petőfi Bizottság (nekünk csak ez az egy volt tizenkét év alatt!) kérésére Glatz Ferenc elnök kérte föl arra az esetre, ha mégis exhumálják a Petőfi-család tagjait és elvégzik az egyetlen döntő vizsgálatot: a DNS-összehasonlítást a Hrúz Mária és a barguzini 7-es számú sírból, a Petőfiének vélt csontból vett mintából. A Megamorv Petőfi Bizottság levélben kérte: „...szeretnénk a bizottsági tagokkal egy előzetes, kizárólag szakmai, tudományos beszélgetést folytatni a kontrollanyag vételezése és a DNS-vizsgálat elvégzésével kapcsolatos forgatókönyv egyeztetése céljából... tisztelettel kérem Önt, szíveskedjék megjelölni az időpontot és a helyet, amikor megkereshetjük Önöket...” Nem állásfoglalásokat, hanem segítséget és együttműködést kértünk. Természetesen a nemzet akadémiája most sem - mint tizenkét éve eddig sohasem - adott alkalmat és lehetőséget arra, hogy a két fél leüljön és közösen oldja meg e kényes, mára botrányossá fajult kérdést. Glatz Ferenc, az MTA elnöke a Megamorv Petőfi Bizottsághoz írt, 2001. május 24-én kelt levelében pontosan meghatározta az általa felkért szakemberek feladatát, amely szerint „a tudomány mai állásának megfelelő” szakvéleményt fogalmazzanak meg. A bizottság elnökének Bálint Csanád régészt, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóját, tagjainak Raskó István humán DNS-szakértőt, az MTA Szegedi Biológiai Központja DNS- vizsgálatokkal foglalkozó részlegének vezetőjét, Woller János igazságügyi DNS-szakértőt és Susa Éva igazságügyi antropológust nevezte meg. Azóta alig több mint négy hét telt el, ami arra sem volt elegendő, hogy az új „agytröszt” csak bepillantson a tizenkét év óta felgyülemlett vizsgálati dokumentumokba, arról nem is szólva, hogy számos, a Megamorv Petőfi Bizottság tulajdonában lévő dokumentumhoz hozzá sem juthattak. Ezért kellett volna leülni és megbeszélni a vitás pontokat. Ehelyett visszaélve az Akadémia tekintélyével és Glatz Ferenc jóhiszeműségével, minden vizsgálódás nélkül újfent „lezártnak” minősítették az ügyet. Tették ezt magukat szaktekintélynek tartó genetikusok, egy antropológus és egy régész, akik sohasem látták és vizsgálták a kérdéses csontvázat. Szerepük akkor lehetett volna, ha a sírbontás után elvégzik az összehasonlító DNS-vizsgálatokat. Állást foglalni egy olyan kutatásban, ami számukra még el sem kezdődött, több, mint tisztességtelenség. Csak remélni merem, hogy Glatz Ferenc elnök - az Akadémia presztízse érdekében is - ezt nem hagyja szó nélkül. Nézzük az állásfoglalás „érveit”, melyek alapján lezártnak tekintik a Petőfi-kérdést. 1. „A grémium a tudományos vizsgálatok alapján megállapította: nincs hiteles történeti adat arra vonatkozóan, hogy Petőfi Sándor eltemetésének a helyét a szibériai Barguzinban kellene keresni.” Furcsának tartom, hogy genetikusok ennyi idő alatt a történeti kérdésekbe is „beásták” magukat, annak is egy szerteágazó, csak kutatási fázisban lévő tematikájába. 2. A bizottság szerint „az eltemetett személy sírbeli helyzete valószínűtlenné teszi, hogy a sír felső csontváza férfié lett volna.” Ezek szerint „fölé temetéskor” csakis nők jöhetnek számításba, már ahogy ezt a dilettáns mondatot értelmezni lehet, hiszen a bizottság egyetlen tagja sem volt Barguzinban, nem ismeri a körülményeket, az adott helyzetet és a teljes dokumentációt. 3. „A csontkémiai vizsgálat a felső csontváz eltemetésének a dátumát az 1890-1950 közötti évekre, azaz Petőfi Sándor 1856-ban vélelmezett eltemetésétől jelentősen távoli időpontban határozta meg.” Ez a megállapítás csak olyan emberek agyából pattanhatott ki, akik kronológiai meghatározásokat soha sem végeztek, Barguzinban nem jártak és nem ismerik a problémát. Az abszolút kio- Demokrata 2001/30