Magyar Demokrata, 2001. október-december (5. évfolyam, 40-52. szám)
2001-12-13 / 50. szám
■jajasa pat kiszorított a helyükről. Ezen személyek Tőkés László és a magyarországi jobbközép erők természetes szövetségesének tűntek, de az évtized közepétől az MVSZ-ben vitt szerepük eltávolította őket a mai magyarországi koalíciós pártoktól és azok értelmiségi holdudvarától. Az erdélyi illetőségű politikusok tevékenységi körüket Magyarországra áthelyezve - még ha némelyikük jó szándéka vitathatatlan is - megosztották a Világszövetségben működő nemzeti erőket. Tőkés püspök - akinek „királycsinálói” volta kétségbevonhatatlan - 2000 májusától néhány hónapig nyíltan az MVSZ jelenlegi elnöke politikai szövetségesének számított. A két erdélyi mostanra azonban eltávolodott egymástól. Mondják, Tőkés László a Világszövetség tisztújításánál érzelmi alapokra helyezkedett, és saját emberét, földijét favorizálta. Tőkés Lászlónak a politikusokkal való kapcsolata egyébként azért problematikus, mert a püspök nem politikus alkat. Pozsonytól Budapesten át Székelyföldig jobbközép körökben általánosan elterjedt vélemény szerint Tőkés egy kényszerszülte politikus, akit azért emelt magasra a történelem, illetve a politika, mert olyan tulajdonságai vannak, amelyek bizonyos helyzetekben hőssé teszik az embert. Sokan vélekednek úgy, hogy Tőkés püspök küldetéses ember, aki akár fejjel megy a falnak. 1989-ben neki is ment, az a fal akkor áttört, s ő - mint szimbolikus faltörő - olyan magasba emelkedett, hogy politikussá avanzsált, holott nem vált igazán azzá. Ezen a terepen viszont szükség volna olykor kompromisszumokra, még akkor is, hogy ha neki általában nagyobb az igaza, mint az ellenfeleinek. Kritikusai úgy vélik, hogy a politika nem az a terület, ahol kompromisszumok nélkül lehet navigálni, a püspök azonban legtöbbször kompromisszumkötésre képtelen. Az inkább politikusi vénájú - egyébként költő és szerkesztő - Markó Bélát ugyanakkor az erdélyi helyzetet jól ismerők igen sajátos figurának tartják. Úgy vélik, a szövetségi elnök ,középről” került a szervezet élére, ám az „erősekhez” kapcsolódott, s mára teljesen hiteltelenül próbálja eljátszani, hogy középen áll. Tőkés püspöknek a legutóbbi romániai választási kampány során tett kijelentését - miszerint nem képes jó szívvel a híveit arra biztatni, hogy az RMDSZ-re szavazzanak - a Markó-féle politikával egyet nem értők közül többen is szerencsétlennek minősítettek. A kritikát megfogalmazók azt mondják, hogy a magyar nemzetiségű román választópolgárok egy része Tőkés megjegyzése miatt maradt otthon, illetőleg szavazott román pártra. Elemzők rámutatnak, hogy ezzel is a püspök politikusi kvalitása kérdőjeleződik meg, hiszen az ilyen jellegű megnyilatkozások már a magyar érdekképviselet gyengülését eredményezik. Az ugyanis egyértelmű, hogy a vitatható összetételű szenátusi és képviselőházi RMDSZ-frakció jelenléte nélkül a román politika még annyira sem számolna a magyarsággal, illetve reprezentánsaival, mint jelenleg. A püspök a közelmúltban a Nap-keltében kijelentette, hogy a Markó-féle csoportosulásnak köszönhetően immár nyolc éve nem volt demokratikus belső választás a szervezetben. A hatalom bebetonozása viszont lényegesen nehezebb lenne, ha a helyi szervezetek munkájában érdemben is részt vennének a tagságukat már csak formálisan fenntartó romániai magyarok. Nem csoda hát, hogy ha a belső küzdelmet újra meg újra megvívó Reform Tömörülés rendre alulmarad, mégpedig az adott politikai versenyszabályok betartásával. Ebből is kitűnik, az új garnitúra úgy nem igazán kerülhet helyzetbe - hacsak nem a biológiai órára játszanak -, hogy a különböző szinteken fokozatosan megszerzik a többséget. Azt azonban meg lehetne lépni, hogy a kisközösségeket, illetve a helyi szervezeteket érdeklő kérdésekben aktivitást, kezdeményezőkészséget mutatva, valós támogatottságot szereznek. Persze felvetődik a kérdés, hogy ha ilyen mérvű a szembenállás a legnagyobb romániai magyar érdekvédelmi szervezeten belül, akkor nem lenne-e kívánatos Tőkés Lászlónak, illetve a Reform Tömörülésnek egy új politikai formációt létrehoznia. Románia azonban még nem igazán demokratikus ország. Éppen ezért, amit jelenleg az RMDSZ - minden hibája, hiányossága ellenére - képvisel, az nem pótolható rövid távon egy új struktúrával. Ahhoz sem a szükséges infrastruktúra, sem a kellően iskolázott vezető réteg, sem a szervezettség nem áll rendelkezésre. Ez tehát pillanatnyilag nehezen járható útnak tűnik. A sokak szerint szükséges romániai magyar politikai váltás tehát egyelőre csak a szövetségen belül képzelhető el. Ahhoz azonban, hogy az új erdélyi generációt is képviselő csoportosulás helyzetbe kerüljön, kedvező kisebbségi magyar, többségi román és magyarországi erőviszonyok szükségeltetnek. Egyes elemzők ugyanakkor elegendhetetlennek tartják a kisközösségek gazdasági előnyöket is hordozó önszerveződését. Egyértelmű pozitív példaként említik az illyefalvi közösség munkáját. Az illyefalviak a legjárhatóbbnak tűnő utat választották: közösségüket egzisztenciálisan próbálják erőssé tenni, melynek nyomán az a saját sorsát érintő kérdésekben szabadon dönthet, s nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe, illetve kényszerpályára. A kétségtelenül életképesnek tűnő koncepcióra azonban egyik RMDSZ-en belüli csoportosulás sem reagált érdemben. Pedig az egész erdélyi magyar közösség egzisztenciális megerősítése kívánatos lenne, hiszen enélkül hosszú távon a szülőföldön való megmaradás elképzelhetetlen. A megerősödött kisközösségek vezetői viszont egyfajta harmadik erőként jelenhetnének meg, a Reform Tömörülésnek és a jelenlegi vezetésnek egyaránt konkurenciát jelentve. Nem véletlen tehát, hogy a helyzetben lévő Markó-féle szárny nem igazán ösztönzi, mondhatni, diplomatikus módon blokkolja az egyházak megerősödését, illetőleg az egyházi javak visszaadását. Mindemellett a Reform Tömörülést kritikával illetők azt vetik az ifjú erdélyiek szemére, hogy a romániai magyar valóságtól elrugaszkodva egyfajta európai beágyazottságú nemzeti liberalizmus mellett törnek lándzsát, miközben nem igazán érzékelik, hogy az erdélyi magyarság sorsa jórészt azon múlik: az egyházak képesek-e megtartani közösségüket. Úgy tűnik, ennek is köszönhető, hogy Reform Tömörülés nem igazán erősödik, s a támogatottságuk sem túl meggyőző. Az RMDSZ csúcsvezetésének ugyanakkor sokan felróják, hogy kiváló képességű, és a helyi szinteken már bizonyító emberek be sem kerülhetnek a vezetésbe. Többen emlegetik Kolumbán Gábort, a kiváló székelyföldi önkormányzati szakembert, mint az erdélyi magyar középgeneráció egyik legtehetségesebb tagját. Egyes elemezők szerint azonban Kolumbán Gábor az egyik jeles képviselője annak az „elveszett erdélyi generációnak”, amely Markóék, Tőkésék és az energikus fiatalok között kevés eséllyel pályázik politikai vezető szerepre. Az viszont kétségtelen, hogy meghatározó erdélyi értelmiségiek, csakúgy, mint a romániai magyar társadalom más rétegei vagy teljesen eltávolodtak az RMDSZ-től, vagy csak formailag tagjai a szervezetnek. Ebben viszont a szövetség politizálása mellett szerepet játszhat az általános kiábrándultság és fásultság is. A mai romániai társadalmi és gazdasági helyzet ugyanis nem túlzottan reményt keltő. Ez pedig a politikától való elfordulási hajlamot, az egyéni és kisközösségi sors alakításának elsődlegességét, valamint az elvándorlást erősíti. Úgy tűnik tehát, hogy az a személyi felállás, amely mostanság jellemzi az RMDSZ-t, olyan kényszerpálya, amelyet nem lehet az eddig alkalmazott módszerekkel feloldani. Minderre csupán a romániai magyar társadalom megszervezése, megerősödése és artikulációja jelenthet gyógyírt. Ha ez nem történik meg, akkor a jelenlegi RMDSZ-es struktúra akár még több cikluson át fennmaradhat. ■ Demokrata 2001/50 27