Magyar Demokrata, 2007. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
2007-03-29 / 13. szám
néje, viszont az is igaz, hogy elmondásuk szerint nem ezért fogják hallgatni. Ha a zene számítana, akkor a Jazzyre szavaznának, a híreket és egyéb beszélgetős műsorokat illetően viszont továbbra is a Lánchídba vetik reményeiket Az az érv is elhangzott, hogy a Pannonnak annak idején például iszonyú volt a zenei kínálata, mégis sokan kibírták két beszélgetős műsor között Biztató, hogy a Lánchíd Rádió nagy hangsúlyt fektet a frissességre. A főszerkesztő elárulta, egy-egy fontos információ miatt akár a műsorrendet is felborítják. Négy nappal az indulás után történt, hogy a Magyar Nemzet egyik munkatársa felhívott, s elmondta, lezárták a Szabadság hidat, mert valaki felmászott a turulra, kezében egy zászlóval. Mi először bekapcsoltuk adásba a kollégát, aztán megszereztük a hídon ülő fiatalember telefonszámát és vele is beszélgettünk, élőben. Később bekapcsoltuk hozzá a barátnőjét, aztán egy pszichológust, végül pedig Marosi Antal kollégám - szintén adásban - felmászott hozzá és lehozta onnan - mesélte Belénessy Csaba. A rádió egyik legtapasztaltabb munkatársa Vass István Zoltán. A sportriporterként, majd Krónika-műsorvezetőként is nagy népszerűséget szerző rádiós közel négy évtized után vonult nyugdíjba a Magyar Rádiótól, hogy most a Lánchídnál új kalandra vállalkozzon hetente egyszer, reggelenként - Egyáltalán nem érzem visszalépésnek, hogy eddig több mint egymillió emberhez szólhattam, most meg a Lánchíd Rádió hallgatóit ébresztem - nyugtat meg. - Hadd meséljek el egy történetet ezzel kapcsolatban. Egy kis faluban nőttem fel, s egyszer az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy eljött hozzánk Latabár Kálmán. Ismert és elismert színész volt, mégis mindegy volt neki, hogy nagy színházban játszik, vagy egy vidéki művelődési házban, hiszen szerette a hivatását. Nem akarom magam Latabárhoz hasonlítani, csak azt akartam érzékeltetni, hogy én is szeretem, amit csinálok és szakmailag ugyanúgy állok ehhez a feladathoz, mint azokhoz, amelyeket a Magyar Rádióban kaptam. Sajnos a közszolgálati rádió beállt a sorba, egyre inkább érezhető rajta a kormánypártiság. Ezt a hallgatók is érzik. Szerintem nekünk többek között az a feladatunk, hogy azok a budapestiek, akiknek nem tetszik ez a fordulat, ezentúl minket hallgassanak. A Lánchíd csapatát erősíti Szilvay Balázs is, aki szintén a Magyar Rádiótól érkezett. Fiatal kora ellenére neve jól ismert a közrádió hallgatóinak körében, hiszen évek óta oszlopos tagja volt a Napközben stábjának és gyakran hangzottak el riportjai a Vasárnapi Újságban is. Munkájáért több elismerést kapott, 2005 decemberében például átvehette a Magyar Rádió Nívódíját. Új állomáshelyén a Délelőtti, illetve a Délutáni Kalauz műsorvezetője lesz. - Az a célunk, amit a Magyar Rádió az utolsó években a tökélyre fejlesztett szeretnénk bevonni a hallgatókat a műsorkészítésbe. Régebben a rádiózásban minden a hallgatók feje felett dőlt el. A rádió szórakoztatott, egyfajta tanítómesteri szerepet is betöltött, de a hallgatónak nem volt beleszólása abba, mi szóljon. Ma már, köszönhetően például a technika vívmányainak, ez másként van. A kalauzban arra törekszünk, hogy szolgáltató témában, egészségügytől oktatáson át a családok helyzetéig, a hallgatók megszólalhassanak, elmondhassák a véleményüket, kvázi ők szerkesszék az adást Még az elején járunk, egyelőre 10-15 sms-t és 5-6 telefont kapunk a háromórás adásidőben, de néhány nappal az indulás után ez nem rossz arány. Hogy milyen távlatokban gondolkoznak a most indult konzervatív rádiónál? Belénessy Csaba azt mondja, tudja, hogy nehéz lesz az út felfelé, mégis folyamatos fejlődésre és egyre nagyobb hallgatottságra törekszenek. Szeretnénk, ha egy év múlva a mérvadó budapesti rádiók közé sorolnának bennünket A mi kategóriánkban a Kossuthtal, az Info Rádióval és a Klubrádióval leszünk leginkább harcban a fővárosban. Ha néhány hónap múlva megközelítjük az ő hallgatottságukat akkor elégedettek lehetünk. A következő hónapokban kiderül, hogyan sikerült a konzervatív rádió startja. Körülbelül egy időben indult a Jazzy nevű igen színvonalas zenét sugárzó rádiócsatornával, amelyről korábban már hírt adtunk. A fővárosi rádiópiac tehát némileg átrendeződött A Lánchíd számára nagy előny, hogy tudható, a Pannon Rádió fénykorában az egyik leghallgatottabb rádiócsatorna volt a fővárosban. A lehetőség tehát adott, az igények messze meghaladják a kínálatot A Lánchíd rádió sikeresnek ígérkezik. Bándy Péter ItdiWiUhird 2007. március 29. iMAGYARORSZÁG n^0/vfg— -------------------------- —■ HIRDETÉS BÉRELT VONAL - SZERVER HOSZTING - ADSL - MODEMES INTERNET! 15