Magyar Demokrata, 2011. július-szeptember (15. évfolyam, 27-39. szám)

2011-08-17 / 33. szám

ire azonnal megnyílnak a gazdag kincset magukban hordozó öregek. Bíznak benne l­egnagyobb álma az volt, hogy egyszer egy múzeumba összegyűjtse és átadja a magyaroknak élete gyümölcsét, a „magyar folklórt”. A múzeumot Válaszúton képzel­te el, ahol a Borsa-patak a Kis-Szamosba ömlik. A falu nevét 1325-ben említik elő­ször okiratokban. Több évszázadon át a falu a Bánffyak tulajdona volt. Az épület — amely álmaiban népművészeti központ­ként működött - a Kallós családé volt, amit a háború után elvett a román állam. Kallós Zoltán az 1989-es változások után vissza­szerezte a jussot, a család és a nemzet jussát. A zömök kis kastélyszerű Kallós Zol­tán Alapítvány és Múzeum mögött egy szép, tornácos házban lakik az alkotó. Először két pulikutya jelenik meg, az idősebbik Sajó és a még kölyök - a Hor­­tobágyról! - Tisza. Kallós Zoltán ragyo­gó kondícióban és ma is lelkesen vezet v­égig a szépen berendezett, dokumentált múzeumon. A magyar folklór közepén állva csodálhatjuk azt a hatalmas munkát, amit Kallós Zoltán elvégzett. Az alapít­ványt 1992-ben hozta létre, a kiállítás 1998-ban nyílt meg és napjainkra készült el. Néhány évtizede, nagyon érdekes mó­don indult a kapcsolatunk. Tudtuk róla, hogy ő is a török népek köréhez sorolja a magyarságot, hiszen ezt látta, hallotta, élte meg útjai alkalmával. Egy ízben a sárga ujgurok körében gyűjtött népdal­lal ajándékoztuk meg Zoltánt. Amikor meghallgatta, késő éjjel izgatottan hívott föl telefonon: „Az egyik népdalt most gyűj­töttem a moldvai csángóknál, Te meg Ist­ván ezt küldted el nekem”. Ez a dal a „Beli, beli...” kezdetű altatódal volt, és a „beli” szót a csángók le sem fordították, úgy mondták, mint a több ezer kilométerrel távolabb élő sárga ujgurok. Mi ez, ha A szórványmagyarság sanyarú sorsa sem hagyta hidegen. Magyar iskolát szerveztek Válaszúton, kollégiummal. Ahogy mondja, négy gyermekkel indultak, ma kilencvenen vannak. Lakhatást, kosztot, ruhát, cipőt is kapnak a tanulók, mert nagyon szegény családokból jöttek. A szórványkollégiumot a Kallós Alapítvány működteti, mellette több anyaországi szervezet és magánsze­mély segít, akiknek fontos a magyar nyelv és hagyomány megtartása. „Aki sokáig akar élni, alapítson szórvány­iskolát” - mondta volt Kallós Zoltán. Azóta már bentlakásos óvoda is működik. A­mikor elköszöntünk, már készült a kalotaszentkirályi és a válaszúti előadá­sára és a tánctáborra. A múlt kincseiből építi tovább a jövőt. Mert Erdély ma ma­­gyarabb, mint az anyaország, keményen védik és átviszik magyarságunkat a túlsó partra. Ez a válasz: Válaszútról. Hankó Ildikó 2011. augusztus 17.

Next