Magyar Demokrata, 2020. április-június (24. évfolyam, 17-26. szám)

2020-06-24 / 26. szám

Szalay Károly ■ szókimondó Lakiteleki sátor XIX. A Tisza-part-közeli eseményeket harminc­­három esztendő után merőben más do­log értékelni, mint ama időkben. Lengyel László nehezményezte, hogy miért nincs ott Kiss János és Vásárhelyi Miklós és a hozzájuk hasonló politikai gondolkodó, hiszen ha a magyar progresszió különbö­ző irányzatai egymás nélkül, sőt egymás ellen dolgoznak, akkor a „kormány nyert és az ország vesztett”. A később MDF-es Elek István jelezte hozzászólásában, hogy ott vannak a reformkommu­nisták, és tegyük hozzá, ott voltak a liberálisok is. Tehát a megmerevedett politikai baloldalisággal szemben új erő jelenik meg, mert csak az tudja „robbantani a politikai erőviszonyokat”. A már akkor kialakult többféle világnézetű irányza­tok nemcsak elméletileg, ha­nem gyakorlatilag is ott ültek a sátorban, aminek markáns megjelenítője volt Konrád György. Úgyszól­ván minden fölszólaló hozott valami ere­deti szempontot a tanácskozásba. Konrád azzal kezdte, hogy „egy ilyen sátor kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének főbb ka­­rakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül és egyszersmind az ÖSSZETARTO­ZÁSÁT is.” (Kiemelés tőlem - Sz. K.) Ez volt Konrád hozzászólásának az első lényeges pontja. A jelenlévők összetarto­zásának a hangsúlyozása (politikai néze­teik különbözőségének ellenére az euró­paiság). A második pontban: „a kétezer éves európai kultúra hosszú hagyományaiból táplálkozik, és fölvette magába mind a zsi­dó, mind a keresztény, mind a görög-római, mind a középkori gondolkodás­­ gyakran eretnek gondolkodás­t, a humanista és a fel­világosult gondolkodás alapértékeit”. Ami­nek a „fő csomópontja az egyetlen emberi sze­mély alapvető joga, szabadsága és méltósága”. Ugyanakkor ezeknek a személyeknek az­­„elhívott kötelezettsége arra, hogy egymással közlekedésbe és szolidaritásba bocsátkozza­nak. Ez a két alapérték tehát, az autonómia és a szolidaritás az európai kultúra alapja”. (Ezt akarja a mai nyugat-európai politika annullálni - Sz. K.) Konrád olyan ma hangoztatott érté­keket fogalmaz meg, amelyek akkor még egyáltalán nem éleztettek ki a nemze­ti-konzervatív tábor eszmerendszerével szemben, sőt lényegében részesei ma is a nemzeti-konzervatív elveknek. Jól látja ezt Konrád: „Szolidaritásaink különböző keretű­ek és tágasságúak, a lokálpatriótától a nemzeti patriótáig, akár az államközösségi patriótá­ig, az államhatáron túlnyúló nemzeti patriótáig.” Amit én úgy értelmezek, hogy e né­zetében benne foglaltatik a nemzetek függetlensége és az elszakított országrészek magyarsága is. Tehát itt még Konrád az akkori liberális szellemben összmagyarság­­ban gondolkozott! A harmadik lényeges téte­le az volt, hogy meg kell fo­galmazni egy olyan nemzeti stratégiát, amely „a magánbölcsességet közböl­csességgé tudja kiterjeszteni, egy sátron túlme­nő hangsúllyal”. Vagyis fölismerte a „Sátor” országos jelentőségét, amit ki is mondott. Ezt így fogalmazta tovább: „Azt gondolom, hogy ezért üdvözlöm és üdvözölném egy olyan népi politikai csoportosulás, kulturális csopor­tosulás önmegfogalmazását, amely kezdemé­nyező lehetne abban - nem mondanám, hogy kezdeményező, de mindenképpen idejében fel­zárkózó hogy a magyar pluralizáció alakot öltsön, hogy ne csak elvont lózung legyen, hogy megjelenjünk mindannyian a magunk való­ságában, és hogy egymás számára érthetőekké legyünk.” Ami nem azt jelenti szerinte, hogy „egyet kell gondolnunk ”. „Magyarországon legyen második nyilvá­nosság [...], ahol az emberek azok, amik, és azt gondolják, amit gondolnak. [...] Azt kí­vánom az itt ülőknek, hogy bátran mondják meg, hogy ők kicsodák? Azaz Konrád nem akarja homogenizálni a politikai életet, mint manapság az ellen­zék, és a demokratikus többpártrendszert hirdeti meg, amely - ő is tudta - a lakitele­ki sátor szellemiségével megegyezik. ■ (Folytatjuk.) A szobrok kicsit merev tartással, de pateti­­kus arckifejezéssel vizsgálgatták egymást. Széchenyi még külön azon is bosszanko­dott, hogy éppen itt kellett találkozniuk. - Kossuth tér - dünnyögte. - Az én terem sokkal kisebb. Ráadásul nekem kellett ideban­dukolnom szegény, elhanyagolt Lánchidamtól... - Na és nem a Széchenyi rakparton jöttél, gróf úr? - kiáltott le neki Andrássy a lováról. - Az urak csak ne szóljanak semmit! - dör­­gött át a Parlament északi oldalától Tisza. - Gyulának ott az a gyönyörű sugárút. Engem meg hajdan le is döntöttek innen. - De legalább visszatették - szólt bájosan Erzsébet királyné, ki föl sem kelt a pamlag­­ról, amelyen átlibegett a Dunán. - Szegény Ferencemet kivették a helyéről a Hősök te­rén, még a hídját is átnevezték. - Az azért nem akkora baj - ellenkezett Kossuth. - Szép is lenne. Miféle ország vol­na az, ahol nekem is szobrom van, meg ne­ki is? Rákóczinak sem kell József császárt néznie - mutatott a nagyságos fejedelemre. - Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa... - motyogta a tér déli oldalán a költő, a vizet figyelve. Nagy nyerítések kíséretében belovagolt közben a térre a hét vezér, sőt Budáról Szent István is, tajtékos paripáján pedig Mátyás Kolozsvárról. - Hallom, az amcsik átírják a történelmü­ket? - kérdezte Antall József mellszobra. - Amcsik? Azok meg kik? - csodálkoztak a vezérek. - Amcsik? Mifene? Olyan is van? - csodál­kozott Szent István, Mátyás és a titokzatos­ságba burkolódzó Anonymus a Városligetből. - Van nekik történelmük? - kerekedett el Rákóczi szeme. -Azért igazságtalanság - méltatlanko­dott még mindig Széchenyi -, hogy én va­gyok a legnagyobb magyar, de Tisza mint­ha magasabb volna. - Ezt nem centiméterben mérik, gróf úr. Andrássy is monumentálisabbnak tűnik Szent Istvánnál... - De mindannyiunknál nagyobb Thuránsz­­kyné Gaál Erzsébet - szólt közbe József Attila, felmutatva a Gellért-hegy tetején pálmaágat tartó hatalmas nőalakra. - Róla mintázták - tette hozzá magyarázatképpen. ■ Mindaz, ami ezer éven át történt velünk, s amit szeretnénk a sors­harag számlájára írni, a mi tökéletlen­ségünk bűne. Ady Endre Ungváry Szobortalálkozó Zsolt ■ JOBBSZÉL 2020. június 24. 33

Next