Magyar Építőművészet, 1972 (21. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 5. szám

Emlékezés Csáky Józsefre 1888-1971 A rue Frédéric Schneider 2. szám alatt lakott már, nem messze a Port Clignaucourt-tól, mikor feleségem­mel meglátogattam 1927-ben. Akkor még álltak a régi Párizs falai, és megvolt a „Marché’ au puce”, a bolha­piac, az ócskaságok vására. Utána, harmincegy évig, 1958-ig nem jártam Párizs­ban, nem találkoztunk, csak levélben érintkeztünk időnként. 1959-ben kiállítása volt idehaza, eljött ő is, ötvenévi távollét után. Legutóbb 1964 nyarán én jártam Párizsban és felkerestem. A Magyar Intézetben hallot­tam, hogy súlyos beteg volt, három hónapig kórházban feküdt, de már otthon van, meggyógyult. A Frédéric Schneider utcai ház udvarának végében, régi műtermé­ben találtam. Kiábrándult, fáradt és keserű volt. Sokat törte az élet, élete végéig törte. Szegeden született. Művészi hajlamait látva, apja az Iparművészeti Iskolába íratta be. De nem volt mara­dása. Másfél év után otthagyta az iskolát, mert úgy érezte, hogy éppen azt nem tanítják, amit ő tanulni szeretne. Munkát, önmagát keresve bejárta Magyar­­ország legkülönbözőbb tájait. A mesterség titkait akarván megismerni, s gyakorlatában jártasságot sze­rezni. 1908-ig bolyongott így az országban, nagyobbára gyalog. Szombathely volt az utolsó hazai állomása, és utána meg sem állt Párizsig. Párizs akkor a nyughatatlan fiatalok gyülekezőhelye volt, s Csáky hamar megtalálta a nekivaló iskolát, környezetet. Beiratkozott a „La Palette” Akadémiára. Elindult művészi útján. A „La Palette” Akadémián született és alakult elmé­letben és gyakorlatban a kubizmus. Picasso, Braque és Léger tanították, tanulták, fejlesztették. Csáky beállott közéjük küzdőtársnak, de életre szóló barátnak is. Abban az időben találkoztam vele először. 1914-ben kitört a világháború. Ki így, ki úgy határo­zott saját sorsa felől. Csáky beállt az idegenlégióba katonának, hogy a végén, mint francia állampolgár kerüljön ki a háborúból. Sok viszontagságon, s Afrikán át, a háború végére a francia sereggel Magyarországra érkezett. Akkor tolmács volt Vixék táborában. Elju­tott Szegedre is, ahol felkereste anyját. 1923-ban találkoztam vele ismét Párizsban. Már elis­mert tagja volt a kubisták csoportjának, és biztosan haladt a hírnév felé. Az Avenue de l’Observatoire-on lakott szegényes körülmények között feleségével és két kislányával. Műterme volt ugyan, de olyan rozoga, hogy beesett az eső, így inkább vállalta, hogy az udvar­ban, egy fészer-szerű fedél alatt télben, fagyban, szél­ben, esőben a szabad ég alatt dolgozzon, faragja kőbe, szobrait. Műkereskedője is volt már. Leone Rosenberg, aki Picassót és a többi kubistát istápolta, szárnya alá vette, őt is kegyeibe fogadta. Minden szobrát megvá­sárolta, folyóiratban reklámozta műveit. 1925 telén Csáky szabadtéri műtermében faragtam kőbe egy szobromat, és így közvetlenül tanúja lehettem nehéz sorsának. Rosenberg ekkor is megvette minden szobrát. Mikor kőbe kezdte faragni, előre ki is fizette az árát, s mire a szobor elkészült, a pénz is elfogyott, így mindig szűkös anyagi helyzetben volt. Egy alka­lommal megmutatta Rosenberg akkor érkezett levelét, melyben a műkereskedő megírta: az utoljára vásárolt szobrát eladta egy műgyűjtőnek. Az árat is közölte. Tízszerese volt annak, amit Csákynak érte adott. A fel­árból természetesen az alkotó nem részesedett. Miért is részesedett volna? 1927-ben kerestem meg újra, már a rue Frédéric Schneiderben. Műterme, rendes lakása volt. A műkeres­kedővel szakított, saját lábán, viszonylag jó anyagi körülmények között élt. A művészi rangadón jól he­lyezkedett. A világ minden táján kiállított. Műgyűjtők keresték és vásárolták szobrait. Sokfelé jutottak mun­kái múzeumokba. A párizsi Art Modern birtokába egy egész sor szobra került. Megbízásokat kapott magáno­soktól, építészektől. Beérkezett! Az Iparművészeti Iskolát annak idején azért hagyta ott Csáky, mert ott művészetet tanítottak és mester­séget alig. Akkor bejárt egy sereg műhelyt, szerte az országban a mesterséget tanulta. A kőfaragástól szoboröntéstől kezdve mindent, ami tanulható. Meg­szerette a nemes anyagokat: követ, fát, bronzot, és a nemes mesterséget; a vésést, faragást, öntést, kikészí­tést, csiszolást, cizellálást, patinázást. Ezzel a poggyász­­szál érkezett Párizsba, a „La Palette” Akadémiára. — Olyan volt ez is, mint a többi akadémia, a tárgy előtt, modell előtt dolgoztak itt is a művészek, de ez csak ürügy volt, hogy túljussanak a tárgy konvencionális ábrázolásán, és felületet, képet, tárgyat, szobortestet fejlesszenek. Az anyagok érdekelték őket és a formák értékének, értelmének feltárása. Úttörők voltak és forradalmi tett volt, amivel foglalkoztak.­­ Abban a forradalmi légkörben természetes volt, hogy a művé­szek szembefordultak a múlt századi nagy elődökkel, Rodin anyagot hazudtoló naturalizmusával és Maillol akármilyen szobrászias klasszicizmusban fogant és gyökerező realizmusával. Nem mintha a múltat telje­sen negligálták vagy tagadták volna, de azt keresték meg a múltban, ami céljaikhoz közelebb feküdt. Csáky sokat tanult az egyiptomi szobrászoktól is, és amikor Picassóék felfedezték a néger plasztikát, mint mind­nyájukra, rá is hatottak azok. (A tizes, huszas évek kis bronzai.) Ő viszont az anyag és megmunkálás szerete­­tével, mívességével volt kinn élő magyarjainkra hatás­sal. (Különösen a fát faragó Bőthyre és a követ mívelő Hajdúra, ki egyébként egy ideig tanítványa is volt.) Csáky első párizsi szobrai kubusokból, hasábokból, hengerekből, gömbökből komponált kőszobrok. Töme­gükben, elosztásukban, arányaikban harmonikus kép­ződmények. Az alapformákra leegyszerűsített szob­rok után később a formák megelevenedtek. A gömb­ből, tojás formából női fej, meg galamb lett, a hasábból emberi alak, oroszlán, sas. Ezek készültek abban az időszakban, amikor Csáky virágjában volt. 1958-ban, harmincegy év kihagyással kerültem ki ismét Párizsba, és kerestem fel újból Csákyt. Harminc­egy év alatt sokat változott a világ. A műkereskedelem már a múlt század végén hangot kapott a művészet értékelésében. Az impresszionizmus felléptével az impresszionisták munkáit alig, vagy erősen csapott áron vásárolták, míg a múzeumi szellemű vagy azzal rokon művészetet pártfogolták. 1958-ban már a másik véglet­ben kereskedtek. Az absztrakt művészet divatba jött és a műkereskedelem sodrába került. A spekuláció a képbörzén életre kelt. Annál inkább, mert a régen olcsón megvásárolt, nem egyszer nyomorban fogant műtárgyak ára a csillagokig emelkedett, és nem lehe­tett tudni, hogy melyik művészeti irány és melyik művész futja majd be ugyanezt az utat. Döntő szava lett az új művészet megítélésében a műkereskedelem értékítéletének. Ez dobta fel és dobta el a művészeket. A műkereskedelem lett a rangadó, s jaj volt annak a művésznek, aki művészi meggyőződésből megváltoz­tatta művészetének megjelenési formáját. Csáky akkor volt absztrakt, amikor fejlődéséhez szükségét érezte, hogy a formára helyezze a hangsúlyt. Akkor, amikor a műkereskedelem még nem látott az absztrakt művészetben fantáziát. Mikor mondanivalója közelebb vitte a látható valóság ábrázolásához, akkor figurális szobrokat készített, még ha ezzel ki is esett a műkereskedelem kegyeiből. Lépésről lépésre tért vissza az ábrázolás konvencionálisabb módjához. Egyes legutóbbi munkáiban még a meséhez is eljutott és a romantikához. De ami már az első nonfiguratív dolgait is jellemezte, az végigkísérte egész munkásságát: líra volt még a geometrikus kompozícióiban is. A formá­kat átköltötte, átemberesítette. Humánum volt ben­nük. A legutóbb 1968-ban nála látott szobrok közül em­lékezetemben van egy, a kilenc múzsát ábrázoló, sorba komponált kilenc nőalak, és négy lehelet finoman meg­munkált, lapos relief. 1968 nyarán kerestem fel utoljára. Kisebbik lányával lakott együtt. Szerényen, visszavonulva élt munkákkal zsúfolt műtermében, és nem azon búsult, hogy a kon­junktúra nem sodorta magával, hanem azon, hogy a betegség levette lábáról. Nem tud már dolgozni. bor Pál

Next