Régi-Új Magyar Építőművészet, 2020 (1-4. szám)
2020 / 2. szám
Az átörökítő Fekete György (1932-2020) emlékére SZÖVEGI text: SZEGŐ GYÖRGY Fekete György azok közé a pályatársaink közé tartozott, akik tudták, mit kaptak az elődöktől, és egész pályája során azon munkálkodott, hogy ezt az örökséget gyarapítsa és továbbadja. Nehéz hiánytalanul felsorolni azokat az állami intézményeket, amelyeknek ott volt az alapításánál, a Nemzeti Kulturális Alaptól kezdve a szakmai szövetségeken, közép- és felsőfokú iskolák formai és tartalmi újjászervezésén - ezek között kiemelném a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetét. Újjáélesztette a Magyar Iparművészet patinás szakmai folyóiratot. Alapítója és első elnöke volt a Nemzeti Kulturális Alapnak. Két cikluson át elnöke volt a köztestületté alakuló Magyar Művészeti Akadémiának. Vezetése idején az Akadémia kiteljesedett. Számos kitüntetése mellett a Nemzet Művésze volt. Nagy formátumú személyiség volt, „kulturális stratéga” - ahogyan a művészet tradicionális értékrendjét őrző küldetését önmaga meghatározta. Célratörően fogalmazott, ezért harcra és tettekre késznek kellett lennie. Az ezredfordulón teret nyert művészeti fősodorral megbékélni nem tudó világképéért, a tradíció szilárd alapjain álló véleményéért kiálló kultúraőrző volt. De képes volt higgadtan érvelni, friss vitaképessége nem hagyta cserben durva támadások közepette sem. Fiatalos energiáit, fáradhatatlan munkabírását mindenki, még az ellenfelei is elismeréssel nyugtázták. Elképesztő tempót diktált, ezzel gyakran közvetlen környezetét is kétségbe ejtette; mindenki másnál hatékonyabban és összefogottabban szervezett, intézkedett. Pontos ítélőképességgel választotta ki azokat, akikkel a kultúrába integrálható tehetségét és energiáját tovább kívánta vinni. Tisztában volt az alkotóművészet szerteágazó területeinek minden gondjával-bajával, és a lehető legtöbb fórumon igyekezett kiharcolni a tehetségek kibontakoztatását, elismertetését, népszerűsítését. A nagy múltú Magyar Iparművészet folyóirat általa indított új folyamában a tervezőművészet minden ága nyilvánosságot kapott, a klasszikus iparművészettől a népi kultúrán át a digitális művészetekig. Főszerkesztői tevékenységével közösséget formált a hazai iparművészek széles táborából, szinte pionír hevülettel támogatott közös platformokat, a közös szakmai érdekek mentén alakuló csoportokat. A belsőépítészetet, mint fenyegetett műfajt, szárnyai alá vette. Vallotta: „nincs építészet belsőépítészet nélkül”. Zsennyén évről évre hiteles előadókkal biztosította a belsőépítészek szakmai találkozóját, amelyek testvéries légkörében ő maga is élvezettel, odaadóan megmerítkezett. 85 éves volt, amikor életmű-kiállításán bemutatta azokat a döntően fából formált mozaik-munkáit, amelyeket az utolsó évtizedekben, kultúrpolitikai tevékenysége mellett is folyamatosan, szenvedéllyel készített. Ezek a tárgyak Fekete György személyiségének legnemesebb, integráló-átörökítő vonásait jelenítik meg: azt a módszeres, precíz, ugyanakkor lendületes alkotói attitűdöt, amellyel a létező világ dirib-darabjait összerakosgatva új, személyes világot formált, megőrizve az anyag egyediségét, átlelkesítve azt saját intuíciójával. Gyönyörködött és gyönyörködtetett mozaikjai kompozícióiban, azok klasszikus értékeket továbbadó, emlékörökítő kollázs-tartalmaiban és nemes anyaghasználatában. Alkotásaiban is, közéleti munkásságában is a magyar lélek sajátosságait képviselő kultúráért, művészetért állt ki, ezért eréllyel, fáradhatatlanul küzdött és dolgozott. Igen korán, már 1964-től önálló műterme volt. Belsőépítész munkáiból csak a legfontosabbakat sorolom itt fel: Olimpia Étterem, Pécs (1959); Orvos Egyetemi Klinika, Pécs (1963); SZOT-szállók, Balatonlelle, Budapest, Bük, Győr, Lillafüred, Pécs, Siófok, Szeged (1969— 83). Szívesen gondolt vissza a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Néprajzi Múzeum és az Esztergomi Kincstár állandó kiállításainak általa tervezett installációira (1987-89). Számos kiemelt nemzetközi magyar kiállítást tervezett, ezek közül számomra is emlékezetes maradt a Prágai Quadriennálé keretében rendezett színházi világkiállítások magyar pavilonjainak sorozata, amelyeket később tőle örököltem meg. Az utóbbi években a Magyar Építészeti Múzeum működési feltételeinek, otthonra találásának gondjaira koncentrált. A majdani kiállításnak a magyar történelmet megjelenítő tartalmát, nemzeti identitást közvetítő programját képviselte. A magyar nemzeti építészet korai emblematikus épülete, a kibővített és rekonstruált Vigadó újranyitása történelmi léptékű tett, és ez nagyban az ő tevékenységéhez kötődött. A Vigadó impozáns felújításában vállalt szerepét mérlegelve az általa elképzelt Magyar Építészeti Múzeum megformálásának ügye reményteljes közeljövőnek ígérkezik. Fekete Györgyöt belsőépítészként, szakmai könyvek szerkesztőjeként régóta ismertem szépírói munkáival együtt, saját számadása szerint összesen 18 kötete jelent meg, ezek között több a verseit is publikálta. Univerzális alkotó volt, látszatra egymástól különböző műfajaiban szétválaszthatatlan egységként tárult fel SZCÉNA SCENE