Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-01 / 40. szám

16 Postagalamb Olvasói levél a Financial Times-nak Tisztelt Szerkesztő Urak, meglepve, felháborodottan és csalódással olvastam N. Dentonnak a magyar „szél­sőjobbról" írt cikkét, amely a Financial Times 1992. szep­tember 2-i számában jelent meg. Meglepett és felhábo­rított, hogy Denton úr ilyen elfogult cikk írására ragad­tatta el magát, amelyben csak úgy hemzsegnek a vá­doló szavak, a megkérdője­lezhető és a félrevezető cél­zások. Denton úr cikke azt sugal­mazza, hogy Magyarorszá­gon seregestől nyüzsögnek az olyan szélsőségesen naci­onalista antiszemiták, akik a magyarországi zsidó közös­séget bűnbakként kívánják odaállítani. Ez képtelenség, hazugság. Ezzel szemben Denton úr helyesen állapítja meg, hogy Csurka úr céljai közt szerepel, hogy néhá­nyat számos „ember közül számoltassanak el, akik az elmúlt kommunista rend­szer alatt nagy vagyonra vagy befolyásra tettek szert". Mi ebben a rossz? Ha a második világháború után nem lettek volna a nürnber­gi perek és az összes náci szabadon létezhetett volna, vajon lehetne-e akkor egy olyan tevékenységet, mint a Simon Wiesenthal úré, „egy németellenes fajüldöző hepciáskodásaként" minő­síteni? Ugye, hogy nem! Tisztelettel: John Dávidházy, Athén (II.). Amennyiben levelem nem, vagy csak kivonatosan ke­rülne közlésre, leköteleznének, ha azt Denton úrnak eljuttat­nák, mert szeretném, ha megis­merkedne annak teljes tartal­mával, hogy így esetleg más szemszögből is megítélhesse azokat az eseményeket, amelye­ket Magyarországon lát és hall, és amelyekről tudósít.) Ékés bizonyíték Eddig azért nem léptem be az MDF soraiba, mert szomorúan tapasztaltam, hogy amíg az ellenzék arcátlanul csúsztat, hazudik, még törvénytelenséget is „mer" és „tesz", addig a legnagyobb kor­mányzópártnak semmit nem tanácsos, az igazságot kimondani sem szabad és még az alkotmánysértőkkel szemben sem lehet fel­lépni. A Csurka-féle minimálprogram reményt kelt a valódi rendszer­­változás megvalósítására, amelyet már mint aktív MDF-tag, ma­gam is elő szeretnék segíteni. Figyelemreméltó, hogy Csurka úrnak a sokat bírált - a nemzeti összefonódással kapcsolatos­­ megállapítását maguk a nemzeti­színű „madarak" támasztották alá azzal, hogy rekordgyorsasággal hívták segítségül az „amerikai nagybácsit". De ha önként jött, az is ugyanennek az ékes bizonyítéka. Csordás Józsefné Budapest Kik állnak Debreczeni mögött? Többen is feltették nekem az elmúlt napokban azt a kérdést, hogy lehet az, hogy eddig alig­­alig lehetett hallani Debreczeni nevét a politikában, most meg egyszerre ekkora teret adnak neki, csakhogy ország-világ előtt fasiztázza az MDF alelnö­­két? Hirtelen én sem tudtam, ho­vá tegyem. Azután felbukkant agyam képernyőjén egy jó kül­sejű, megnyerő mosolyú fiatal­ember az 1989-es év taggyűlé­sén, amint az MDF nagy egyé­niségei körül sündörög, lelke­sen jelentkezik a különböző munkabizottságokba, rendsze­rint a többségi állásponthoz csatlakozik, kerüli a sarkos megfogalmazásokat. S most hirtelen ez a durva kirohanás a saját pártja alelnöke ellene a Népszabadságban, a marxista népámítás szaklapjában? Lehet, hogy cikkét mások ír­ták és ő csak a nevét adta hoz­zá? Mindegy, ez így is, úgy is áru­lás. Csak így még kisszerűbb. Az árulót történelmi időkben halállal büntették. Most csak megvetésünk sújtja. Mert a le­­nácizás nemcsak az alelnök­­nek, de az MDF-tagság túlnyo­mó többségének is szól. Mert a Csurka-tanulmányban szerep­lő témák felmerültek már az utóbbi idők MDF-fórumain. Az emberek nem értették, hogy az MDF ígéreteiben is szereplő oly fontos lépéseket, mint a törté­nelmi igazságtétel, a „tavaszi nagytakarítás", a gazdasági el­számoltatás stb. - a kormány miért nem képes megvalósíta­ni? Csurka érzékeltette az általá­nos elbizonytalanodást, össze­gezte a hozzászólásokat és vá­laszt adott a kérdésekre. És ezek a válaszok az MDF-tagság döntő többségének vélemé­nyét fejezik ki. Felvillant bennem még egy emlékkép: amikor egyik nagy­­gyűlésünkön az MDF-en belüli liberális csoportot trójai falónak neveztem, Csurka volt az, aki megvédte őket, mondván, hogy ők az MDF-hez szorosan hozzátartozó liberális irányzat tagjai. Nos, ha nem Csurka Ist­vánról, a népi-nemzeti irányzat húzóemberéről lenne itt szó, most még egy kis kárörömet is érezhetnék. Hisz humoros is a kép: az MDF-vezetőség ked­venc liberális ölebjei közül az egyik ismét hamisnak bizonyul és jól beleharap az őt simogató kézbe. Kalmár Imre Árpád Budapest Magyar Fórum 1992. október 1. Kötélhúzásban A kánikulai hőséggel és izgalmakban bővelkedő nyár elmúl­tával megtartottuk szeptember havi összejövetelünket. Arra az egységes álláspontra jutottunk, hogy nekünk, rádió- és tévé­hallgatóknak, illetve nézőknek - akik előfizetők is vagyunk - fel kell emelnünk szavunkat, különben a nagy kötélhúzásban igényünk, jogunk és pénzünk továbbra is elsikkad. Úgy is mint szervezet, úgy is mint egyének, szeretnénk han­got adni azon óhajunknak, hogy a rádió utóbbi években leg­jobban várt és hallgatott műsorában, a Vasárnapi Újságban egy jottányi változás se essék. Sem Győri Béla vezetését, sem a mű­sor szellemét és módszereit illetően. Lehet, hogy többeknek nem tetszik, de nekünk - és az általunk is képviselt ezreknek - igen, sőt nagyon is! Annyi sok ellenzéki és kormánymocskolás­­ra rendszeresített műsort találhatnak rádiójukban, amennyit csak akarnak. Akár megcsömörlésig. Valaki nemrég azt mond­ta, nem kötelező hallgatni, el is lehet azt zárni. Hát legyen leg­alább a vasárnap reggeli műsor az, amit nem mi zárunk el. Olyan túlzott kérés lenne ez? Ugyanez vonatkozik Chrudinák Panorámájára és a Pálfy G. István szerkesztette Híradóra is. Az egyes csatorna napi 13-14 órányi adásidejéből talán nekünk is juthatna egy-egy órácska. Hogy a demokráciába vetett hitünket és önbecsülésünket ne veszítsük el végképp. A Magyar Demokrata Fórum Jánoshalmi Szervezete KÓSA DÁNIEL RAJZA Miért kell hallgatni? Csurka István úrnak Ön kedves hetilapunk au­gusztus 27-i számában azt írja, hogy a második háborúvesztés után országunk határait ugyanott húzták meg, ahol az első vereség után. Elgondolkodom azon, hogy miért kell következetesen elke­rülni Pozsonyliget, Horvátfal­­va, Oroszvár és Dunacsúny sorsának említését? Miért kell szó nélkül hagyni, hogy vezető cseh vagy szlovák politikusok hangoztassák azt, hogy saját országukon belül azt tesznek, amit akarnak? Merem mondani, hogy e négy települést érintő párizsi döntéssel nagyon kevesen van­nak tisztában. Milyen alapon, milyen nyo­másra, kinek az érdekében vet­tek el tőlünk 1945-ben újabb négy falut? És miért kell erről politikusainknak hallgatni? Vaszary Pál Győr ( “ ) Esti mese felnőtteknek Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csú­nya bácsi, úgy hívták, hogy Csurka bácsi. Ez a bá­csi egyszer „nagyon csú­nyát" írt az újságjában. Először csak halkan kezd­tek pusmogni, de egyre dörgedelmesebb lett a hang. És ez a „hírhedt" hang (Népszabadság) elju­tott Tom bácsi fülébe. Rög­tön itt termett Tom bácsi, leült az Antall bácsival szemben, és alaposan megmosta az Antall bácsi fejét, mert nem vigyázott jobban kis báránykájára. Az Antall bácsi hiába mondta a Tom bácsinak, ő nem tehet róla, ő csak szépre, jóra tanította az el­tévedt báránykáj­át, a Csur­ka bácsit, de minden hiába. A Tom bácsi meg súgta, megmondja a Bush bácsi-V ___________ nak, milyen rosszak is az Antall bácsi gyerekei, most aztán várhatjuk, hogy a Bush bácsi segít az Antall bácsiéknak. De ekkor An­tall bácsi segítségére sietett a Király bácsi és kérve kér­te Tom bácsit: „Ne tessék minket beárulni a Bush bá­csinál, ígérjük, ha a Csurka bácsi még egyszer el meri mondani a lapjában a véle­ményét, kukoricára térde­peltetjük". Na, most itt állunk, és nem tudjuk, hogy a Tom bácsi megkönyörült-e az Antall bácsin és a Csurka bácsin, és kapunk-e ke­nyeret a Bush bácsitól. Most szépen aludjunk, reggel majd meglátjuk, mit eszünk! Bihari Nagy Ferenc Debrecen Levél a Felvidékről Tisztelt Szerkesztőség! A Magyar Fórum hetilap rendszeresen érkezik a ser­kei református lelkészi hiva­talba. Gyülekezeteimmel együtt hálásan köszönj­ük az áldozatkészséget. Kérem -V______________ amennyiben lehetséges - a továbbiakban a lévai refor­mátus egyházközség szá­mára lehetővé tenni a heti­lap olvasását. Köszönettel és tisztelettel: Erdélyi Judit Serke Vendégjog A stockholmi labdarúgó Európa-bajnokság előtt telefonon meg­kerestek minket azzal a kéréssel, hogy nem tudnánk-e a Magyar Házban szállást nyújtani két magyarországi sporttudósítónak? Befogadtuk őket. A labdarúgótorna éppen csak véget ért, amikor Budapestről te­lefaxon elküldték a Nemzeti Sport aznapi számában megjelent, velünk foglalkozó, bennünket becsmérlő cikket. Ennek az írásnak mielőbbi közlése olyannnyira sürgős volt, hogy meg sem várták, amíg a cikk írója, Lakat T. Károly, eltűnik a Magyar Házból. Nem számoltak azzal, hogy egy Budapesten megjelent írást néhány má­sodperc múlva mi itt, Stockholmban olvashatunk. Vezetőségünk épp akkor ülésezett a Magyar Házban s így kitű­nő alkalom nyitt L.T.K számára, hogy a teljes gyűlés előtt s most már személyesen és szóban előadhassa szempontjait. Bizonygatta, hogy írását otthon a szerkesztőségben meghamisították Hamarabb utolértük, mint a sánta kutyát. De hát mivel is érdemeltük ki L.T.K. gyűlöletét? Az, hogy megtakarítottunk nekik néhány tízezer forintot, az ép erkölcsű emberek világában az ellenkező magatartást indokolná. Az bántotta, hogy az itteni emigráció körében azokat az értékeket ápoltuk 36 éven keresztül és adtuk át gyermekeinknek, amelyek­ről ma otthon is újra lehet beszélni és nemzeti értékként tisztelni? Lakat T. Károly, miközben magabiztosan, együgyű szólamok­ban minket oktat, nem veszi észre, hogy idő- és térzavarba került. Lakószobájukat egyébként így hagyták hátra: az ebédlőasztalon papucs, benne rothadt citrom. A konyhában, a tűzhelyen felejtett edényben bűzlő, néhány félig megrágott kolbászdarab. A mocskot mi eltakarítottuk. Mert a Magyar Házat nekünk ma­gunknak kell takarítanunk. Ez fennmaradásunknak magától érte­tődő alapfeltétele. Egy sajtóorgánum - mely ilyen valótlan és destruktív dezinfor­­mációval foglalkozik - és annak tevékenysége kinek a számára és mennyiben „sport"? És mennyiben „nemzeti" a Nemzeti Sport? A Magyar Ház Közösség tagsága nevében Kalocsi Miklósné elnök Stockholm (A stockholmi magyarok levelüket elküldték a MÚOSZ címére is.) Mélypont A hét műsorában hangzott el Szalay Zsolt szájából, hogy mi­vel a Vasárnapi Újság főszer­kesztője, Győri Béla helyt adott Csurka István Soros Alapít­vánnyal kapcsolatos vélemé­nyének kifejtéséhez, ezért vagy emiatt Szalay Zsolt Győri Bélát, a kitűnő tollforgatót megfosz­totta főszerkesztői tisztségétől és menesztette a Vasárnapi Új­ságtól. Ez az intézkedés megdöbbe­nést váltott ki a Magyar Rádió hallgatósága körében. Mi, akik rendszeresen hallgatjuk a ked­velt műsort, e méltánytalan és jogtalan intézkedésbe nem nyugszunk bele, mivel nem ér­tünk egyet ezzel az intézkedés­sel, már csak azért sem, mivel Győri Béla tudja, hogy mit lehet és mit nem szabad. Ezzel szem­ben Szalay Zsolt nincs tisztában azzal, hogy mit szabad. Eltűri a káromkodást. Avagy a volt elv­barátnak, elvtársnak mindent szabad? Történt pedig az eset a Mély­pont cimű adásban: „Túl lehet­­­ élni a nagy krízist" - témájá­nak fejtegetése közben Popper Péter csúnyán káromkodott. De nézzük, valójában ki is ez a Popper Péter? A 60-as években a Gyógypedagógiai Főiskola ta­nulmányi osztályán dolgozott. Jelenleg egyetemen tanít és emellett gyakran szerepel mint pszichológus a rádióban és a te­levízióban. Él is - sőt visszaél­­ a lehetőséggel. Neki mindent szabad? - kérdem Szalay Zsolt­tól - még káromkodni is?! Nincs az­ országban különb pszichológus, aki megválogat­va szavait, szerényebben, ön­hittség és beképzeltség nélkül végezné a felmerült kérdéssel kapcsolatos elemzéseit? Van. Nem is egy. De ezek háttérbe szorulnak, mert nem tartoznak a brancshoz. A múltban nem voltak párttagok, mint Szalay Zsolt és Popper Péter. Ők ma is a régi garnitúrát képviselik. Szi­lárdan tartják állásaikat, az ér­tékesebb, az ország érdekeit szívükön viselő, karizmatikus személyiségek lejáratásával mindaddig, amíg ezt a többség eltűri. Szabó Miklós Budapest ­ Kedves Magyar Fórum! Hálával és tisztelettel mondunk köszönetet mind­azoknak, akik önzetlen se­gítségükkel hozzáférhetővé teszik az államhatárokon kí­vül élő magyarság számára a „Magyar Fórum"-ot! Számunkra itt Erdélyben valóban pótolhatatlan szel­lemi ajándék - betekintés a magyar közéletbe. De jelenti azt is, hogy nem vagyunk magunkra hagyatva jogain­kért vívott harcainkban. Isten áldását kérjük a Ma­gyar Fórum Szerkesztőségé­re és a magyar jövendőre! Vinczellér Gábor református lelkipásztor Magyaró

Next