Magyar Fórum, 1996. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1996-11-07 / 45. szám
1996. november 7. ^=6 *i ^ , 'X o ^^4=MAGYAR FORÜM ff Neiffert magyar költő 1956-ról 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulójának tiszteletére verses antológia jelent meg, amelynek szerzői - élők és holtak - a forradalom előzményeiről, a hősies küzdelemről és a bukást követő megtorlásról vallanak. A Magyar Írószövetségben 1996. október 24-én mutatták be a Vérrel virágzó 1956 című verses antológiát, amely negyvenhat esztendő lírai termését gyűjti egybe. A Hét Krajcár Kiadó által megjelentetett válogatást Benke László szerkesztette. Az ünnepi eseményre meghívták az összes hazai politikai párt vezetőjét, de közülük nem jött el senki, még csak ki sem mentették magukat. (A sors iróniája, hogy egyedül Horn Gyula volt az, aki személyes küldötte útján üdvözölte az antológia bemutatóját...) A válogatás első része az 1956-os forradalmat megelőző esztendőkben, leginkább titokban, illetve a börtönök világában keletkezett verseket tartalmazza. Ezek közül ma már klasszikusnak számít Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, Tollas Tibor Az őr, Tóth Bálint Vigyázzatok az éjszakára! és Gérecz Attila Alkony című verse. A szabadságharc mártírhalált halt neves költője, Gérecz Attila, aki 1956. november 4-én esett el a megszállókkal vívott fegyveres küzdelemben. Kárpáti Kamil költő a könyvbemutatón joggal rótta föl a hazai közoktatásnak és a könyvkiadásnak azt, hogy a mártír költőt még ma sem ismerik eléggé. Gérecz Attila 1954 októberében a börtönben írta a XX. századi magyar szerelmi líra egyik legszebb darabját, Alkony című versét: „Ruhád majd lassan nászra áldozod, / s öledre kúsznak bíbor csóknyomok, / s a föld, mert szűzi véred áldozod, / kigyúlt, pogány oltárrá változott, / felizzó, rőt parázzsá festve meg / ringó öledre kulcsolt testemet.” Tóth Bálint, a költő- és harcostárs később így emlékezik Gérecz Attilára Sirató című versében: „(...) sírod marad itt miközöttünk: / csak sírod, zuzmós, havas ágak alatt, a november / könnyes esője alatt, szép arcok alatt, és / kék fejüket múlásba ütő bimbóknak könnye alatt (...)” A versgyűjtemény második részének címadója (Felmutatjuk véres fejünket) Jobbágy Károly új rádió mellett című versének egy sora. A válogatásnak ez a legmegrázóbb, s talán lírailag is a legértékesebb fejezete, hiszen a versek a forradalom kitörésének és hősies harcának, valamint az elbukást követő dermedt téli hónapok történetét mondják el. Itt mindegyik alkotásról külön is kellene szólni, hiszen szinte valamennyi mérföldkőnek számít az ’56-os líra történetében. Tamási Lajos Piros vér a pesti utcán című verse a forradalom kezdetének, a békés tüntetések áldozatainak, a Halottak napja című pedig a fegyveres harcok mártírjainak állít emléket. Vas István az ismert újszövetségi történetet használja keretként Az új Tamás című versében, amelyben a költő 1956 novemberében a következőképpen vall a magyarságáról, illetve siratja el a vesztett szabadságharcot: „Halottak napja. A határon át / Özönlenek idegen katonák / Jönnek a hódítók s a gyilkosok/ Magyar vagyok. / És nem vagyok többé kettős, csak egy, / Bizonyosság dobbantja szívemet, / S értelme lett a nem értett igéknek: / Te vagy az út, az igazság, az élet.” Vas István vallomása egyben bizonyság arról is, hogy a hazai zsidóságon belül nemcsak landeszmanni gúnyolódók vannak. Sajnos, a Vas Istvánhoz hasonlók hangját egyelőre még elnyomja a nemzetgyalázók kórusa. Ugyanez a magyarságszeretet sugárzik az antológia egyik illusztrátorának, a szintén zsidó származású Szántó Piroskának, Vas István feleségének chagalli ihletésű rajzaiból is. A kiadvány további két illusztrátora Szalay Lajos és Kondor Béla. Psalmus Hungaricus (Magyar zsoltár) címmel különböző korokban, más-más mondanivalóval több magyar költő is írt verset. Lakatos István is ezt a címet adta a kötetben szereplő, terjedelmét és irodalmi értékét tekintve egyaránt nagy versének. A Kecskeméti Végh Mihály stílusában, archaizáló magyarsággal megszólaló költemény a nemzetszeretet egyik legszebb alkotása. Az antológia többi költőjével ellentétben Márai Sándor nem idehaza, hanem New York-i emigrációban írta a gyűjtemény talán legismerteb és legnépszerűbb alkotását, a Mennyből az angyal című verset. A megtorlásról, a forradalom valódi eszméinek és célkitűzéseinek elhallgatásáról, meghazudtolásáról szól a Nincs irgalom című fejezet. „Halottakat / a sírban tovább ölni nem szabad. / Holttesteket / hazugsággal takarni nem lehet. (...) Próbáld, tagadd / a titokban felakasztottakat. / Nyarak, telek / őrzik örökre a megölteket” - írta Lakatos István 1959-ben In memóriam című versében. A negyven magyar költő 1956-ról szóló 77 versét tartalmazó válogatás zárófejezete, a Túlélők egyik, azonos című verséből Tollas Tibor látomásos módon már 1986-ban megfogalmazta a mára keserű valósággá vált gondolatot: az egykori gyilkosok, a pufajkások, illetve a hajdani ávósok ivadékai szép lassan az 1956-os forradalom legszebb eszméit is kisajátítják maguknak: „Múltunkat elrabolták, / a sivár jelen hallgat. / Ők élik túl, a holtak, / a győztes forradalmat”. Hering József Tóth Ilonáról egy pertársa elutasított semmisségi folyamodványa jogcímén Éppen készültem Tóth Ilona-sorozatom ötvenhatodik folytatásához (Vagyok című egyszemélyes folyóiratomban jelenik meg hónapról hónapra immár öt éve), amikor felkérés ért: írjak róla a Magyar Fórumnak tollamonlelkemen. Kedvemre tettem, mert igazságérzetemre adta magát a kérés, s adta a gyakorlatban is, mert úgy kezdhetem, mintha a sorozatomat folytatnám. Lukács József semmisségi folyamodványával, melyre - 1990 novemberében nyújtotta be a Fővárosi Bírósághoz - 1991 februárjában kapott határozatot. Lukács József a Tóth Ilona-ügy IX. rendű vádlottjaként került bíróság elé, az akkoriban bevett hibridizáció jegyében. Hogy miként került bele - lévén, hogy semmi összefüggésben azzal nem állt -, máig feljövő rejtély számomra. Rejtély továbbá, hogy a sértett valóban besúgó volt-e - ezért kellett volna ugyanis lakolnia a forradalmi törvények értelmében, aminek végrehajtására Lukács szófogadóan vállalkozott és amit gyermekdeden teljesített. Persze, hogy gyermekdeden, hiszen maga is gyerek volt még. Mélyen kiskorú, nemhogy a cselekmény elkövetésekor, de még bíróság elé állításakor is. A sértett viszonylag könnyebb sérüléssel megúszta, a legfőbb felbújtót kivégezték. Lukács társát nyolc évre, őt magát tizennégy évre ítélték. Ebből hat-hat és fél évet leült, szabadulása után becsületesen megdolgozott a kenyeréért, semmilyen vétséget sem írhattak a kontójára. A semmisségi folyamodványát természetesen elutasították. A társadalom - olyanamilyen, de mégiscsak fungáló - legitimációja után csaknem két évvel. S ma sem lenne több esélye. Mindezek után illő egyáltalán feltenni a költői kérdést: mennyi esélylyel pályázhatna Tóth Ilona? Ha, mondjuk, meglenne a lehetősége arra, hogy pályázzon. Az embernek csakugyan George Orwell Animal Farm című könyve jut eszébe - magam még csak eredetiben olvashattam, azóta tudom, magyarul is olvasható, talán Állatgazdaság címen, ez lenne a legkézenfekvőbb fordítása. És az embertől elorzott állatgazdaságban (uralomban) örök érvényű ítéleteket mondó disznai. De hát az Úrnak legyen dicsőség és semmiképpen sem válogatott disznainak, nem zavarja ezeket az urakat (hölgyeket) - csak azért használom a zárójelet, mert az említett határozat aláírói között hölgy is szerepel: Miszlainé dr. Lányi Éva; de álljon itt a férfi aláírók neve is: dr. Kiss Zsigmond, dr. Édes Tamás (édességére de nagyon jönne most egy bonmot a nyelvemre); szóval, nem zavarja az urakat, hölgyeket, hogy közben illegitimből legitimbe fordult a világ? Hogy - állítólag - rendszert váltottunk? Hogy megtört a zsarnokság uralma, mindennemű (bírói, ügyészi) önkényeivel egyetemben? Hogy lassan nem lehet „jóízűen elmondani Illyés Gyula versét, miszerint: ... Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van... (?) Hát tényleg még Lenin sem tudta megtaníttatni ezekkel az urakkal (hölgyekkel) - pedig eléggé sulykolták a tételeit -, hogy a forradalom nem mechanika, hanem népindulat terméke, s a végletekig fokozott ellentmondások robbantják? Hogy nem lehet elmarasztalni azokat a lázadókat, felkelőket, forradalmárokat, hatalomdöntőket, akiknél a hatalom százszor bűnösebb és példamutatóbb törvényszegésben, gyilkolásban? Vim vi repellereket tartja, még muzsikájával is megjegyzésre méltóan, a római jog. Azaz: Erőszakot erőszakkal visszavetni megengedett. Ma is él Európa joggyakorlatában, csak a magyaréban ne élne? Jobb lenne a békesség - mondják az egykori törvényszegők, gyilkosok s azok eszméinek hordozói. Én is ezt mondom. Mondjuk úgy, hogy a csakugyan demokráciára, embervédelműségükre törekvő hatalom kiirtja magából és járulékos testületeiből beteg beidegződéseit, melyek szerint a Hatalom és nem a Nép az Úr, suba alatti - sub rosa, hogy fennköltebben mondjam - integrációs törekvéseivel egyetemben, s átállna a hatalom disznóságai helyett, polgárai érdekeinek védelmére. S mindezt hálával és köszönettel tenné. Hálával és köszönettel venné a meggyötörtek, megalázottak, hosszú időre szabadságuktól fosztottak - az életüktől fosztottak ezt már úgysem tudják megtenni - gesztusát s arra gesztussal felelne. A semmisnek nyilvánításnál amúgy sincs jobb és életmentőbb alternatívájuk. Megúszhatják a nyilvánosságot, mely visszaidézőbb és részletezőbb lehet és könnyen megeshet, hogy az egykori és netántán ma is trónon vagy trónközelben élő törvénysértők is sérülhetnek. Amint a kezembe került az elutasított semmisségi folyamodvány, siettem vele dr. Káhler Frigyeshez, az Igazságügyi Minisztérium akkori illetékes főosztályvezetőjéhez, hogy szokott impulzív modoromban megkérdezzem tőle: mi legyen ez, mire véljem? Jó hírrel csitított: a Tóth Ilona-ügy a legfőbb ügyész kezén van már és előreláthatólag zárosan perújrafelvétel lesz belőle, még valószerűbben semmisségi határozat. Pont kerül hát a végére, benne Lukács Józsefére is. Ez 1992 augusztusában történt. 1996 júniusában viszont, így hozta a pajkos véletlen, összefutottam a legfőbb ügyésszel, Györgyi Kálmánnal. Természetesen kérdeztem rá első kérdésemmel. Foglalkoznak vele - mondta a legnagyobb komolysággal. Talán a 40. évfordulóra ütemezték az ügyügyek, en bloc rendezését - támadt fel bennem később a gyanú. Lehet ekkora összefüggés-felismerés és előrelátás egy hatalomban, akárha önvédelmi okokból. Nem tudom. Ennek az írásnak a végére mindenesetre jól jön a feltevés, mert nem veszti el az érvényét, ha közben ki is hirdetnék... Hát még annak a szobornak, amely a magyar Jeanne dArc-ként ábrázolt Tóth Ilonáról készül már... Obersovszky (Oby) Gyula Az amerikai Life magazin képe 1957-ből Tóth Ilona és társai Markó utcai népbírósági tárgyalásáról. A kép bal oldalán az I. rendű vádlott, középen X-szel jelölve a szerző 9