Magyar Fórum, 2015. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-11 / 24. szám
8 MAGYAR BOR Töltsük már a bort is, ne csak az időt! A borászat ma már olyan, mint a versenysport Leiher Géza három hektár területen foglalkozik szőlőtermesztéssel az erdélyi, szatmári krasznabélteki szőlőhegyen. Az alábbiakban a szőlészetről és borászatról, a borkészítés és -forgalmazás jelenlegi problémáiról, valamint a borászat jövőjéről kérdeztük. A most többnyire legelőként vagy kaszálóként használt területeken valamikor többnyire magántermő szőlő termett, amiből bort készítettek. Nem véletlen, hogy a Károlyi-család, amikor az 1700-as években megkapta ezt a területet, maga is szőlőt termesztett rajta. A múlt század közepén az állami gazdaságok vezetői is jobbnak látták, ha meghagyják a szőlőt, hiszen több hasznot hozott, mint amenynyi hasznot hozhatott volna a búza vagy a kukorica. Az 1989-es változások után Krasznabélteken is gazdátlanokká váltak az állami gazdaságok földjei, így a szőlősök is kipusztultak, több mint tizenöt évnek kellett eltelnie, míg néhány krasznabélteki gazdaszellemű vállalkozó rá nem döbbent arra, hogy kár veszni hagyni azt, ami még megmaradt, sőt az üres szőlőterületeket is érdemes betelepíteni. Az elején nehezen ment, de amikor lehetőség adódott európai uniós pénzek lehívásához, többen éltek a lehetőséggel. Az állami gazdaságok idején kétszázötven hektár állami szőlős volt, és ugyanannyi területen termesztettek szőlőt - igaz, csak kisebb területen - magánszemélyek is. Jelenleg a háztáji magántermő szőlők mellett hatvan-hetven hektár újonnan telepített szőlő van Krasznabélteken, ez még mindig kevés ahhoz képest, hogy mennyi volt, de a minőség talán pótolja a mennyiséget, a lehetőség pedig megvan az újabb telepítéshez. Első generációs borász? - Szerencsém volt, hogy apámnak a szőlészet, a gyümölcstermesztés és a virágkertészet volt a szakmája. Mindig kutatóállomásokon dolgozott, ahol minden csínját-bínját megismerhette a mesterségnek. A fiúnak volt kitől tanulnia, és volt hol gyakorolnia is a szőlészetet és borászatot. Abban az időben még másként nevelték a gyerekeket, az otthoni munkából én is kivettem a részem, nem maradtam ki a szőlőgondozásból és a borkészítésből, de ennek csak a hasznát vettem a későbbiekben és hasznát veszem ma is, mert apámtól olyan dolgokat is megtanultam, amit egyetlen iskolában sem tanítanak. Akkor még egész másként tanultak a fiatalok, mint most. Diákkoromban, mint minden gyereknek, nekem is szükségem volt egy kis zsebpénzre. Elmentem napszámban gyümölcsöt szedni, amikor nagyobb lettem, fát oltani, amiért jól megfizettek. Abban az időben, az 1970-es években, ötezer lej volt egy Grigorescu televízió, én ennyit megkerestem egy nyáron akkor, amikor egy felnőtt fizetése havi 800-1000 lej volt. Igaz, hogy reggel héttől este hétig dolgoztam egész nyáron. Mehettem volna csavarogni is, de én összekötöttem a kellemest a hasznossal, akarva-akaratlanul tanultam meg olyan dolgokat, amelyeknek ma is hasznát veszem. Az én gyerekkoromban még tudták azt, hogy a gyereket otthon kell megtanítani a rendre, a munkára, a fegyelemre és a tiszteletadásra, nem az iskolában. A gyerek az iskolában és a közösségekben úgy viselkedik, ahogy otthon megtanulja. A borászatot csak részben lehet megtanulni az iskolapadban. Az összes többi elemét csak tapasztalatokkal, gyakorlattal lehet elsajátítani. Mindig hajlandónak kell lenni befogadni az újat. Nem szabad elfeledni a borkedvelők szokásait és kívánalmait. Ha egy borral kapcsolatban pozitív élmények érik a fogyasztókat, a mellett a bor mellett maradnak. Számomra különösen fontos, hogy olyan borokat készítsek, amelyek a „jól iható borok” kategóriájába tartoznak. Mi a jó bor titka? - Jó bort csak jó szőlőből lehet készíteni, egészséges szőlő pedig csak ott terem, ahol az valóban jól érzi magát. Fejlesztette a birtokát? - Amikor családot alapítottam, krasznabélteki apósomnak volt egy kis szőlője, aminek művelése családi hagyomány volt. Én ezt elkezdtem gondozni, később bővíteni, apró lépésekkel elkezdtem modernizálni. A nagyobb borászok - Hetei László és Johann Brutter - biztattak, hogy telepítsek én is nemes szőlőt. Ma már ott tartok, hogy három hektárt művelek meg. Ez elég sok ahhoz képest, hogy hobbiszintről indultam. Ma már nem úgy mennek a dolgok, mint régen, amikor a borászathoz elég volt egy daráló, egy prés és egy hordó. Modern eszközöket kell használnunk ahhoz, hogy könnyebb legyen a dolgunk, és minőséget termeljünk. Megváltozott a világ, mindenki minőséget akar. Ma már a borászat olyan, mint a versenysport, a borászok is a csúcsra törnek, mint a sportolók az olimpián, ahol tized- és századmásodpercekkel mérik az eredményeket. A borászatban is megvannak a mércék és az igények. Ma már a fogyasztói társadalom sokkal igényesebb, mint régen volt. Régebben az ételeket sem cicomázták annyira, mint most. Volt egy szűk réteg, amelyik adott magára, de a többség beérte az egyszerű ételekkel és italokkal. Megváltoztak az elmúlt évtizedekben a szüreti szokások? - A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesült a szőlőművelő. A jó bor nem úgy készül, hogy leszedik a szőlőt, azt kipréselik, hordóba teszik, és várják, hogy kiforrjon. A szőlőt kora reggel szedik, amíg még hideg, mert ha melegen szedik le, akkor elkezd erjedni, ami nem használ a bornak. A fehér szőlő esetében, miután leszedik, a szemeket gyorsan el kell választani a gerezdektől, és darálás után hordóba, inox- vagy üvegedénybe tenni, hogy majd lassan beinduljon a forrás. A feketeszőlő-szemeket is el kell távolítani a gerezdektől, de a héján kell hagyni addig, amíg majdnem kiforr, hogy a héjától vegye át a színt és az ízeket. Mind a fehér-, mind a vörösbor esetén a forrást szabályozni kell, hogy az lassan forrjon. A kiforrt bort tovább kell kezelni, de időt kell adni, hogy saját magát tökéletesítse. Mára már mondhatni, kihaltak a szüreti szokások. Régen kalákában szedték a szőlőt, ezt ma már nem lehet megtenni. Akinek kevés szőlője van, az hívhat néhány rokont és barátot szüretelni, majd elmegy segíteni azoknak, akik neki is segítettek, de három hektárnál ez nem kivitelezhető. A régi szüreteken megvolt a hangulat, a jókedv, ma már mindenki azt várja, hogy legyen este, és tudjon hazamenni. A fiatalok még tartanak egy-egy szüreti bált, de azt is modern zenével, más körülmények között. Az ó-, vagy az új bor a keresettebb? - Régebben az óbort szerették jobban, ma inkább a friss bor a keresettebb. Egy jól kiérlelt, tökéletesen tárolt bornak nincs vetélytársa. Főként most, amikor a bort nem hordóban tároljuk, hanem inoxvagy üvegedényben. Ha ezek az edények tele vannak, minél idősebbek a borok, annál jobbak. Divatosak a barikolt borok is. Ezeket egyszer használatos tölgyfahordóban érlelik, amiből a csersav átmegy a borba, és felveszi a vaníliás ízt. Szerintem ez olyan, mintha mindenféle ennivalóra ráhúznánk a fokhagymás mártást. Szüret után, amikor összegyűl az úgynevezett „mont”, abból törkölypálinkát főznek. Sokan azt mondják, ez a legegészségesebb pálinka. Ha hordóban tartják, jó színt kap tőle. Leiher Géza Magyar Fomix A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata Fogadjuk be II. János Pált! A szobrok jelentőségét, erejét éppen az bizonyítja, hogy minden korszaknak és rendszernek baja van velük. Az emberiség évezredes tapasztalatokkal rendelkezik a szobrok ledöntéséről, szétveréséről, szakszerű feldarabolásáról. Legtöbbször az előző rendszerek idején állított köztéri szobrokat tüntetik el, cserélik le egy „időszerűbbre”, a hatalom szemében rokonszenvesebbre. Különösen őrült pillanatokban megesik, hogy a múzeumokban található műalkotások is nemkívánatosakká válnak, több ezer évre visszamenőleg mostanság éppen ez folyik az Iszlám Állam által felügyelt városokban. Olykor pedig egy jobb sorsra érdemes szobornak nem is kell „kivárnia” a következő korszakot, mert már a saját évtizede kitermel keket, ellenséges alakokat, törekvéseket. Most éppen egy olyan személy szobra minősült nemkívánatosnak, aki néhány esztendeje még közöttünk volt, és világszerte hatalmas népszerűségnek örvendett. Korunk egyik legnagyobb erkölcsi-szellemi tekintélyéről, Szent II. János Pál pápáról van szó - bizony, éppen róla... Nem gondoltam volna, hogy mindössze tíz évvel a halála után le akarják dönteni a szobrát; gyanítom, mások is hasonlóan megrökönyödtek. Ha viszont elárulom, hogy az egyházellenes akció helyszíne Franciaország, döbbenetünk máris kisebb... Az északi Bretagne megye tízezer lakosú településén, Ploermelben járunk. A városka kulturális öröksége gazdag területén áll egy XIII. századi karmelita kolostor, egy XII. századi vár romja és egy XV. századi gótikus templom, melynek kriptája két breton herceg, II. János és III. János végső nyugvóhelye. (Bár a „végső” szó lassan megkérdőjelezhető, mert itt már semmi sem biztos.) A százéves háború több fejezete is Ploermelhez köthető. 2006-ban a város egyik központi terén egészalakos szobrot állítottak a lengyel születésű pápa tiszteletére - idén tavasszal a rennes-i közigazgatási bíróság jogerősen úgy döntött, hogy a művet fél éven belül el kell bontani. Az ítélet indoklása szerint „az alkotás elhelyezéséből és méretéből adódóan feltűnő, ezért ellentétes a francia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, továbbá az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel.” Mit lehet erre mondani? A köztéri szobrok már csak ilyenek: elhelyezésükből és méretükből fakadóan feltűnőek. Éppen ez a feladatuk, ezért készítik őket: a járókelők felfigyeljenek rájuk, tekintetüket felemeljék, eltöprengjenek róluk. A rennes-i bíróság számára persze nyilvánvalóan nem a méret a legfőbb baj, hanem az, hogy a szoborkompozíció tetején, a boltív csúcsán egy kereszt van - nem eltúlzott méretű, aranyos és puritán kőkereszt. A szobor nyolc méter magas: a szentté avatott pápa imára kulcsolt kézzel áll egy kő boltív alatt. A talapzaton az egyházfő jelmondata olvasható: Totus Titus, azaz Egészen a Tiéd. Egy grúz születésű, orosz állampolgárságú művész, Zurab Cereteli alkotta, aki nem mellékesen Ploermel díszpolgára. (Érdekesség, hogy e világhírű alkotó az ezredforduló óta kizárólag irdatlan méretű szobrokat készít. Sevillában álló Kolumbuszalakja ötven méter magas; moszkvai Nagy Péter-szobra kilencvennégy méteres; a moszkvai Győzelem parkban felállított második világháborús emlékműve majdnem 142 méteres. Szerényebb méretűnek nevezhető munkája, az Egyesült Államokban, Bayonne városkában létrehozott szeptember 11-i emlékműve is harminc méter magas. Ehhez képest nyolcméteres pápa-kompozíciója törpének számít. (Képzeljük csak, mit szólt volna a francia bíróság egy százméteres II. János Pál-szoborhoz!) Cereteli ezt a művét ajándékba adta Ploermelnek, és az önkormányzatnak csak a talapzatról kellett gondoskodnia. A rendkívül éber rennes-i bíróság ebbe már öt évvel ezelőtt belekötött: 2010-ben magas összegű büntetést szabtak ki Ploermelre azért, mert a szobor talapzatának elkészítését közpénzből támogatta. Ám nem ez volt az első támadás, ugyanis 2008-ban helyi anarchisták vécépapírral tekerték be a pápa szoboralakját. Egy vallásellenes, provokátor francia civil szervezet diadalittas közleményben ünnepelte az elbontásról szóló bírósági döntést, a modern emberiség győzelméről harsogva. Sajnos várható, hogy a francia fővárosban újabb eljárás indul, mert Cereteli művének kisebb másolata 2014 ősze óta Párizsban áll, méghozzá a Notre Dame-székesegyház mögötti téren. Igaz, II. János Pál ott még egyszerűbben, a boltív és a kereszt nélkül álldogál imára kulcsolt kézzel. Érdekesség, hogy a teret a szintén tavaly áprilisban szentté avatott XXIII. János pápáról nevezték el. A műalkotás lengyel kezdeményezésre került oda, az avatáson még Párizs első női polgármestere, a szocialista pártállású Anne Hidalgo is jelen volt. A Notre Dame előtti tér pedig II. János Pál pápa nevét viseli, már 2006 óta. Ennek háttere meglepő: az akkori szocialista polgármester, a nyíltan homoszexuális Bertrand Delanoë nagyon határozottan kiállt a lengyel pápa tisztelete érdekében. A vallásellenes francia körök persze akkor sem hazudtolták meg magukat: kétszáz díszpinty tüntetett a Notre Dame előtt, kezükben óvszerekkel teleaggatott feszületeket tartottak. Ez ám a liberalizmus és a tolerancia magasiskolája... Ploermel városka polgármestere, a jobboldali pártállású Patrick Le Diffon azt nyilatkozta, minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy a pápa szobra a helyén maradhasson. Mindazonáltal a vereséget, az elbontást is számításba kell venni. Néhány elkötelezett honfitársunknak eszébe ötlött, hogy a száműzött, voltaképpen halálra ítélt szobornak menedéket nyújthatnánk magyar földön. Elhatározásuk néhány nap alatt mozgalommá terebélyesedett, azzal a mottóval, hogy Fogadjuk be II. János Pál pápa szobrát. Lapjuk megtalálható a Facebook közösségi oldalon, jelenleg több mint 2100 követőjük van. Érdemes felkeresni őket, csatlakozni hozzájuk. A mozgalom egyik ötletgazdája és alapítója egy kiváló férfiú, Gyulai György politológus, minden követ megmozgat az ügy sikere érdekében. A mostani helyzet szerint két magyarországi önkormányzat nyitott a száműzött szobor befogadására. Budapest nyolcadik kerülete, Józsefváros, illetve Tata vezetői jelezték, hogy szívesen biztosítanának közterületet II. János Pál emlékének ápolására. Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté arról nyilatkozott, hogy az alkotást stílszerűen a II. János Pál pápa téren állítanák fel, és a magyarországra szállítás költségeihez is szívesen hozzájárulnának. Michl József tatai polgármester pedig úgy fogalmazott: meg kell menteni ezt a műalkotást, ha már „Franciaországban, a szabadság országában” nincs helye. A határozott magyar szándékról már a francia illetékesek is tudnak, megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel. 2015. június 11.