Magyar Fórum, 2015. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
2015-08-19 / 34. szám
2015. augusztus 19. A tónussal jelölt sorok megfejtését kérjük beküldeni levelezőlapon 2015. szeptember-ig. Címünk: Magyar Fórum szerkesztősége, 1464 Budapest, Postafiók 1578. A helyes megfejtést beküldők között két könyvet sorsolunk ki. Lapunkban esetenként - a levélírók kívánságát tiszteletben tartva - teljes név és cím nélkül is közreadunk véleményeket. A levélírók adatait nyilvántartjuk, de azokat szerkesztőségünk csak hivatalos megkeresésre adja ki. Névtelen vagy nem azonosítható névvel, címmel ellátott küldeményekkel szerkesztőségünk nem foglalkozik. Megfejtés A 2015/31. számunkban megjelent rejtvény megfejtése: „AZ EMBER AZOKKAL SZEMBEN MUTATJA MEG AZ IGAZI JELLEMÉT, AKIK NEM LEHETNEK HASZNÁRA!” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyert: Zádor Gyula Kelemen Péter Budapest Cegléd Gratulálunk a nyerteseknek, nyereményüket postán küldjük el! Magyar FérfM 1464, Budapest Pf.: 1578 Mohács előzményei Magyarország a XVI. század elején Cuspinianus bécsi humanista diplomata leírásában: „először vegyük szemünkre a föld jóságát, a mező termékenységét, mely szőlővel, mindenfajta gyümölccsel, kertektől viruló hegyekkel, dús rétekkel annyira kitűnő, hogy Itália sem múlja fölül. Hosszú tapasztalat bizonyítja, hogy Temesvár közelében, ha valaki kavicsot vet, az három év múlva búzává változik. Melyik paraszt megy ölre ebben az országban szomszédjával a mezsgye átlépése miatt? Hiszen mindenkinek szabadságában áll annyi holdon vetni és aratni, annyi amennyin akar...egyébként ez a föld, ha művelik, annyi termést ad, hogy két királyságnak is elég lenne. (...) Vannak vásárok Ausztriában...ahová sok ezer ökröt hajtanak föl, melyet Bajorországon keresztül a tiroli hercegségbe és Svábföldre visznek. Azon kívül, melyeket egész éven át hetenként két-, háromszázasával adnak el Bécs városában, hogy az ember azt hihetné, egész Magyarország kifogyott az ökörből, baromból. Most a különféle ásványokratérek, melyeket e föld bőségesen termel, hogy ebből bárki megítélhesse, egyedül Magyarország rendelkezik bőségesen és gazdagon annyi ásvánnyal, amennyit más vidékek csak apránként és szűköcskén teremnek. Hogy a hitványabbjával kezdjem, dúskál ez a tartomány kénben, míniumban, lazúrkőben, higanyban, vasban, ólomban, rézben, akkora tömeggel, hogy kereskedelmével sok vidéket ellát. Tiszta, középfinom és gyenge - tehát mindhárom létező minőségű - ezüstben, ugyanígy aranyban is, amit ügyesen a vizekből mosnak ki, és a fövenyből gyűjtenek, és ami a hegyekben, mint valami forgács, gazdagon terem. Úgyhogy, ami a természet jóságát illeti, e földet bízvást a többi elé helyezhetjük, és méltán nevezhető a királyságok királyságának.” Nem csodálkozhatunk azon, ha a nemesfémekre bizonyos érdekcsoportoknak már akkor is fájt a foguk. 1495-ben kötött ugyanis Thurzó János megállapodást a Fuggerekkel, Besztercebánya és környékének, az ország leggazdagabb rézlelőhelyeinek kiaknázására. Ebben a közös vállalkozásban azonban hallgatólagosan bennfoglaltatott az ezüst kitermelésében és a pénzverésben való részvétel is. Nos, ennek a „közös üzletnek” vetett véget (egy időre) az 1525 nyarán megtartott rákosi országgyűlés, mely egyrészt kimondta az 1521-ben bevezetett, névértékénél csekélyebb értékű, „nova moneta” verésének megszüntetését, amellett vádakt emelt (egyébként teljesen alaptalanul) a „kikeresztelkedett zsidó”, Szerencsés Imre ellen, állítólagos csalásai miatt. A Fuggerekkel, vagy ahogyan Magyarországon hívták őket, a „fukarokkal” pedig felmondatták a bányák művelésére vonatkozó szerződést, sőt kártérítésre kötelezték őket. De még ennél is tovább mentek, mert a mesterségesen felizgatott tömeg (a korabeli jelentés szerint a „magyar urak és párthíveik”) miután kifosztotta Szerencsés házát, budai raktárai ellen is támadást intézett, lefoglalva az ott talált pénzeket, köztük a Burgio által letétbe helyezett pápai segélypénzeket is. Néhány hét múlva azonban a köznemesség hatvani országgyűlésén az eddigi vádlott Szerencsés Imre már vádlóként lépett fel, és teljesen légből kapott összegeket említve felsorolta, hogy milyen károkat is okoztak a Fuggerek az országnak. Szerencsés mögött maga a királyi udvar és valószínűleg a Fuggerekkel konkurens külföldi vállalkozók álltak, így történt azután, hogy a Fuggerek fogságban tartott budai megbízottjával kötelezvényt írattak alá arról, hogy gazdái a kárt a magyar kormánynak meg fogják téríteni. A Fugger-ház, közelebbről Jakob Fugger, persze nem hagyta annyiban a dolgot. Először megcáfolta Szerencsés állításait, majd így írt krakkói megbízottjának: „Követelni fogom, hogy mindazt, amit elvettek tőlem, adják nekem vissza, térítsék meg a király tartozását, és azt is, amit a szerződés alapján fizettem a magyaroknak, és hogy helyezzenek viszsza az üzletbe.” Majd így folytatja: „Azt már elértem, hogy az ausztriai országokon át nem engednek magyar rezet és azon leszek, és remélhetőleg sikerülni is fog, hogy német földön sehol semmi réz ne jusson át... Amennyire képes vagy rá, akadályozd meg, hogy ólmot szállítsanak Magyarországba...Az aranybányákban nemsokára felhagynak a termeléssel: mi már elrendeltük, hogy a mieink művelését hagyják abba. Az ezüstbányák szemmel láthatóan a korábbi felénél nem sokkal többet termelnek, így aztán napról napra jobban fog a mi üzletünk hiányozni, és a magyarok országa meglátja, hová jut így.” De a politikai nyomást is igénybe vette Jakob Fugger. Úgyszólván nem volt európai udvar, melytől ne kért volna erkölcsi támogatást, amit meg is kapott. A német fejedelmektől a pápáig mindenki porondra lépett, V. Károly pedig azzal fenyegetőzött, hogy egész birodalmát mozgósítja a magyarok ellen. A pápa így intette Lajost: „Erősen szorgalmazd és követeljed, hogy a Fuggereknek igazságot szolgáltassanak.” Még Habsburg Ferdinánd is felelősségre vonta sógorát, Lajost. Végül is a magyar kormány hátrálni kényszerült. A Fuggerek jogait visszaállították, és kártalanították őket, viszont a kormány 50.000 forint kölcsönt kapott. Erről az 50.000 forintos kölcsönről beszámolva jegyzi meg Dernschwamn (ti. a Fuggerek embere) : „Ilyen kevés pénzzel kellett Lajos királynak a török elleni védelemre felkészülnie.” A szerződés megkötésének napján indult útnak Törökországból Szulajmán serege.” Mohács előestéjén tehát Magyarország magára hagyva állt ezernyi politikai, gazdasági bajjal küzdve, katonailag felkészületlenül. A török pedig diplomáciailag és katonailag tiszta helyzetet teremtett. Minden számba jöhető ellenfelével békét kötött: Perzsiával, Velencével, Lengyelországgal és Havasalfölddel. Juhász Dániel, Budapest Magyar FérfiM webáruház "•» előfizetést! ! Ajándékozzon ives előfizet Az egyet nem értés vagy a széthúzás a csip-csup ügyekben bosszantó, ám a fontos és szükséges országos ügyekben már hiba. Most miért éppen Martonfa és Sormás között ne dúlna szinte viszály a tervezett menekülttábor megépítése ügyében? Mint hírlik, Mar Huza(l)vona tonfa polgármestere különösebb észérvek nélkül elutasítja a tervet, és kilátásba helyezett újabb tiltakozó demonstrációjához a Jobbik elnöke, Vona - mint az ilyen levekben mindig kanál - máris csatlakozna. Sormás polgármestere viszont józan megfontolásból hajlik a terv megvalósítására. Eközben szerencsére épülget a déli műszaki határzár. Visszatartó ereje még elenyésző, sűrűbb és erősebb huzalból még nincs elegünk. Vonából azonban igen! Kovács László, Budapest Szemtől-szemben a halállal! 1849. július 31-én Petőfi Sándor Fehéregyházáról menekülőben kiért az ellenség gyűrűjéből. Erre tanúk vannak. Lengyel József és Papp alezredes, Bem vezérkari főnöke látta utoljára élve a költőt. Lengyel a Csonta-kert utáni (úgynevezett buni) kaptatóról visszatekintve észreveszi Petőfit az úthajlatnál, 400 lépésnyire tőle, egy névtelen patak mellett. Petőfi a hátráló Bemet követve, az országútról egy pillanatra sem letérve menekült idáig, így került ki a gyűrűből. A bekerítő ulánusokkal Papp Lajos alezredes a Haller-kripta közelében ütközött meg. A következő tanú August von Heydte őrnagy, Lüders osztrák összekötő tisztje, már holtan látta a költőt. Ő fél órával az üldözők után érkezik. Fehéregyháza és Héjjasfalva között három-négy ölnyire az országúttól egy szökőkútnál (az idevalósiak Ispán-kútnak hívják), figyelmes lesz egy holttestre. A halotton finom ing és fekete pantalló mellén szúrt seb, mellette vérrel bemocskolt iratok és vagy száz darab magyar kitüntetés. Az őrnagy megnézi az egyik papírt, és látja, hogy az egy Bemnek szóló katonai jelentés (Kemény Farkas jelentése a csapatok állásáról). Bem többször adott át katonai jelentéseket Petőfinek, hogy ezeket számára franciára fordítsa, és a költő, mint segédtiszt kitüntetési ügyekkel is foglalkozott. Heydte később leírja a holttest külsejét. A legfőbb érv a civil ruha. Heydte ugyanazt az öltözetet írja le,,amelyben Petőfit 1849 júliusában, tehát halála hónapjában Orlay Petrich Soma lefestette... A költő hitvese ezt nyilatkozta egy évvel később: „a csata lefolyta után a csatatért följárván a halottak között (Heydte) talált egy holttestet, mit öltönye és alakja leírásából biztosan lehet férjem, Petőfi Sándorénak elismerni.” A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Egyesek ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ott halt meg. És most júliusban egy emlékmű alá „újra temették” a Kerepesi úti temetőben. Petőfi a csatamezőn szembenézett a halállal, amely ott érte, ahol azt kívánta. Mi pedig most nézzünk szembe a hazugsággal! Mert miféle kegyelettel is járulhatnánk egy olyan emlékmű elé, amely alatt felállítói egy női csontvázat pihentetnek Petőfi Sándorként!? Kovács László ny. tanár, Budapest 15 A Magyar Fórum Kiadóhivatalának e-mail címe: info@magyarforum.hu