Magyar Fórum, 2016. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
2016-12-22 / 51-52. szám
2016. december 22. Kosaras Péter Ákos Nagy háború nagy csatái „Katonai szakértők nagy része a modern háború viszonyai között, a harcban álló nagy tömegek, a fegyverek tökéletessége, a hatalmas földerődítések és a sok száz kilométerre terjedő harcvonalak korában szinte lehetetlennek mondta az áttörések sikeres végrehajtását, illetőleg azt, hogy az újkori háborúban az áttörést eredményessé lehessen tenni, mert a mai hosszú, összefüggő frontok egy szakaszán végrehajtott áttörés után előnyomuló sereg az ellenség oldaltámadásának van kitéve s így az áttörés kiaknázása lehetetlenné válik. Az események bebizonyították, hogy az áttörés nemcsak lehetséges, hanem döntő eredménnyel is járhat. A nyugat-galíciai tavaszi hadjárat, ha nem is vezetett ez ellenség megsemmisítéséhez, feltartóztathatatlan visszavonulásra kényszerítette, melynek következtében emberben, anyagban, területben rengeteg veszteséget szenvedett s hosszú időre képtelenné vált minden támadásra. Éppen ezért a legfényesebb hadiesemények közé fog tartozni mindenkor az a siker, melynél eredményesebb áttörési csatát a hadtörténelem nem ismer. ” Osztrák-magyar tudósítás a gorlicei áttörésről - 1915. május Magyar Fórum 17 Monarchiánk sikerei az 1915. évi hadjáratban a keleti fronton - IV. rész - A velünk szemben álló nyugati hatalmakon, Franciaországon és Anglián, 1915 tavaszára bizonyos fokú csalódás és nyugtalanság lett úrrá. Ennek oka elsődlegesen az volt - azon túlmenően természetesen, hogy nem sikerült a saját javukra eldönteni a küzdelmet hogy felismerték, sem az élőerőben, sem az anyagi javakban meglévő forrásaikat, nem tudják a kellő felkészülés hiánya miatt harcba vetni. Egyértelművé vált, hogy a háború sokáig fog tartani, és hogy további, igen nagy erőfeszítésekre lesz szüksége a küzdőknek. A tulajdonképpeni hatalmat ekkoron érthetően a katonák tartották a kezükben, Franciaországban Joffre marsall, míg Angliában Kitchener tábornagy. Ugyanakkor az egyre erősebb elégedetlenség miatt, a francia politikusok már komoly bírálatokkal illették Joffre tevékenységét, aminek okaként az arcvonal mozdulatlanságát és a megfelelő tartalékok előkészítésének a hiányát hozták fel. A katonák közül sem volt mindenki elégedett a francia főparancsnokkal, aki saját magasabb parancsnokait tette általában minden hibáért felelőssé. Ugyancsak Joffre szemére vetették, hogy eltűri és támogatja a politikai pártfogók által támogatott személyek magas katonai pozícióba történő kinevezését, még személyi alkalmatlanság esetén is. Maga Joffre természetesen hitt a saját győzelmükben, és azt gondolta, elég, ha Párizs előtt harcol, de amint kifejtette, a főváros eleste után sem tenné le a fegyvert. 1915 márciusában azon a véleményen volt, hogy katonái pillanatnyilag nem tudnak már többet tenni, nem képesek áttörni a német vonalakat és az is elegendő elvárás velük szemben, ha tartják állásaikat. Angliában ugyanekkor egy meglehetősen találó közmondás jelent meg, amely szerint az újonnan a frontra küldendők már nem fogják meglátni a Brit Expedíciós Haderőt, lévén az, mire az újak átérnek Franciaországba, már nem fog létezni... Joseph Gallieni francia tábornok, aki maga is tagja volt az 1915 tavaszán Londonba látogató delegációnak, 1932-ben Párizsban megjelent emlékirataiban úgy ír, hogy van angol haderő, az egész nemzet részt vesz a szervező munkában, a legénység erkölcsileg és testileg nagyszerű, de hiányoznak a keretek, a puskák és a lövegek. Az angol French tábornagy, a brit haderők parancsnoka ugyanazon a véleményen volt, mint francia kollégája Joffre marsall. Mindketten a nyugati hadszíntér eseményeitől várták a döntés megszületését, így a saját politikusaikkal és országaik haditanácsaival szemben is azt az álláspontot képviselték, miszerint minden más célt szolgáló erőelvonás felesleges. Joffre és French egyvalamiben azonban teljesen eltérő álláspontot képviselt. Joffre értelemszerűen többet várt volna a Brit Expedíciós Haderőtől, mint amit az a háború eddig eltelt ideje során teljesített. French azonban továbbra is kímélni akarta a sajátjait, így állandóan „túlzottnak” nevezte a francia követeléseket. Ebben bírta az angol politikusok támogatását is, akik szintén örömmel vették volna, ha a franciák kaparják ki a tűzből a gesztenyét... Amikor már elkerülhetetlen volt, hogy itt-ott azért maguk az angolok is harcoljanak, akkor pedig tábornokaik gondoskodtak arról, hogy a katonák tudják, miért is kell verekedniük. Haig tábornoknak a Neuve Chapelle környéki 1915 márciusának elején megindított támadást elrendelő napiparancsa ekképpen hangzott: Az ellenséget rendkívül kedvező feltételek mellett legközelebb meg fogjuk támadni. Eddig e háború folyamán a brit hadsereg a maga vitézségével és elszántságával több győzelmet aratott olyan ellenségen, amely számbelileg és fölfegyverzés tekintetében sokkal erősebb volt. Most az erősítések, amelyeket kaptunk, felsőbbségbe helyeznek bennünket a velünk szemben álló ellenség ellenében. Most ágyúink jobbak, mint az ellenségéi és pedig nemcsak számban, hanem azért is, mert a leghatásosabb ágyúkkal rendelkezünk, melyek valaha működtek. Aviatikusaink a németeket elkergették a levegőből, francia és orosz szövetségeseink észrevehetően előrehaladtak és az ellenségnek hatalmas veszteséget okoztak. A németeket belső zavar és a hadviseléshez szükséges eszközök hiánya gyöngíti. Nem kell tehát attól tartanunk, hogy itt még nagyobb erősítéseket kaphatnak. Velünk szemben egyetlen német hadtest áll, olyan széles fronton, amilyent a mi egész 1. hadseregünk elfoglal. Mi most körülbelül 48 zászlóaljjal fogjuk megtámadni ennek a frontnak olyan szakaszát, melyet csak mintegy három német zászlóalj védelmez. A harc első napján a németek előreláthatóan legfeljebb még négy további zászlóaljat hozhatnak oda erősítésül. A gyorsaság tehát a fő, hogy az ellenséget megelőzzük és sikert arassunk súlyos veszteség nélkül. Soha ebben a háborúban nem volt kedvezőbb pillanat számunkra. Bizonyos vagyok a sikerben. Ennek nagysága támadásunk gyorsaságától és elszántságától függ. Ha Franciaországban harcolunk is, mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a Brit Birodalom fennmaradásáért, otthonunk védelméért és a német hadseregek tervszerű barbársága ellen harcolunk. Mindannyian hozzá kell, hogy járuljunk a sikerhez, és mint férfiaknak kell küzdenünk Old England becsületéért! Talán nem véletlen, hogy amikor ez a parancs a németek kezébe került, ők megjegyezték meglehetős iróniával, hogy „jelentős dokumentuma lesz a hadtörténelemnek”. Ugyanis azt mutatja, hogy milyen eszközökhöz kell nyúlnia az angol tiszteknek, hogy az alájuk tartozó csapatokba bátorságot és elszántságot öntsenek. Ugyanakkor arra is rámutat - mondták -, hogy milyen nagy tekintélye lehet a német csapatoknak az ellenségnél, ha ez csakis olyan hatalmas túlerőnél, mint 48 zászlóalj 3 ellen, mer sikert remélni! Egyébiránt az angolok jelzett támadása 10-én meg is történt. Az angoloknak sikerült Neuve Chapelle két oldalán mintegy két és fél kilométernyi szélességben a legelső német állásokba behatolni. A harctér többi pontján azonban az angolokat súlyos veszteségekkel visszaverték. Az angol politikusok közül többen ekkor már túlságosan is hosszadalmasnak tartották az eddig eltelt időt, amit a nyugaton kivívandó döntésre várva töltöttek el. Ezért előtérbe kerültek olyan elgondolások, melyek a politikai célokat követve vártak katonai erőgyarapodást. Nem véletlen tehát, hogy tovább erőltették a nyomást Oroszországon, hogy az fokozza a Kárpátokban tanúsított erőkifejtéseit. Több olyan terv is napvilágot látott, amelyben az antant csapatainak a Balkán-félszigeten végrehajtandó partraszállásáról értekeztek, de ezek közül végül csak a Dardanellák elleni támadás valósult meg. Igaz, hogy Franciaország ez utóbbiért sem lelkesedett igazán. Attól tartottak, hogy a törökök elleni támadás ürügyén az angolok tovább csökkentik a nyugati hadszíntéren tett egyébként is lagymatag erőfeszítéseiket, ugyanakkor a Dardanelláknál esetlegesen kivívott sikert pedig a britek valamiképpen majd kisajátítják maguknak. De végül az angolok mégiscsak rájuk erőltették az akaratukat. Az osztrákmagyar lapok magának az akciónak az első napjáról az alábbiakat írták: Április huszonötödikén hajnaltájt a ködben tizenegy ellenséges páncélos hajó és körülbelül 25 cirkáló, 30 torpedónaszád és több mint 80 szállítóhajó tűnt föl, amelyek különböző csoportokra oszolva a Sarosi-öböl és a Besika-öböl közti területet elfoglalták. Az ellenség, tüzelést kezdett Gallipoli, továbbá Kum- Kale és Besika partvidéke ellen és hat ponton kísérelte meg a csapatok partra szállítását. Egyidejűleg 20 hadihajója a tengerszoros bejáratánál foglalt állást s azok a partok, amelyeken a partraszállást megkísérelték, a szövetséges flotta védelme alatt állottak. A törökök részéről csak az előőrsök és a megfigyelőosztagok voltak a partokon, akik beérték azzal, hogy estig az ellenséget foglalkoztassák, míg főerőik ezen a napon még semmiféle komoly akciót nem kezdtek a partoknál. Az előőrsök tevékenysége egyébként nem volt haszontalan, mert több ellenséges uszályhajót sikerült elsüllyeszteniük, sőt Teke-Burnu mellett teljesen megsemmisítették a szövetségeseknek egy nagyobb csapatát. Kum-Kaléban magában egy francia zászlóaljnak a partraszállási akció közben száz sebesültje volt, s egész sereg golyószórót a tengerbe süllyesztettek, még mielőtt a szárazföldre hozták volna őket. Ezt azok a foglyok jelentették, akiket az ütközet-epizódok során ejtettek. Közben sikerült a törököknek több ellenséges torpedózúzó naszádot az előőrsi csatározások folyamán elsüllyeszteni. Az ellenség, amelynek Ari-Bumu partjain sikerült partra szállania, megkísérelte ott az előrejutást, de a törökök által ellenük intézett támadás hátrálásra kényszerítette őket és súlyos veszteségeket okozott nekik. Estig az ellenség akciója arra szorítkozott, hogy Ari-Burnuban, Sighinderében, Morto partvidékén és Kum-Kaléban partra szálljon, anélkül hogy megkísérelte volna a partraszállási helytől előbbre jutni. Az április huszonhatodikára virradó éjszakán az ellenség megerősített csapataival megkezdte az előrenyomulást, de ez a négy ízben megismételt vállalkozás mindannyiszor teljes kudarccal végződött. Amellett, hogy óriási veszteségei voltak, a török csapatok teljesen vissza is verték az ellenséget. Folytatása következik Lord Kitchener Brit újoncok kiképzése Antant csapatok rohama Gallipolinál