Magyar Hang, 2020. március (3. évfolyam, 10-13. szám)

2020-03-20 / 12. szám

Magyar Hang2020. MÁRCIUS 20-26. Aggodalom és üzengetés március 15-én Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalom­mal, de bizakodva­­ a köztársasági elnök szerint így emlékezett idén az ország a magyar forradalomra és szabadságharcra március 15-én. Áder János televíziós üzenetében arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen. Felidézte, 1848 óta volt néhány év, évtized, amikor nem lehetett ünnepelni, de ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné a szabadságharc hőseit és ese­ményeit. Úgy fogalmazott: ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egy­másban, akkor ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra. A járványveszély miatt a hagyományos reggeli zászlófelvoná­son kívül minden nyilvános ünnepi rendezvény elmaradt. A mi­niszterelnök a határon túli magyarokhoz szólt március 15-én.­­ Akárcsak 172 évvel ezelőtt, amikor Gábor Áron nélkül gyorsan elbukott volna a szabadság ügye, Magyarország ma sem létezhet az erdé­lyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar közösségek nélkül, amelyek megerősítése és jogainak védelme közös feladatunk és fe­lelősségünk - írta levelében Orbán Viktor. Az ellenzék közös videóban fordult az országhoz. Ebben Jakab Péter, a Jobbik elnöke azt mondta, hogy szerinte ma is ugyanaz a feladat, mint amikor a magyarok összefogtak az országot fojtoga­tó feudalizmus ellen. Vagyis le kell bontani azt a rendszert, ami nem a tisztességet támogatja, hanem a korrupciót, ami leépíti a jogál­lamot, ami gyűlöletbe taszít. - Ne a vírus söpörjön végig, hanem a szabadságvágy - fogalmazott Hadházy Ákos független képvise­lő. Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint demokratikus kormányváltásra van szükség. Cseh Katalin (Momentum) szerint az ünnep a lázadó és szabadságvágyó fiataloké. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt hangsúlyozta, hogy az ellenzék felelősséget vi­sel az országért. Majd közös küzdelemre hívta az ellenzék pártjait. Kendernay János (LMP) zöldfordulatról, Szabó Tímea (PM) pedig az önkényuralom elleni kiállásról beszélt a videón.­­ Budapest megint rebellis város, lázadó polgárok városa, hi­szen a megnyirbált szabadság, a fokozódó egyenlőtlenség idején, egy testvérietlen, embert az emberrel, ma­gyart a magyarral szembefordító államban igenis lázadással ér föl, hogy tavaly októberben mi, budapestiek újra a szabadság, az egyenlőség és a testvériség mellett tettünk hitet - fo­galmazott ünnepi üzenetében Karácsony Gergely főpolgármester. (Magyar Hang) A kormánypárti TV2 anyagának bevezetője március 13-án este, nem sokkal az előtt, hogy a miniszterelnök bejelentette az iskolák bezárását Elismerések a nemzeti ünnepen Március 15-én nyilvánosságra hozták azok névsorát, akiknek Áder János köztársasági elnök Kossuth- és Széchenyi-díjat adomá­nyozott. A hivatalos átadó ünnepséget ké­sőbbre halasztották. Kossuth-díjat kapott Ács Margit író, kri­tikus, szerkesztő, Berczelly István opera­énekes, Dörner György színművész, Erdélyi Tibor táncművész, koreográfus, iparmű­vész, Halmy Miklós festő-, szobrász- és grafikusművész, Káéi Csaba rendező, Kö­­penyes Pál ötvös- és szobrászművész, Kodolányi Gyula költő, műfordító, iroda­lomtörténész, Kolonits Klára operaénekes, Ladányi Andrea balettművész, koreográfus, Lovas Ilona képző- és textilművész, Sár­­közy Mátyás író, kritikus, műfordító, szer­kesztő, Skardelli György építész, Solymo­­si Zoltán táncművész, Sunyovszky Szilvia színművész, Szombathy Gyula színművész, Várjon Dénes zongoraművész. Megosztva kapták a díjat a Kaláka együttes tagjai: Be­­cze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs. Széchenyi-díjat kapott: Berlász Melin­da zenetörténész, Bitter István pszichiáter, Borhy László Rezső régész, ókortörténész, Buday László orvos-biokémikus, Csiba László Mihály neurológus, Iglói Ferenc, a fizikai tudományok doktora, Kiss Gy. Csa­ba irodalomtörténész, Pálfy Péter Pál ma­tematikus, Simonyi Sándor gépészmérnök és Szőnyi Tamás matematikus. Megosztott díjat kapott Horváth Sándor és Pataky Rita építészmérnök. A köztársasági elnök a Magyar Érdem­rend nagykeresztje polgári tagozata ki­tüntetést adományozta Kobajasi Kenicsiró karmester-zeneszerzőnek és Szuzuki Osza­­munak, Magyarország tiszteletbeli főkon­zuljának, a Suzuki Motor Corporation elnö­kének. Karácsony Gergely főpolgármester az ünnep alkalmából átadta a Csengery An­­tal-díjakat. Az egyik díjazott lapunk főszer­kesztője, György Zsombor. (Magyar Hang) Kigyulladt a szekszárdi börtön. A Tolna Megyei Büntetés - végrehajtási Intézet tetőszerkezetén keletkezett tűz hétfőn kora reggel Szekszárd belvárosában, a Béla király téren - adta hírül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az épület teteje hatalmas lánggal égett, több kilométeres távolságból is látni lehetett a füstöt. A tűz átterjedt a szomszédos épületre. Szekszárd központjában, a történelmi városrész szívében, a Béla király téren közvetlenül egymás mellett helyezkedik el a börtön, az ügyészség és a Szekszárdi Törvényszék. A tüzet reggel sikerült megfékezni, de a tetőszerkezet jelentősen megrongálódott. (F. M.) Elszabadult fideszes polgármesterek A Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott szerint a polgármesterek felelőssége, ha a veszélyhelyzet kihirdetése után arra használják a különleges időszakot, hogy egyszemélyi döntéssel saját költségve­tést szavazzanak meg teljesen mellőzve az adott képviselő-testület korábbi döntéseit - írta meg a 24.hu. Sára Botond ezzel lénye­gében önmérsékletre intette az ideiglene­sen teljhatalomhoz jutott polgármestereket. A veszélyhelyzet kihirdetésével a kataszt­rófavédelmi törvény kötelező módon vonta meg a képviselő-testületektől, és adta kizá­rólagosan a polgármesterek kezébe a döntési jogköröket. A településeknek március 15-éig kellett a helyi költségvetésüket elfogadniuk. Lapunk online kiadása számolt be róla, hogy Szekszárd polgármestere egy hete saját maga fogadta el és írta alá a város költség­­vetését, módosította a szervezeti és működési szabályzatot, visszaállította a polgármesteri kabinetet,­lletve visszavette az önkormány­zati lapot. - Amit a polgármester most tesz, az a hatalommal való visszaélés tipikus ese­te - jelentette ki Bomba Gábor, a városi köz­gyűlésben többségben lévő Éljen Szekszárd frakcióvezetője. Ács Rezső nincs egyedül: hasonló módon járt el Polics József, Komló kormánypárti polgármestere. (Magyar Hang) 7/24 3 Veszélyhelyzet Gazdasági intézkedéscsomagot hirdetett meg szerda délután Orbán Viktor, eny­hítendő a koronavírus okozta károkat. A kormányfő Facebook-oldalán a be­jelentés először némán ment, a fél or­szág azt találgatta, mit mondott vajon. Az operatív törzs (szerda estig) továbbra sem árult el területi adatokat a megbe­tegedésekről, holott ilyen információk más országok esetében rendelkezésre állnak. A helyzet óráról órára változik, így a nyomtatott Magyar Hangban a tör­ténések hátterét elemezzük, igyekszünk minél átfogóbb képet adni. A friss híreket keressék portálunkon, a Hang.hu olda­lon. NYITOTT SZEMMEL SD SRBIJA DANAS 17 év után is elválaszt az Ibar Földmunkagéppel támadták meg kedden azokat a mitrovicai rendőröket, akik meg­próbálták megakadályozni, hogy a város déli részéről érkező albán szélsőségesek mólót építsenek a folyóra - írja a belgrádi Srbija Danas, amely emlékeztet arra, hogy ponto­san 16 évvel ezelőtt kezdődtek a szerbellenes zavargások Koszovóban. Mitrovica napja­inkban egy teljesen megosztott város, az északi részét szerbek, a délit pedig albánok lakják, a várost összekötő hídnál továbbra is rendszeresek a kisebb-nagyobb etnikai alapú incidensek A Srbija Danas emlékeztet: a város északi és déli részét összekötő móló kialakítása illegális, mert ellentétes a helyi önkormányzat döntésével. (M. R) DER SPIEGEL Megfigyelés alatt az AfD platformja A német alkotmányvédelmi hivatal megfi­gyelés alá vette az Alternative für Deutsch­land (AfD) Szárny nevű platformját, mivel egy vizsgálat után szélsőséges törekvésű csoportnak, Björn Höcke türingiai pártve­zetőt pedig nyíltan szélsőségesnek minő­sítették A Der Spiegel legutóbbi számában ismertette a 258 oldalas jelentést. Idézik Höcke egy tavalyi, erfurti beszédét is, amikor az Európai Uniót egy globalizációs ügynökségnek nevezte, amelyet szerinte Soros György perverz szellemiségét testesíti meg. A zsidó származású Soros visszatérő alakja a politikai összeesküvés-elméletek­nek - írták A megfigyeléssel a hatóságok legálisan hallgathatják le és figyelhetik meg a platform tagjait. (SZ. ZS. L.) (I­eVoLksk­ránt Külföldön rekedt utazók A holland Volkskrant napilap azt írta, becslések szerint legalább 50 ezer hol­land állampolgár tartózkodik külföldön. Közülük több mint harmincat értek el valamilyen módon - e-mailben, közösségi oldalakon -, hogy számoljanak be a ta­pasztalataikról. Mint az írásból kiderült, a legtöbben próbálnak hazajutni, még azok is, akik olyan helyen tartózkodnak - példá­ul Dél-Amerika egyes részein -, ahol még nem tört ki koronavírus-pánik. Máshol viszont kevésbé rózsás az európai utazók helyzete: Srí Lankán a helyiek, amint meg­látnak egy európait, kiabálni kezdenek felé, hogy „korona, korona”, míg egy másik megszólaló szerint Kolumbiában a rend­őrség zavarja el a buszokról, a hostelekből és az éttermekből a külföldieket. A hol­land külügyminisztériumba naponta 5000 telefonhívás érkezik a bajbajutottaktól, ám egyelőre ők is tanácstalanok, milyen mó­don segíthetnének honfitársaikon. (V. SZ.)

Next