Magyar Hang, 2020. május (3. évfolyam, 18-22. szám)

2020-05-29 / 22. szám

Magyar Hang­­ 2020. május 29.-június 4. A több - szociálisan hátrányos hely­zetben levő - régió elöregedik, könnyebb az ingázás és az elköl­tözés (szlovák közegbe, nyugatra, vagy éppen Magyarországra), át­alakul a kulturális közeg, érezteti a hatását a globalizáció. Még egy jól működő felvidéki közösség is teljesen máshogy fog kinézni száz év múlva, mint napjainkban. Itt minden a párté Kontra Ferenc (Újvidék, Szerbia) M­ilyen ma magyar­ként élni Délvidéken? A kérdésre többfé­le válasz kínálkozik. Legalább három szempont jut eszembe, és mindegyik a hatal­mon lévő párthoz való viszonyról szól. Általánosságban is elmondható, hogy egy pártdiktatúrát érvényesí­tő államban csak azok érzik magu­kat jól, akik közel kerülnek a hata­lomhoz. A támogatásokat, amelyek legnagyobb része magyarországi, az uralkodó pártok osztják szófo­gadó alattvalóiknak. Nem kell kü­lönösebben magyarázni, hogy ez milyen privilégiumokkal jár egy olyan országban, amely nem ren­delkezik számottevő gazdasággal, és minden szegmense nagy lema­radásokkal küszködik. Az alatt­valói magatartás a kulturális élet minden területén visszaköszön, tehetséges újságírók válnak pálya­­elhagyóvá, de aki marad, már fia­talon átlátja a helyzetet, és ha nincs más módja a megélhetésre, bizony tudatosan alkalmazkodik. Ebben a hierarchiában mindenki tudja, kinek a nevét szabad leírni, kit nem szabad meghívni sehova, kik azok, akik nem szerepelhetnek a médi­ában. Ezen a téren különösen té­ves az a vélekedés, hogy a fiatalok naivak Ez egyáltalán nincs így. Az én időmben még szégyen volt ki­szolgálni a rendszert, a mai értel­miségi fiatal pedig úgy gondolja, az a balek, aki nem használja ki a le­hetőséget, amelyet a hatalom kínál. Mert a középszerű kádereké a leg­fényesebb karrier. A könyvkiadás­tól a színházig itt minden a párté. Az ellenzék időnként felemeli ugyan a hangját. Szélmalomharcot vív. A legutóbbi választás idején je­les magyarországi politikusok ne­vezték őket - írd és mondd - áru­lónak A hatalom lassan megvesz mindenkit kilóra, sztárírókat, mű­vészeket egyaránt­­ vagy kirekeszt egy életre. A harmadik út az apolitikus­ság. Ami valójában, úgy is mond­hatnám, luxus. Megélhetést nem biztosít, csak szellemi szabadságot. És tiszta érzést, hogy az ember azt írhatja, amit gondol. De a templom egerénél is szegényebb, aki ezt az utat választja. Csak szellemiekben gazdag. Világéletemben irtóztam a politikától. A terepem a történet, az irodalom, amely meggyőződé­sem szerint maradandóbban visz­­szaadja, kik között éltem. Tizenöt évig szerkesztettem egy irodalmi mellékletet, ami kedvemre való volt (Kontra Ferenc 2015-ig a Magyar Szó munkatársa volt - a szerk.). Még­is politikai okokból tettek az utcá­ra egyik napról a másikra néhány negatív könyvkritika közlése miatt. És ekkor még csak az értelmiségi rétegről beszéltem. Pedig a megél­hetéshez szükséges minimumot, a legegyszerűbb munkahelye­ket is csak azok tölthetik be, akik rendelkeznek pártkönyvecskével. Azt is el kell mondani, hogy azért ennyire belterjesen pártvezérlésű a közösség, mert kicsi, áttekinthe­tő, és párhuzamos társadalomban él, eltávolodott a szerbektől, főleg a határ mentén. A szórványra is az jellemző, hogy egy megüresedett munkahelyre szerbet vesznek fel, nem magyart. Még egy magyarnak tűnő kisváros hivatalaiban is csak szerb alkalmazottakkal találkoz­ni, akik Trianon óta emlékeztetnek arra, mi fán terem itt az államnyelv. És hogy száz év múlva lesz-e még magyar élet Szerbiában? A Délvidék ebben az esetben is jobb szó lenne, mert nemcsak Szerbiát foglalja magában. Én a Drávaszög­­ben születtem, a történelmi Bara­nya megye legdélebbi csücskében, ma Horvátország része. A falum, Darázs határában játszódott le a mohácsi csata. Amikor gyerek voltam, az eke gyakran kifordított a szántóföldből török érmét, rozs­dás fegyverdarabot. A baranyai ember öntudatos. Sokkal inkább ismeri múltját, tör­ténelmi emlékeit, mint a Délvidék többi részében. Laskón nőttem föl, és nem volt olyan, aki ne tudta vol­na, itt élt Sztárai Mihály, a neves reformátor, az első magyar nyelvű dráma írója. Vagy aki ne tudott vol­na Ács Gedeonról, aki szintén pap volt, Kossuthot kísérte el amerikai emigrációjába. Vagy öccséről, egyik legelső Shakespeare-fordítónkról, Ács Zsigmondról. 99 A hatalom lassan megvesz mindenkit kilóra, sztárírókat, művészeket egyaránt­­ vagy kirekeszt egy életre Gazdag bortermő vidék volt, felmenőim is ezzel foglalkoztak A századfordulóra a vasút mű­velt polgári szemléletet is hozott, a nagyanyám kívülről tudta Jókai regényeit. Egyetemista koromban, amikor nem volt időm mindent elolvasni, meglátogattam, hogy gyorsan mondja el egyik-má­sik tartalmát. Nagyapám Monar­chia-pártiként nyolcvanévesen is hangoztatta a szocializmus évei alatt, hogy az volt a mi aranyko­runk, azóta minden csak lefelé ment. Ez a világ a szemem láttára semmisült meg az elmúlt hatvan évben. És nemcsak azért, mert a határ ezen a vidéken hétszer lé­pett keresztül, hol ide, hol oda sod­ródott a délszláv válság során is. Nemcsak a háborúk miatt, hanem azért is, mert magyarsága elöre­gedett és elfogyott. Külföldre ment vagy asszimilálódott. Most ezt látom Szerbiában is. Újra átélem, amit már egyszer megtapasztaltam. Számomra is­merős helyzetek ismétlődnek Vé­gül a kérdésre azt mondanám: saj­nos azt már nem merném életnek nevezni. Diófa és telekkönyv lesz a román nemzeti és terüle­ti egységgel? Hány ezer magyar dió, bükk, körte, naspolya, tölgy és lucfenyő lehet? Hány mókus és hány medve? Hány millió kilomé­ter szögesdrót kell a szuverénhez? Térkép és mezőgazdasági támoga­tás, falopási törvény, ipar. 1989-ig a nagyapám diófája senkié volt (ál­lam, nemzet, haza, párt), most az enyém (láncfűrész, deszka, IKEA- ból koporsó). A rendszerváltás utá­ni román elit nem a nagyapja dió­fáját kérte és kapta vissza, hanem egy kicsit többet. És a magyar? Csi­­novnyikok és új földesurak. Van - persze - kultúra is, meg hagyomány. Arra vonatkozó kon­cepció viszont, hogy vidékek, amelyek századokig meg tudtak élni abból, amit termeltek, most hogyan tudnának, erre vonatkozó koncepciója senkinek nincs, sem 99 Amíg magyarok élnek Erdélyben, a román államalapítás nem fejeződött be románnak, sem magyarnak, sem kormánynak A nemzeti, nyel­vi identitás, ha tetszik, ha nem, súlyos kérdés, mert adottság. Az egyén beleszületik, hogy legyen, min gondolkodnia. A történelem is úgy tud fájni, mint a jelen. Jól beszélek románul, dialektusokat is értek, az egyik dédapám román juhász volt, én magyar író vagyok.. Az elmúlt harminc évben tető alá kellett volna hozni, talán le­hetett volna is, a román-magyar történelmi megbékélést. Politi­kailag nem volt kifizetődő. Én jól jártam volna vele, plusz háromnál is több millió ember. Földet visz­­sza nem veszünk, mondta Ester­házy Péter. Nem mintha nem járna nekünk, de ezzel a mezőgazdasági koncepcióval minek? És akkor meg lenne oldva a szögesdrót kérdése: a borjúnak kell, hogy ne dengelje le a vetést, vagy a medve. Pontosan ez az autonómia. Kinek szabad, és mit? Hol a határ? Ha román poli­tikusoknak volna humoruk, most rábólintanának: legyen székely au­tonómia - karanténnal. Nincs hu­moruk, (az) Istennek sincs. A magyaroknak Trianon óta már lehetne... A koldusbotra jutott ország nem nyújt munkahelyeket, képtelen tisztességes megélhetést biztosí­tani az állampolgárainak. Az ál­lami fizetésekből a közüzemi dí­jakra sem futja. Az itt élő emberek megtanultak túlélni. Két, nem rit­kán három munkahelyet vállalnak, háztáji gazdaságot visznek, hogy eltartsák a családjukat. A támasz nélküli nyugdíjasokat is a kert segí­ti ki. Ha nincs erejük a háztáji meg­művelésre, akkor választhatnak: éhen halnak, vagy a gyógyszereiket nem váltják ki a patikában. Romokban az egészségügy, az infrastruktúra is. Az utóbbi évek nagyobb volumenű fejlesztései - családorvosi rendelők, iskolák, óvodák felújítása - magyarországi támogatásból valósultak meg. Az oktatásban, kultúrában, egészség­ügyben dolgozó magyarok számára az anyaországi kiegészítő támo­gatások biztosítanak mentőövet, jelentenek egzisztenciális meg­becsülést. De sajnos sok esetben ez sem elegendő a maradáshoz. Egyre több családi házra kerül ki az eladó felirat. Míg korábban jel­lemzően a családfő vállalt külföldi munkát, ma sokan döntenek úgy, hogy mindent hátrahagyva, idegen környezetben kezdenek új életet annak reményében, hogy a gyere­keiknek stabilabb hátteret, lehető­ségekkel teli életet biztosíthatnak Ami azt a kérdést illeti, lesz-e száz év múlva magyar élet Ukraj­nában: az utóbbi években az ak­tuálisan regnáló hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy már ötven év múlva se hallhassunk magyar szót a megyében. A jogaink folyamatos szűkítésére, az anya­nyelvi oktatás elsorvasztására tett lépések is jelentősen hozzájárulnak a tömeges elvándorláshoz. 99 Szerencsére elég sok „elvetemült” magyar él a megyében, akik nem tudják máshol elképzelni az életüket Az érdekképviseleteink a törvé­nyek biztosította kereteken belül harcolnak a jogainkért, próbálnak érdemi párbeszédet folytatni a ha­talommal, de mindez szélmalom­­harcnak tűnik, amíg nincs össz­hang a kijevi tárgyalópartnerek szavai, cselekedetei és valós gon­dolatai között. Nem áll jól a szénánk, ez vitat­hatatlan, de ez korántsem jogosít fel minket arra, hogy élve eltemes­sük magunkat. Szerencsére elég sok „elvetemült” magyar él a me­gyében, akik nem tudják máshol elképzelni az életüket. Megtagad­hatják tőlünk az őshonos kisebbség státuszát, kék-sárgára festhetik a buszmegállókat, hidakat, uk­rán zászlót aggathatnak a turul­madár és Zrínyi Ilona szobra mellé a munkácsi várban, de amíg ezek az emberek és az ő gyermekeik ki­tartanak, addig képtelenség minket eltörölni, ezer évet semmissé tenni. Vida Gábor (Marosvásárhely, Románia) A­z egységes, bölcs ve­­zér(ei)t követő, közpon­tosított nemzetállam problémája, hogy amíg az egységet vitatni, az engedelmessé­get firtatni, a központtal dacolni merészel valaki, vagy erőszakot kell vele szemben alkalmazni, vagy az eszme sérül. Románia esetében ez úgy áll, hogy amíg magyarok élnek Erdélyben, a román állam­­alapítás nem fejeződött be. Nem az a kérdés, hány kisebbség él még Romániában, mert sok. De nincs egyetlen nemzeti kisebbség sem, amelyik azt gondolja, hogy ennek az egész hóbeleváncnak nem is kel­lene így fennállnia. A román állam az elmúlt száz évben hatékonyan oldotta meg a problémás nemzeti kisebbségek helyzetét - túladott rajtuk A magyarok nem kellettek senkinek, a vagonírozáshoz túl sokan voltak Rajtunk megbukik a számítás. 1916-ban, amikor már mindenki tudta, hogy Románia az antant oldalán fog belépni a hábo­rúba, csak a Monarchia hadvezeté­se nem - vagyis tudta, de nem volt már katonai ereje, hogy egyedül oldja meg a feladványt - egy híres román személyiségtől kérdezték, mi lesz a hárommillió magyarral, ha megkapják Erdélyt - akkor még ennyivel számoltak. Tíz év múlva egy sem lesz, mondta a híres. El­számolta magát, akkor sem volt hárommillió, és eltelt közben sok szűk esztendő. Magyarnak lenni Erdélyben ez, túlbecsülnek, köz­ben alábecsüljük magunkat. For­dítva könnyebb volna, vagy akkor pont az lenne baj. A román állam elképesztő kreativitással dolgozik azon, hogy ne legyen magyar ön­­szerveződés. Nem képes integrálni a magyarságot, amely nem képes, nem is hajlandó integrálódni. Mi­nek arra a kis időre? A magyarok országa áll és néz, megoldásai erre a problémára nincsenek, frászt kap minden önszerveződéstől (lásd az első mondatot). Arra a kis időre? Patthelyzet, léttechnika és etno­­biznisz. Az erdélyi magyarságot nem trianonkor érte a legsúlyosabb csapás, hanem 1948-ban, amikor a magántulajdont felszámolták, a civil társadalmat lerombolták, a románt is. A rendszerváltás utáni resti­­túciós ügyletek pontosan jelzik az alapvető problémát: kié ez a föld? Triviális az a mondat, hogy ha nagyapám diófája az enyém, és én magyar vagyok, ez a diófa (nem maga hasznára, másért csele­kedte...) egy magyar fa, amelyhez nekem szuverén diószedési, mó­kustartási, villámcsapási, zász­­lófelvonási jogom van, akkor mi Nem áll jól a szénánk, ez vitathatatlan Pallagi Marianna (Beregszász, Ukrajna) H­ogy milyen ma magyar­ként élni Kárpátalján? Nehéz, mindig is nehéz volt, de nem a magyar­ságunk miatt. Noha Kijevben sze­retik a szeparatista jelzővel illetni a helyi magyarságot, nincs nem­zetiségi ellentét a megyében. TRIANON 100 1 25

Next